Pawel Pawlikowski új filmje a szovjet éra Lengyelországába kalauzol el minket, a bizonytalanság, a kilátástalanság korszakába.

A Zimna Wojna (Cold War) kiindulópontja egy olyat cselekménysorozatot ábrázol, ami láttán egyből a fejemhez kaptam, hogy hát erről már rég forgathattunk volna egy filmet, mi, magyarok is. A kezdő képsorokban ugyanis egy férfit és egy nőt látunk, akik sofőrjükkel együtt járják a lengyel falvakat, hogy felgyűjtsék azt a felfoghatatlanul értékes népi hagyományt, amit a népdalkultúra jelent.

A központi téma mégsem a hagyományok megélése a modern világban, bár a film egyik kulcsmomentuma pont erről szól, hanem a két főszereplő kapcsolata. Két teljes mértékben eltérő hátterű, temperamentumú ember, akiknek rengeteg nehézségen kell keresztülmenniük. A cím ugyan vonatkozik a történelmi háttérre is, sokkal inkább a két főszereplő kapcsolatát írja le. A két rendkívül tehetséges zenész az ötvenes évek politikailag túlfűtött közegében próbál túlélni, miközben az egymáshoz való viszonyuk nagyobb utat jár be, mint maguk. Zula (Joanna Kulig) és Wiktor (Tomasz Kot) kapcsolata szenvedélyes, intim, ugyanakkor szeszélyes és kiszámíthatatlan. A film ezt a szerelmet sokszor zenével, a zenéhez fűződő viszonyon keresztül fejezi ki, olykor kegyetlenül realista módon. 

A film a két főhőst elképesztően hosszú úton vezeti végig, ahol meg kell tanulniuk alkalmazkodniuk, a leginkább kétségbeejtő helyzetekben is. A cselekmény is nagy távolságokat jár be, térben és időben, de a valódi utazás a két főszereplő kapcsolatának folyamatosan fluktuáló jellegéből fakadóan érzelmi természetű. A film fekete-fehér, 4:3-as képarányú, amitől még inkább átélhetővé válik a fülledt, gyakran fojtogató légkör.

A film teljesen megérdemelten nyerte el a legjobb rendezés díját Cannes-ban, nem könnyen emészthető, viszont annál inkább értékes mozi. 8/10