Az olyan alkotások miatt is lehet kedvelni a filmművészetet, mint a kritikus kedvenc Tűnj el! Jordan Peele valami egészen bizarr köntösben mesélt a mai kor Amerikájának felszín alatt megbúvó rasszizmusáról. Az egyediség kifizetődő lett, a film a nézők körében is óriási sikert aratott. Aztán ott van a Colossal, melyben megvan a potenciál, hogy annak női párja legyen, azonban csak egy be nem teljesített ígéret maradt.
Sajnos nem egyedülálló, hogy az előzetes alapján teljesen más hangulatú filmet vár az ember. A Colossal-é egy kellően elszállt vígjátékot hirdet, ami, ha hinni lehet az egymás után felvillanó feliratoknak, azonnali klasszikus is egyben. Ezek a kijelentések csak részben igazak: a film enyhén szólva sem egy hétköznapi szituáció vászonra vitele, de az ebben rejlő vígjáték lehetőségeket sem használja ki teljesen és nagy valószínűséggel klasszikus sem lesz belőle.
Azt az élethelyzetet nem biztos, hogy el akarom képzelni, amelyben megszülethetett az ötlet, miszerint ha valaki egy adott játszótér területére lép, egyúttal Szöulban is megjelenik óriásgyíkként, de ha valakinek a társaságomból ilyesmi jutna az eszébe, azonnal rávágnám, hogy ez filmért kiált. Valószínűleg a készítő is hasonlóan gondolkodott, majd legalább annyira vakargathatta a kobakját, mint a filmben Gloria. Csakhogy míg a nő számára a fejvakarás ráeszmélést is jelentett (ebből a mozdulatból jött rá, hogy a hírekben látott, emeletes házakat taposó szörny valójában ő volt ittasan), addig az író és rendező, Nacho Vigalondo (Időbűnök) a kétségbeesését fejezhette ki vele. Avagy, jó jó, de hogy lesz ebből film?
A történet szerint Gloriát (Anne Hathaway) alkoholizmusa miatt épp lapátra teszi a barátja, így kénytelen visszaköltöznie a régi házába. A környéken aztán összefut gyerekkori barátjával, a bártulajdonos Oscarral (Jason Sudeikis), aki felajánlja neki, hogy dolgozzon nála pultosként. Ezután szabadul el a szörnyes pokol, amely kellően szürreális a fekete humor megvillantásához, ez a lehetőség azonban kiaknázatlan marad. Ennek ellenére (vagy éppen ezért) még lehetett volna egy jó női filmet csinálni a Colossalból, hiszen egy válságban lévő harmincas a főszereplő, akinek az élete cseppet sem komédiába illő. A szörnyként való megkettőződésben meglenne az átvitt értelmezés lehetősége, hiszen kezdetben Gloria a részegség (a saját szörnye) miatt nem emlékszik, hogy mit csinált előző este. Szólhatott volna ezáltal a tükörbenézésről, ehelyett a nőhöz egyre jobban közeledő Oscar miatt egy romantikus film képe kezd kialakulni. De akárcsak ez a szál és vele együtt az óriásszörnyesé is, hamarosan egy teljesen más megoldás felé sodródik, miközben Gloria volt barátja (A The Guestben zseniális Dan Stevens itt sajnálatosan felesleges karaktert kapott) is fel-feltűnik a színen.
Én szoktam a leginkább ellene lenni annak, hogy egy filmet ne az alapján értékeljünk, amit vártunk tőle, hanem az alapján, amit végül kaptunk. De a Colossalt látva azt kell mondjam, hogy a forgatókönyv rengeteg helyen elcsúszott, ami igazán kár, hiszen sok kiaknázatlan lehetőséget hagyott maga után. Ebből az ötletből ugyanúgy lehetett volna egy könnyed, de tanulságos vígjátékot készíteni, akárcsak egy komolyabb alkotást. Egyik sem sikerült igazán. 5/10
A film MAFAB adatlapja
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket Facebookon vagy Twitteren!
