Rettentően el lettünk kényeztetve a szuperhősmozikkal az elmúlt bő egy évtizedben, és már olyan filmeket is lehúzunk a mélybe, amik a felét nem érdemelnék meg annak a sárdobálásnak, amit kapnak. Ugyanis éltünk olyan időket is, mikor még a középszerűség alsó határát sem súrolták a filmvászonra álmodott hősök. Gondoljunk csak Joel Schumacher Batmanjeire (1, 2), a 90-es évek Amerika kapitányára, a Marvel által is letagadott Fantasztikus négyesre, vagy éppen a most említett Macskanőre. Ez utóbbiról valószínűleg mindent elmond, hogy az egy szem Michelle Pfeiffer-es fénykép feltűnése többet ért a filmben, mint a 100 millióból elkészült alkotás teljes egésze. Hogy túlzok-e? Kicsit sem.

Patience Philips egy szégyellős és visszahúzódó nő, aki soha semmi összetűzésbe nem szeretne belekeveredni. Egy nap azonban véletlenül rájön a munkahelyének titkos és sötét titkára. A cége tudja, hogy a titokra nem derülhet fény, így Patience élete veszélybe kerül… a csoda viszont ezután történik vele…

Pedig egy tök szexi, csajos szuperhősmozi lehetett volna az egészből, ha egy kicsit is komolyabban veszik a film elkészítését. Pitofék (Vidocq) viszont annyira leredukálták az elvárásokat, illetve az egész hozzáállást a dolgokhoz, hogy végül egy élvezhetetlen, még csak cicaharcnak sem mondható ökörködés születetett meg. De most őszintén… azért, mert csajok, cica meg miegymás, egy ránctalanító krém, divatguruk és modellek ellen kellett fellépnie Bob Kane és Bill Finger megálmodott antihősnőjének? Ja igen… lopott ékszereket, hogy utaljanak egy kicsit az eredeti karakterre. WOW!

Apropó Bob Kane és Bill Finger… egy pozitívum viszont felírható Pitoféknak. Mégpedig az, hogy tökéletesen el lehetett vonatkoztatni a Batman-univerzumtól. Ez a Macskanő ugyanis olyannyira távol állt Selina Kyle karakterétől, de úgy en bloc az egész Gotham-i világtól, mint én (a minőségi kritikaírástól) a milliárdos szuperhős státusztól. 

A Macskanő egy rossz film. De nem az a rossz, ami bűnös élvezetnek felfogható, vagy amin elnevetgél az ember, hanem szimplán rossz. Sőt, igazából a legtöbbször már-már kínos az, ami a képernyőn történik. 100 millió dollárból arra futotta, hogy minden, de tényleg minden egyes pillanata a filmnek kiváltson valami hányingert keltő érzést a nézőből. Rossz CGI, bűn rossz történet és kivitelezés, vinnyogás, idétlen koreográfia, ráadásul Halle Berry és Sharon Stone is életük egyik, ha nem a leggyengébb alakítását nyújtotta. Egyedül talán Benjamin Bratt-en látszódott egyfajta visszajelzés az alkotást illetően, hogy mégis mi a f*szt keresek én itt. Maximum pénzt… 1/10