[Supernatural Movies]

Willkommen B. J. - Wolfenstein II: The New Colossus

2017. november 05. - Creativ3Form

Terror Billy visszatér

A Wolfenstein azok közé a játékok közé tartozik, amit még a nem gamer emberek is ismernek, ráadásul ha azt mondom, hogy korszakalkotó, akkor se fognak rám furcsán nézni tekintve, hogy már-már az „álmodból felpofozva is tudnod kell” tények közé tartozik, hogy a Wolfenstein 3D-vel született meg az FPS nézet, az FPS műfaj maga. Máig hatalmas kultusszal rendelkezik, de nem csak az eredeti 1992-es verzió, hanem példának okért a 2001-es Return the Castle Wolfenstein, ami korának egyik legszebb és legmeghatározóbb játéka lett. A remek grafika, a remek effektek, a karaktermodellek, a játékmenet, a kihívás faktor, a játékidő, mind-mind telitalálat volt és a mai napig egy kellemes nosztalgikus élményt tud nyújtani annak, aki újra játssza. Egészen 2014-ig kellett várni, hogy ez a siker és rajongás újra megismétlődjön (hiába volt 2009-ben egy simán csak Wolfenstein névre keresztelt epizód, ami finoman fogalmazva sem hozta meg a várt sikert), amikor is a Bethesda Softworks kezei alatt ügyködő, de még teljesen újoncnak számító MachineGames kapta meg a lehetőséget, hogy feltámassza poraiból a mindenki által ismert B. J. Blazkowicz kalandjait. A Wolfenstein: The New Order mind a kritikusoknál, mind a játékosoknál bezsebelte a jól megérdemelt sikert. Mind történet, a cselekmény, a karakterek és a játékmenet tudott sokkoló, de még is zseniális perceket okozni, amiben nem csak a széria szerelmesei, de maga az FPS műfaj kedvelői is megtalálhatták a számításaikat. A MachineGames nem is hagyta kihűlni ezt az új irányt, pár évre rá elkészítette a The Old Blood-ra keresztelt kiegészítőt, ami a New Order előzményeit dolgozta fel. A recept ugyan az volt, és a siker ezúttal sem maradt el, így nem volt kérdés, hogy nem állhatnak meg ennyinél, és bizony B. J. Blazkowicz története még közel sem ért véget.

cikk_01.jpg

Az ellenállástól jöttem, híres mesterségem címere…  

A játék ott veszi kezdetét, ahol az előző abbahagyta. Blazkowicz megállította Deathsheadet, de még sem lehet felhőtlenül boldog, ugyan is az utolsó találkozásukat a teste eléggé megviselte. B. J. nincs túl jó állapotban, az élete egy hajszálon függ, de ezt a hajszálat se hagyják békében. Társai ugyan ellátták a sérüléseit és biztonságosan kitudták menteni a biztos halálból, de a rehabilitációja már bizony nem telik olyan békésen, mint ahogy kellene.  A New Order másik emlékezetes és hírhedt gonosza, Frau Engel megtalálja az ellenállás bázisát, és tesz róla, hogy B. J. és csapata egy percig se higgye azt, hogy Deathshead megölésével nyertek és a németek ádáz uralmának vége szakad. Pár hónapnyi „jóleső” kóma után fegyverropogások közepette ébred, és mivel a teste már nem a régi, kénytelen tolókocsiból keresztülvágni magát a temérdek német katonán. Ám a kezdeti nehézséget túlélve kezdetét veszi a sokkoló jelenetekkel tarkított adrenalin bomba, mely az utolsó másodpercig gondoskodik arról, hogy ne unatkozzunk.

Az alapfelállás változatlan…a németek nyerték a II. világháborút és uralják az egész világot. Jó pár olyan küldetésben lesz majd részünk, ahol testközelből láthatjuk a németek saját képére formált utcáinak mindennapi körforgásait, amik az amúgy is remek alap hangulathoz csak még jobban hozzáteszik azt a pluszt, ami miatt széles vigyorral az arcunkon menetelünk majd a célunk elérésének érdekében. Ez pedig ugyan az, mint a 2014-es epizódban is volt…megállítani a németek világuralmát, és Deathshead után legyőzni Frau Engel kisasszonyt. Aki játszott az előző résszel az tudhatja, hogy ez nem éppen hétköznapi módon fog lezajlani, de a MachineGames a New Order receptjét egy még magasabb szintre emelte, és bizonyos időközönként olyan sokkoló megoldásokkal és történésekkel operálnak, amit nem sok fejlesztő merne meghúzni, pedig ma már nem nagyon létezik tabu téma a játékokban. Nem egy pillanatál a számat tátottam még percekkel a megtörtént esemény után is, annyira erős és váratlan volt egyben, amit láttam és átéltem. Ezekhez a pillanatokhoz tartoznak B. J. gyerekkorának flaschback emlékei is, amik még jobban megismertetik velünk a múltját és betekintést engednek abba, hogy miért is lett ő olyan, amilyen. Ezek szintén remekül sikerültek, amik miatt B. J. talán még közelebb kerül hozzánk, mint korábban valaha. Bátor, de remek húzás a készítőktől. A keret felvázolása mellett azonban nehéz spoilermentesen beszélni a sztoriról, így legyen elég annyi, hogy ismételten remekül lett felépítve, és nincs egy olyan pontja se, ami kilógna, és ne illeszkedne tökéletesen az alap koncepció körforgásába. Ugyan ez igaz az újonnan behozott karakterekre is, akik tökéletesen illeszkednek a New Colossus világába, és B. J. csapatából se lógnak ki, sőt. Inkább színesítik az amúgy is eléggé színes palettát, ami a karakter jellemeket illeti.

wolf2-6.jpg

Maga a játékmenet forradalmi változásokat nem hoz, de ez nem is az a cím, ami ezt megköveteli. Ám apró újítások így is akadnak. Az egyik, hogy már az első részben is lehetőség volt a dupla fegyveres használatra, amivel brutlis hentelésben lehetett részünk. Ezt csavarták meg egy picit azzal, hogy míg az előző részben csak egy ugyan azon típusból használhattunk egyszerre kettőt, addig itt már variálhatjuk a dolgokat, és ha az egyik kezünkben egy shotgunnal, a másikban pedig egy géppisztollyal akarunk nyomulni, akkor ennek bizony már nincs akadálya. Mondanom se kell, hogy az alap aprítást ezzel egy újabb szintre tudjuk emelni. Természetesen ha valaki a lopakodást részesíti előnyben, az ezúttal sem fog csalódni, hiszen a játék erre is remek lehetőséget kínál, sőt. Még jutalmazza is.  De nem csak ezt, hanem az egész játékstílusunkat. A karakterfejlődés nem képességpontok elosztásával telik, hanem a stílusunkhoz igazítva fejlődnek a képességeink. Ha pl. lopakodva teszünk el lábalól X ellenfelet, akkor egy idő után a guggolva közlekedésünk halkabb és gyorsabb lesz. Ha közelharci fegyverrel ölünk meg ellenfeleket, akkor az életerőnk renegerálódása gyorsul fel.  Egyszerű de még is nagyszerűen működő rendszer. A fejlődés azonban nem csak ránk, hanem a fegyvereinkre is igaz, a pályákon elrejtve ugyan is találhatunk Upgrade csomagokat, amiket a fegyvereinkre költhetünk el. Rakhatunk rájuk hangtompítót, elősegítve a lopakodó, becserkésző játékmódot. Az összes fegyverünket elláthatjuk nagyobb tárral, hogy csökkenjen az újratöltés sűrűsége, valamint távcsővel és nagyobb sebzést okozó kiegészítővel is feltudjuk tunningolni a kedvenc mordályunkat. Ezek azonban nincsenek mindig a lábunk elé dobva van, hogy keresgélni kell, mert néha elég jól el vannak rejtve, így aki mindegyiket meg akarja találni, annak bizony jó párszor körbe kell néznie az adott területen. A pályák felépítése változott picit olyan értelemben, hogy bizonyos részek sokkal szabadabban bejárhatók, mint a New Order esetében, ennek következtében néha bizony el is lehet tévedni, ugyan is hiába van kiírva, hogy mi az elérendő cél, bizony nem mindig egyértelmű, hogy merre is az arra.

Ezt a fantasztikus atmoszférával megáldott játékot pedig gyönyörű grafika és látvány kíséretében élhetjük át. Már a New Order se kellett, hogy panaszkodjon e téren, de itt csiszoltak a motoron a fejlesztők és bizony bitang látványos elemekben lesz részünk. És a legszebb az egészben, hogy az előzetesen kiadott, picit erőskének tűnő gépigénynek inkább nagyobb volt a füstje mint a lángja, ugyan is remekül lett optimalizálva a játék, és egy szerényebb konfiggal is remekül fut, magasabb beállítások mellett. Persze van amiben kompromisszumot kell kötni, de az elmúlt években elhíresült rossz PC portok után kimondottan felüdülés látni, hogy ha valaki akar, az igen is tud normális PC-s átiratot letenni az asztalra. A látvány mellett a hangzásvilág is remek, a hangok, a robbanások mind-mind remekül teljesítenek. A szinkronszínészek is végig elemükben vannak, minden egyes mondatukról ordít, hogy piszkosul élvezték a munkát, szívüket-lelküket beletették a karakter megformálásába. A zene szintén hatalmas hangulati pluszt ad az alapjárathoz, ugyan azok az ismerős, de még is újabb dallamok, amik a New Ordert végig kísérték.  

Ám ahogy az lenni szokott, egy játék sem lehet tökéletes még akkor sem, ha nagyon közel áll hozzá. Az igazat megvallva, itt is csak olyanokba tudnék belekötni, amik személy szerint nálam nem számítanak akkora hibának, hogy keserű szájíz társaságában emlékezzek vissza rá. Így tehát az, hogy a tényleges játékmenetben szinte nulla újítás van, engem nem zavart. Hogy nem változtattak a recepten, hanem a New Order által felrakott építő köveken haladnak tovább, csak a nagyobb és látványosabb jelzők társaságában, szintén nem zavart. Isten igazából egyetlen egy olyan dolog van, ami miatt egy picit csalódott vagyok, az pedig a hossza. Már a New Order se a hosszáról volt híres, de ott közepes nehézségi fokozaton simán elidőztem vagy 12-13 órát. Itt alig léptem át a 9-et, és ebből 40 perc minimum azzal telt, hogy néha eltévedtem az adott pályán, mert – ahogy említettem már korábban – nem mindig volt egyértelmű, hogy merre van az arra. Illetve talán még annyi, hogy maga a történet, hiába rendelkezik bátor, brutális és hajmeresztő dolgokkal, annyira mégsem lett váratlan és változatos, mint az előző részben. Ám ezek tényleg olyan apróságok, amik az adott pillanatban amikor játszol, egy másodpercre se zökkentenek ki, csak mikor megpihensz a stáblista alatt gondolsz bele jobban. De addigra már olyan mértékben átszellemültél a látottakon, hogy max egy cinikus vigyor társaságában legyintesz, hogy „ugyan kit érdekel?”
2135-2.jpg

Vajon a Birodalom valaha visszavág?

Ha hihetünk a MachineGameses srácoknak, akkor trilógiának szánják B. J. és társai történetét, így még nem kell búcsút mondanunk a Wolfenstein szériától. És ismerve az újraindított széria sikerét, van egy olyan érzésem, hogy ha Blackowicz életének ezen szeglete véget is ér pár év múlva, nem fogják hagyni, hogy hosszú ideig pihenjen. Van ő már annyira hallhatatlan, hogy ha akarna, se tudna békésen visszavonulni és boldogan élni, amíg meg nem hal. Amíg azonban erre megkapjuk a választ, mindenképpen próbáljuk ki a New Colossust, ha pedig valaki nem játszott az előző részekkel, az sürgősen vágjon bele a kalandba, ugyan is garantáltan nem fog csalódni. 9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr3713183640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása