Van-e élet a szupiság után
Emlékszem, a LEGO Kaland pont egy olyan időszakban tette tiszteletét a mozivásznon, amikor kb. két hetente (túlzás persze) kiadtak egy LEGO játékot, legyen az Star Wars vagy Indiana Jones vagy Batman vagy az anyám kínja. Emiatt nekem már herótom is volt elég keményen, így kihagytam a moziban való megtekintést. Meg is bántam, amikor jó pár hónapra rá megnéztem otthon, ugyan is piszok jól szórakoztam. Jópofa volt a sztori, jó volt a humora, jók voltak a dalok, szerethetők a karakterek valamint remekül keverték bele a mi világunkat. Ennek hatására, a LEGO Batman már moziban lett megtekintve, és piszok elégedetten távoztam a végén. Így kérdés sem volt, hogy a LEGO Kaland folytatását hol is fogom először végigülni.
A történet nem sokat teketóriázik, abban a másodpercben veszi fel a fonalat, ahol az első véget ért. Megérkeznek a tesó húgának játékai a bolygóra és egy kietlen pusztasággá varázsolják a szupi-szuper világot, ahol mindenki boldog. A remény teljesen odavész, csupán egy legény van a vidéken, aki még mindig hisz és nem hajlandó lejjebb adni a vigyorgásból, mégpedig Emmet (Chris Pratt). Ám aztán az ő arcáról is leolvad a mosoly, amikor egy idegen érkezik a leigázott világukba, és elrabolja a legjobb barátait, közöttük igaz szerelmét, Lucy-t (Elizabeth Banks). Az elkényelmesedett Emmet dönts elé kényszerül hát…folytatja továbbra is a szupi-szuper szemüveg mögé burkolózva az életét, vagy összeszedni magát, és megmenti a barátait? Nos, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a megmentésre szavaz, azt viszont már vétek lenne elárulni, hogyan is viszi véghez mindezt. Annyit azonban még is, hogy jó pár nem várt megoldást láthatuk majd a nagyvásznon.
Akiben felmerült esetleg a kérdés, hogy van-e ebben a sztoriban és a karakterekben még egy patron, azokat megnyugtatom, hogy van bizony. Persze az újdonság varázsa ezúttal elmarad, de a készítők megőrizték az első rész szellemiségét, stílusát és humorvilágát, így meglennék lepve, hogy annak a rajongói most csalódnának. Az új karakterek többnyire működnek, Rex Dangervest pl. nagyon vagány, végig vigyorogtam, amikor jelen volt. Az viszont kijelenthető, hogy nem tudta felülmúlni az első részt, sőt. Picivel gyengébbre sikeredett, mint elődje. Persze nem maradt el sokkal, csak több olyan változóval, több olyan megoldással operál, amik picivel gyengébbé teszik az összképet. Az egyik ilyen a történet menete. Szinte végig kuszának hat, néha olyan érzésünk támad, mintha csak random dobálnák be az új karaktereket, akinek a jelenlétét nem igazán értjük, és már-már csóválnánk is a fejünket, amikor aztán jön a magyarázat, ami végül helyretesz mindent. Viszont nem olyan biztos, hogy ez a megoldása, ez a magyarázata az összképnek érthető lesz a gyerekeknek számára is, pedig elvileg ez nekik készült első sorban. Tavaly Brad Bird (Hihetetlen Család 1-2) ugyan lenyilatkozta, hogy az animáció egy ugyan olyan kifejezési forma, mint az akció vagy a horror műfaj, és nem lesz rögtön csak gyereknek való (ezzel egyet is tudok érteni), de a mi időnkben – és bár nem szeretem elsütni a régen minden jobb volt kártyát, de itt most van benne igazság – a mese, bár rendelkezett komolyabb mondanivalóval, mindig megmaradt mesének. 
Természetesen a cukiság faktor megvan itt is, és rengeteg olyan dologgal és történéssel rendelkezik, amin remekül fognak szórakozni a kicsik, sőt mi több. Hangosan fognak nevetni. Jó pár új, zenés táncos rész belekerült ugyan is a történések sodrába, amit nagyon fognak élvezni. Az már más kérdés, hogy mindezek ellenére egyik dal se lett annyira emlékezetes, mint az első rész esetében, de akkor, amikor zajlik és átéled, jól szórakozol, viszont tizenöt perccel a film után már egyiket se fogod tudni felidézni. Azonban kétségtelen, hogy ez egy olyan eleme a történéseknek, amik nagyon betalálnak a fiatalabbaknál. Viszont erősen kétlem, hogy Batman Val Kilmer, valamint George Clooney felé intézett beszólásaiból bármit is felfognának, de említhetném még a Michael Keaton-Beetlejuice párhuzamot vagy a Bruce Willis cameot is. Rengeteg olyan ezekhez hasonló poén vagy utalás van, amin én és a szülök hangosan röhögtünk, miközben a gyerkőcök néma csendben ültek, vagy maximum egy halk, erőltetett kuncogást hallattak, mert úgy voltak vele, ha anyu és apu röhög, akkor lehet valami vicces történt a vásznon. Alapjáraton nem lenne gond ezzel, de amikor ráébredsz, hogy a legjobban működő poénok durván 90%-a ilyenekből áll, akkor elgondolkozol picit. Vagy amikor azt látod, hogy a stáblista alatt anyu és apu épp azt magyarázza a gyerkőcöknek, hogy mi is történt az utolsó 10 percben, szintén elmosolyodsz. Mert bár jó a fordulat és a magyarázat a látottakra, de bizony nem minden korosztály számára lesz érthető elsőre. Rég láttam már a 2014-es első részt, de úgy emlékszem, ott jobban eltalálták az egyensúlyt ilyen téren, és az sokkal inkább volt érthető és átlátható a fiatalabb generáció számára is.
Nem vagyunk egyformák
A fentebb használt, kissé negatívabb hangnem csalóka, ugyan is piszok jól szórakoztam a látottakon, és imádtam az összes utalgatós, beszólogatós poénját vagy cameoját. Csak tényleg jó párszor felmerült bennem a kérdés, hogy nem-e kellene picit jobban összemosni azt a bizonyos "gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt jó szórakozást nyújt" határvonalat, hogy ez ne csak egy hangzatos marketing szöveg legyen, hanem ténylegesen is ugyan olyan szinten tudja élvezni az összképet mindenki. Ugyan is, amíg a gyerekek azon fognak nevetni a suliban vagy az oviban, hogy mennyire vicces volt, amikor Superman csillámló ruhában, vigyorral az arcán énekelgetett, addig mi Batman kiszólásait valamint Bruce Willis jelenlétét fogjuk felírni az emlékezetes momentumok listájára, vagy a váratlan, de teljesen jól működő csavarral kapcsolatban bólogatunk majd elégedetten. Nem ugyan az a két élmény, nagyon nem. Ám ettől még bátran ajánlom mindenkinek, mert ha nem is érte el az első rész színvonalát, piszok jó kikapcsolódást nyújt arra a közel száz percre. 8/10
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!
