Egy turistákkal teli busz érkezik egy karámhoz, majd az emberek egymás után áramlanak ki a járműből és közben felkészülnek a látványosság fotózására: különböző korú nők ülnek a kerítés mögött és rezzenéstelen arccal tűrik a látogatókat. Meg sem mozdulnak, csupán a hátukhoz kötött fehér szalagokat fújja a szellő. A világ minden tájáról azért érkeztek a látogatók, hogy a nyugati civilizált ember számára mára már elfeledett csoportosulás tagjait megcsodálhassák. A kerítés mögött ugyanis boszorkányok ülnek.
A film nyerte a 25. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Hullámtörők-díját.
Ennek a közösségnek a tagjává válni még mindig megszégyenítő dolog, és elég, ha valaki (alaptalanul) megvádolja az embert. Ez történik a főhősünkkel, a 9 éves Shulával (neve kitaszítottat jelent) is, akinek a "tárgyalásán" a néző is részt vesz, elképedve hallgatja az eszement indokokat:már egy alkoholista, lusta ember álma is elég, hogy elítéljék a kislányt. A Nem vagyok boszorkányban végig a kislány szemszögéből látjuk, hogy milyen sors vár arra, akit boszorkányságért kiveti magából a társadalom. Shulát felkarolja az egyik kormányhivatalnok, akit különböző "tárgyalásokra" kell elkísérnie, ahol gesztusokból, pillantásokból kell megállapítania a boszorkánynak, hogy ki követte el azt a tettet, amiért az egész történik.
Shula és a többi stigmatizált nő a társadalom peremén állnak, azonban nagyon ellentmondásos helyzetben vannak. Szívesen veszik a segítségüket bizonyos esetekben és szó nélkül elfogadják az ítéleteiket, azonban ha más esetben szeretnének kimenni az emberek közé, akkor az a legtöbb esetben agressziót és erőszakot vált ki. És hogy mindezek ellenére (vagy éppen mindezek miatt) miért fogadják el szó nélkül a sorsukat? Valószínűleg a hiedelemviláguk miatt, hiszen ha esetleg elvágnák az őket gúzsban tartó szalagokat, akkor hitük szerint kecskévé válnának. Így nem tehetnek mást, mint hogy megbékélnek a sorsuk alakulásával és szó nélkül tűrnek. Ugyanis nem mindenkinek vagy olyan viszonylag jobb sora, mint a kislánynak, az idősebbek napközben vagy a boszorkány királyság földjein dolgoznak vagy a karámban ülnek cirkuszi mutatványként.
A Nem vagyok boszorkány a civilizált néző számára roppant érdekes .s sokszor felfoghatatlan emberi sorsokat mutat be. És ha a a filmet nézve azt gondolnánk, hogy ilyen már biztosan nincsen, akkor nem is tévedhetnénk nagyobbat. Rungano Nyoni rendezőnővel készült interjúból egyértelműen kiderül, hogy Ghánában és Zambiában is vannak hasonló boszorkány telepek.
A Nem vagyok boszorkány a választás szabadságáról, illetve hiányáról; a sorsunk elfogadásáról szóló érzékeny történet, mely a megnézése után azonnal a bőrünk alá mászik és napokig rág belülről...és a kecskékre is máshogyan fogunk nézni.
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!
