[Supernatural Movies]

Csupán egy tanmese? - Aranyélet 3. évad

2018. november 06. - Supernatural Movies

Véget ért az Aranyélet utolsó évada, a felhasználók pedig hazánkban egyedülálló módon juthattak hozzá az utolsó nyolc epizódhoz. Duplakritikánkban először spoilermentesen írunk a záróévadról, visszatekintve az előző két etapra; Mikesi Tomi pedig a konklúzióra koncentrál és arra, hogy a záró képsorokban látottak hogyan értelmezhetők a karakterek eddigi utazását tekintve. Ez utóbbi írás így természetesen spoileres.

aranyelet_uh5f_1920.jpg

hakos05: Ugyan a két évadról írt összegző cikkemben jótékonyan elhallgattam a második évad hatalmas baklövéseit és leginkább a pozitívumokra koncentráltam, például a remek múltidézésre, vagy a már az első évadban is megjelent aktuális problémákra való reflektálásra, a léc még így is magasan volt. A záróévad azonban nemcsak hogy nem tudta megugrani azt, de jócskán hozott iszonyú kínos perceket is (az a 7. rész!), melyek sajnos az egyébként még mindig meglévő pozitívumokat is a háttérbe szorították.

A harmadik évad valahol az első kettő egyvelege lett. Még megvan benne az első etapból kölcsönzött kiegyensúlyozottság, mely a második évadbeli over-the-top akciók helyett egyrészt sokkal szuggesztívebb jelenetekkel párosul (lásd Mira  Refn filmjeit idéző alvilágba merülését), másrészt kifejezetten igényesen megkomponált igazi akciódús jelenetet is láthattunk a zárórészben. Aki követi a hazai közéletet, ismerős elemeket is találhat: Attila alakjában immár konkrétan egy hazai oligarcha fedezhető fel; de van itt pap, aki a hívek előtt kezd kampánybeszédbe; nyomtatott sajtóirodát is bezárnak a sorozatban egyik napról a másikra és a határkerítéshez is ellátogatunk. Mindezek a jelenetek azonban szervesen épülnek be a történetbe, így többek lesznek egyszerű kikacsintásoknál. Valahol mégis szomorú, hogy míg az első évadban a kórházi körülmények puszta tálalása felfogható a hazai helyzet kritikájának és Oszi külföldre menekülése is sokak számára ismerős probléma lehet, addig az új évad széttárt karral csak ennyit mond: „ez van! Ha már megvan a kerítés, legalább csináljunk belőle viccet! A szélnek eresztett újságíró meg egyébként is jobban szeretne inkább mézet termelni.”

aranyelet_s3_jelenetfoto_2.jpg

Az események egyébként is olyan gyorsan követik egymást, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket. Márk élvezi az aranyélet minden percét barátnőjével, Biankával, míg be nem köszönt a tél (átvitt és szó szerinti értelemben is); Mira a sorozat morális iránytűjeként immár cselekvővé lép elő; Janka csak még ellenszenvesebbé válik mikor már a születendő gyerek életét is direkt veszélyezteti; Attila még mindig az ’azért csinálok mindent, hogy nektek legyen’ szöveget nyomja; Hollós pedig még halála után is kihat Márk életére, a fiúnak pedig rá kell jönnie, milyen ember is volt a keresztapja. Az egész tanulsága pedig? Nos, az egy szóban (amely egyúttal az utolsó epizód címe is) összefoglalható: karma. Sőt, ezzel együtt olyan, mintha egy erkölcsi tanmesét kapnának az oligarchák. Ez mind szép és jó, csakhogy aki egyszer magasra jutott, az onnantól fogva már nehezen adja alább. A záróképsorok értelmezése pedig már egyéni kérdés. Én nem láttam benne az irónia jelét, de ettől még benne lehet.

Az utolsó évad összességében nem lett a legjobb. Valahol a rossz értelemben vett ponyva és a kulturáltabb szórakoztatás között helyezkedik el félúton, miközben a párbeszédek is sok helyen le lettek butítva. Inkább tűnt kísérletezőnek, mintsem kiforrtnak az évad, de ez összefüggésben lehet azzal is, hogy a hazai (tényleg minőségi) sorozatgyártásnak a kezdetén járunk. Én csak remélni tudom, hogy ez így van és csak még jobb tartalmak fognak érkezni. Olyanok is, melyben már nem csak az akció, a fordulatok és a trashbe hajló botrányjelenetek, hanem minőségibb társadalomkritika is helyet kap. Az évad és az egész sorozat is 7,5/10.

aranyelet_s3_jelenetfoto_8.jpg

Innentől tehát spoileresen!

Mikesi Tomi: A sorozat keserédes lezárása hosszas baráti beszélgetéseknek, parázs vitáknak adhat táptalajt, minden túlzás nélkül lehet megosztónak nevezni. Márk karaktere, az egyetlen, akinél azt láthattuk, hogy a legkomolyabb tragédiák és intő jelek sem hatnak rá kijózanítóan, belekényszerül a sorozat végén bemutatott élethelyzetébe, nem pedig önként választja azt. Bár felmerülhet az az álláspont is, hogy elfogadta a helyzetét, ez sokkal inkább szükségszerű beletörődés, semmiképpen nem egy általa szabadon meghozott döntés. Az ő karaktere máshogy nem is léphetett volna a törvénytisztelő polgár útjára. Hasonló módon kénytelen elfogadni sorsát Janka, aki bár a panelben játszódó jelenetsoroknál már gyógyultnak tűnik, feltehetően azonban nem lenne képes teljes értékűen ellátni saját magát. Attila az a karakter, aki a három évad alatt folyamatosan arról beszélt, hogy ki akar szállni, egyszerű életre vágyik, de valahogy sosem volt ehhez elég erős, amikor meg mégis, előbb-utóbb a család visszahúzta. Míráról gyakorlatilag semmit sem tudunk meg, azon kívül, hogy ő viseli gondját a saját kistestvérének. Arról viszont nem esik szó, hogy a Jakab Erika nevével fémjelzett önbíráskodó osztagnak továbbra is a tagja marad-e. Hallhatjuk, hogy egyetemre jár, de az ő lezárásából hiányzik az a fajta kerek-egész érzet, ami a másik három főszereplő esetében látható. A négy főszereplő rendkívül érdekes karakterfejlődésen ment keresztül a három évad alatt, a végső megfejtés azonban mintha kicsit elmaradna a sorozat eddigi színvonalától.

aranyelet_s3_jelenetfoto_16.jpg

A sorozat kiábrándító látlelet a magyar élethelyzetről, azt a kétpólusú Magyarországot mutatja be, ahol vagy megoldod ”okosba” és akkor talán csurran-cseppen valami, vagy lehetsz a sorsába beletörődő állampolgár, aki ugyan tisztességes, de morális önigazoláson kívül semmit sem ér el vele.

Megnézhető az HBO GO-n!

A sorozat MAFAB adatlapja

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr3314354777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása