Az HBO-n és az HBO Go-n látható dokumentumfilm bemutatja, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki lefussa a 246 kilométeres Spartathlont 36 óra alatt. Neked vajon sikerülne? Készülj fel, mert nem lesz egy sétagalopp.

A filmtörténelem számos olyan mozgóképet őrzött meg az utókornak, amelyekben a futás központi elemet kapott. Közülük minden bizonnyal legelőször a “Fuss, Forest, fuss!” szállóige és Tom Hank által megformált ikonikus alak jut mindenkinek az eszébe; de a Tűzszekerek futóversenye is dobogós helyen szerepel, illetve a Baywatch fürdőruhás vízimentős kezdő képsorai is jó néhány férfiember szívét megdobogtatta már az elmúlt években.

John Foden, a verseny alapítója és a Royal Air Force tisztje 1982-ben négy társával tesztelte Hérodotosz leírását. Vajon tényleg odaérhetett Athénből Spártába 36 óra alatt a futár? Ötből ketten értek célba a megadott idő alatt a 246 kilométeres távon. A rákövetkező évtől kezdve rendezik szeptember utolsó hétvégéjén a Spartathlont az Akropolisztól Spárta főteréig. A célba érő versenyzőket egyformán jutalmazzák: pár korty az Evrotasz forrásvizéből, és egy olajágkoszorú.

Simonyi Balázs (Bart Simpson magyar hangjaként sokaknak ismerős lehet) dokumentumfilmjének főhősei megpróbálkoztak a lehetetlennel… Van, aki már többedszerre, és korlátainak legvégső határáig elment célja megvalósításáért.

Emberi drámák zajlanak le előttünk, miközben fogynak a kilométerek a futók lába alatt. Ez igencsak emberpróbáló: menet közben többek között meg kell küzdeni a tűző napsugárzással vagy az esővel; a görcsökkel; a különféle és hirtelen megjelenő és akár igen makacs fájdalmakkal; a ruha, netalántán a bőrfelületek súrlódásából fakadó sebesedéssel, valamint a lábakat feltörő cipővel.

De mindenekelőtt saját magukkal.

A HBO Europe égisze alatt született filmben 6 ember szemszögéből követhetjük nyomon a 2015-ös görögországi 36 órás Spartathlon versenyt. 14 operatőr és 5 hangmérnök dolgozott váltásban, a teljes stáb 45 fő volt. A 6 versenyző teljes versenyét dokumentálták földön és levegőben 6 különböző típusú kamerát használva. Emellett a stáb további 80 napon át forgatott további öt országban (Magyarország, Franciaország, Németország, Anglia, Norvégia, Ausztria). A 82 perces játékidő  250 óra nyersanyagból állt össze nagyon gondos válogatás után.

Biztos lesznek olyanok, akik legyinteni fognak, hogy már megint egy olyan (dokumentum)film, amiben olyan emberek szerepelnek, akik jó dolgukban nem tudják, hogy mit csináljanak, és megpróbálkoznak a lehetetlennel. Sokan futnak rövidebb-hosszabb távokat, ők valószínűleg értékelik és sejtik, hogy mekkora falattal próbálkoznak a főszereplők.

Simonyi Balázs alkotásának nagy érdeme, hogy egy olyan hétköznapi sportról, mint a futás beszél mindenféle magasztosság nélkül, és próbálja a versenyzőkön és a nyomukban levő kamerák szemén keresztül bemutatni, hogy igen is, az ember, ha nagyon akarja, képes túllendülni “épségben” a korlátain, még hogy ha az adott pillanatban (órákban) azt is érzi, hogy még néhány lépés, és belehal.

“Soha nem volt tehetségem… nekem szorgalmam volt.”

Külön tetszett, hogy kendőzetlenül mutatja be azt, hogy nem mindenki tud megbirkózni a távval és legnagyobb ellensége, saját maga gyűri le. És még azt is eléri, hogy szinte a körmünket rágva szurkoljunk a hősökért. Hiszen nem kell mindig akciójelenet, robbantás, autósüldözés, vagy pisztolypárbaj ahhoz, hogy a nézőt teljesen magával ragadja a cselekmény.

És itt mindent megkapunk, ami egy (dokumentum)filmet jóvá tesz: izgalom, tényszerűség, emberi sorsok és nem utolsó sorban, gyönyörű operatőri munkát. A magasból látható éjszakai kivilágításba burkolózó athéni Parthenónt még sokáig nem fogjuk elfelejteni. 10/10