Most akkor ez kamu ugye?
Sztem nem lövök mellé azzal, ha azt mondom, hogy a pankráció egy megosztó jelenség. Valaki azt mondja kamu és ez nem is sport…valaki ezen felháborodván csuklásra készteti jó pár generáció édesanyját, és habzó szájjal üvölti a világnak a kocsmai verekedések három legfontosabb kérdését, miszerint MI VAN, MI VAN, MIVAN?!?! Én személy szerint mindig picit szkeptikus voltam, mert bár látni, hogy az ütések nagy része nem igazi, de ettől még a dobások, a földhöz vágások és a látványos, kötélről való másikra ugrások bizony nem tréfadolgok. Lehet vitatkozni azon, hogy kamu-e vagy sport, nem sport, miközben egymás auráját köpködjük tele különféle szitokszavakkal, de ezeket a mutatványokat előadni ilyen szinten, sérülés és mindenféle halálos baleset nélkül, bizony hatalmas respectet érdemel. 2008-ban a Darren Aronofsky rendezte „A Pankrátor” már egyszer megmutatta, hogy mit is művel ez az egész az emberrel, de most a Családi Bunyó is bátorkodott adni nekünk egy szeletet ebből a jelenségből, csak ezúttal vígjáték elemekkel tarkítva.
Fura vagy lányom, csak nem forogsz
A film igaz eseményeken alapul, a címszereplő Saraya Knight alias Paige (Florence Pugh) tényleg egy létező pankrátor hölgy, akinek élete egy szempillantás alatt vált álmodozásból valósággá. Történetünk szerint Paige tesójával Zak Knightal (Jack Lowden) pankrátor családból származnak, ahol az apja rajongója ennek a sportnak (igen, legyen sport), míg a mama fiatalabb korában maga is űzte a szakmát. Ők ketten már nagyon fiatal koruk óta erre tették fel az életüket és azaz álmuk, hogy egyszer a nagyok közé kerüljenek, és ők legyenek a WrestleMania új, fényesen csillogó csillagpárosa. Az áldozatos, kemény munkájuk pedig kifizetődni látszik, amikor egy tehetségek felkutatásával és kiképzésével foglalatoskodó ügynök Hutch (Vince Vaughn), meghívja őket egy válogatóra, ahonnan ha továbbjutnak, kezdődhet a kiképzés és a nem kicsit nehéz túra a csillogás felé. Ám a sors úgy hozza, hogy csak Paige jut tovább az első körön, így a tesó kénytelen otthonról nézni tovább, ahogy szertefoszlanak az álmai, miközben a húga a csúcsra törhet.
Ebből a sztoriból egy, a már említett „A Pankrátor” filmhez hasonlóan, kő kemény drámát is lehetett volna faragni, ahol max elvétve vannak csak poénok, de szerintem nagyon jót tett neki, hogy nagy hangsúlyt kapott a nevetés ebben a receptben. A család, ahonnan Paige származik már eleve olyan, hogy az ember akarva-akaratlanul is mosolyogni kezd, ha meglátja őket, és ezt a film ki is használja. Az apa (Nick Frost) kellően nagydarab és jópofa, és a poénok nagy része is tőle származik, de az anya (Lena Heaedy) se panaszkodhat, akit a Trónok Harca után jól esett egy könnyedebb, humorosabb szerepkörben látni. De ez a két főszereplő testvérpárra is igaz, ugyan is ők is bővelkednek a poénokban, de ami a legfontosabb, és amiben az igazi ereje rejlik a filmnek, hogy az összes karaktere szerethető lett. A család mindegyik tagja, a barátok, de még a legjelentéktelenebb mellékszereplő is az ember szívéhez nő, és ez nagyon nagy szó. Ennek köszönhetően ugyan is a film legapróbb rezdülése is érzelmeket vált ki a nézőből, aminek köszönhetően a szintén magas fokozaton izzó dráma is csak erősebb lesz. A humor mellett ugyan is nem felejtette el kellőképpen komolyan venni magát, de ez egyátalán nem ront az összképen, végig hiteles marad. Nemcsak a család és azon belül is a testvérek közötti remek összhang lett jól felépítve és tálalva, de amikor külön válnak, és mindkettőjüknek a régi/új életében kell helytállnia, hol egyedül, hol a barátaival, erős, érzelmes pillanatokkal ajándékoztatják meg a nézőket.
A készítők emellett bepillantást adnak nekünk abba is, hogy hogyan is néz ki egy ilyen eseményre, egy ilyen életvitelre való felkészülés, és bizony a látottak alapján kijelenthető, hogy nem olyan könnyű dolog ez a pankráció, mint a „kamu, nem is igazi sport” emberek azt szajkózzák. Két apróbb negatívumot tudok csal felróni neki…az egyik, hogy bizony eléggé átjárja az „ezt láttuk már korábban” érzés, és emiatt az igazi meglepetés vagy a váratlan, előre nem látott fordulat szinte teljesen elmarad. Persze ha valami a maga egyszerűségével és sablonosságával alakult, azt vétek lenne teljesen átírni, de akkor sem lehet elmenni mellette szó nélkül. A másik pedig a fiú testvér szála a különválás után, ami ugyan szintén produkál erős pillanatokat, de meg-meg akasztja a film ritmusát és néha a kelleténél többször veszi el a figyelmet Paige karakteréről. Nem olyan nagy hiba ez, csak a film második felében a tempó néha picit megbicsaklik ennek köszönhetően.
Minden jó, ha a vége Dwayne Johnson
Ami Dwayne Johnsont illeti, nos...jelen van a filmben igen...és magát alakítja...és az ő jelenléte bár feleslegesnek tűnhet, nem az. Fontos kapocs ő Paige és a családja, valamint az álma között, és bár sablonokat puffogtatva tereli őt a helyes irányba, Dwayne papának még ezek a sablonok is jól állnak és megbocsáthatóak. A Családi Bunyó tehát egy szerethető alkotás lett, amiben működik a karakterek közti kémia, a humor és a dráma se lóg ki a sorból. Mindenképpen ajánlott a megtekintése még akkor is, ha valaki nem szereti a pankrációt, mert ez csupán egy körítés, a szerethetősége sokkal de sokkal több ennél. 8/10
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!
