Hollywood legifjabb üdvöskéje, Timothée Chalamet, egyelőre a független, kísérletező jellegű filmek mellett tette le a voksát, és tette mindezt milyen jól!
Elijah Bynum első nagyjátékfilmje az a fajta igazán stílusos, könnyed feel good indie movie, amely mentes a hollywoodi nagyjátékfilmek erőltetett ideológia kultúrharcától, sznobizmusától. A felnövés történet főszerepére sikerült megnyerni a Szólíts a neveden Elioját, akinek a neve az elmúlt hetekben elég gyakran elhangzott Villeneuve Dűne-adaptációja kapcsán. Timothée Chalamet az előbb említett filmhez hasonlóan itt is menet közben válik kompetens, egyre inkább felelős döntéseket hozó felnőtté. A filmben Timothée egy Daniel nevű kisvárosi srácot alakít, akit az anyja a nyárra elküldd a nagynénjéhez, Cape Codra, a massachusetts-i tengerpartra, ami nyáron megtelik Boston és New York unatkozó elitjével. Itt Daniel összebarátkozik Hunterrel, a helyi szoknyavadásszal (nomen est omen), egy Ramones pólós, dealer lázadóval, majd beszáll az üzletbe, miközben megismerkedik újdonsült partnerének titokzatos lánytestvérével.
A 90-es évekbeli vagány setup megsokszorozza a film élvezeti értékét, azonban sajnos nem tudja teljesen elfedni a sztori hiányosságait. A forgatókönyv összevisszasága, inkoherenciája egyrészt tekinthető komoly hibának, másrészt azonban indirekt módon rájátszik arra az összefüggéstelen, kusza életérzésre, ami a kései kamaszkorra jellemző.
A filmben több ismertebb karakterszínész is feltűnik kisebb-nagyobb szerepben, mint például William Fichtner, Thomas Jane, vagy Emory Cohen, azonban sem ők, sem pedig a főszereplő trilógia nem kényszerül komolyabb színészi alakításra, ami újfent csak a sajnos elég erőtlen sztorinak köszönhető.
A Hot Summer Nights pontosan az a film, amit egy fülledt, forró nyári éjszakán, a kanapén fáradtan végigterülve megnézünk. Már láttuk korábban, nincs benne semmi igazán eredeti, mégis jóleső érzéssel tölt el; visszamerengünk a régi szép időkre, mikor a nyár még nem a két hetes szabadságot, hanem a majdnem három hónapos VHS-ekkel, diszkó slágerekkel és következmény nélküli felfedezésekkel szegélyezett felhőtlen szórakozást jelentette. Ez a visszaemlékezés pedig igazán mulattató. Könnyed, mégis, kellően keserédes. 7/10
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!
