[Supernatural Movies]

Háborús matiné - Megan Leavey

2018. március 11. - hakos05

Úgy látszik, Gabriela Cowperthwaite egészen a szívén viseli az állatok sorsát. A dokumentumfilmes rendezőnő a 2013-as Blackfish című alkotásával váltott ki elismerő kritikusi reakciókat, valamint elérte, hogy a SeaWorld bevétele a filmben bemutatott állapotok hatására 81%-kal csökkenjen. Tengeri élőlények helyett legújabb, igaz történet alapján készült nagyjátékfilmes produkciójában egy szőrös négylábú van a középpontban, hiszen köztudott, hogy kutyákkal és gyerekekkel bármit el lehet adni. Akár az iraki háborút is.

megan-leavey-poster01.jpg

Persze, ironikus volt a fenti megjegyzésem, de az igazság az, hogy a poszteren hiába csücsül a harcmező közepén a zászló takarásában négylábú társával a címszereplőt alakító Kate Mara –sugallva azt, hogy a háború lesz a fókuszban– alapvetően egy, a lány és a kutya kapcsolatára épülő filmről van szó.

Az alkotás elején megtudjuk, hogy Megan Leavey élete mennyire kiüresedett: elvesztette a legjobb barátját, kirúgták az állásából és a családjával sem felhőtlen a viszonya. Problémái elől elmenekül a városból, méghozzá úgy, hogy beáll tengerészgyalogosnak. Hamarosan a kutyás egységnél találja magát, ahonnan a kiképzés után egyenes út vezet Irakba. Mire azonban odaér a film, már jócskán benne vagyunk a játékidőben és egyébként sem szentel a rendező túl sok időt a közel-keleti szálnak. A történet helyszíne a film második felében újra az Államok lesz.

megan-leavey-kate-mara-edie-falco.jpg

Hatalmas pozitívum, hogy nem kapkod, még ha az első percek nem ezt az állítást támasztják is alá. A narrált történetmesélés (ezek és ezek történtek velem az elmúlt időszakban) után mire feleszmélünk, Megant már a kiképzésen találjuk. Innentől lassabb tempóra kapcsol és kissé tipikusra is vált, már ami az szituációt illeti. Aki látott már háborús filmet, tudja, hogy melyek az ilyenkor előjövő klisék a magát viccesnek gondoló társak szívatásain át az üvöltöző felettesekig. Csakhogy a film e téren elég visszafogott, Megan könnyen veszi az akadályokat, mígnem elkövet egy kihágást, aminek folyományaként kennelt kell tisztítania büntetésből. A helyszínen egyre inkább megtetszik neki a kutyák idomítása, így kapja meg Rexet, a bombakereső német juhászt, akit először természetesen meg kell szelídítenie.

A filmre jóformán végig jellemző a könnyed tálalás. Minden annyira magától értetődőnek hat, már az alapozástól kezdve egyik jelenetből következik a másik, és így tovább. Emiatt fordulatos, ami pozitívum, ugyanakkor viszont tétnélkülinek is érződik és az a baj, hogy ez az iraki részre is igaz. Hiába sulykolják a folyamatos veszélyérzetet, a feszültség nem jön át. Ezt ellensúlyozva komolyabb hangvételűre vált a film az első fele után: miután Megan hazautazott a poszttraumás stresszel is foglalkozik, ami fölött, mivel nem illik bele a hős Amerika kultuszába, a legtöbb háborús dráma jótékonyan elsiklik. Itt lesz újra hangsúlyos a családi szál, valamint az, hogy sikerül-e a lánynak a kutya hiányával megbirkózni.

megan-leavey-kate-mara-03.jpg

A Megan Leavey összességében egy feszes forgatókönyvvel rendelkező alkotás, melyben a hajánál fogva előrángatott szerelmi szálat leszámítva minden szereplőnek és eseménynek megvan a maga helye. Narratíváját tekintve egyaránt felel meg a háborús drámáknak és a kutyás filmeknek is. Csakhogy az egy csepp vér nélküli alkotás nem lett több egy hétvégi kikapcsolódásnál. 7/10

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr3712779954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Editor_ 2018.03.15. 17:03:12

Nők a háborúban. Mindig érdekes téma.
süti beállítások módosítása