Robert Pattinson és kislánya az űrben siklanak, ketten egyedül, egy kihalt űrhajó belsejében. Az A24 újabb produkciójának egymondatos leírása egy túlélő sztorit ígér, mégis többet kapunk annál. Ez viszont sokaknak kevesebbet érhet.

Nézzétek meg első próbavideónkat, a hagyományos írott verziót alatta találjátok!

Fél évtizednyi független filmes színészkedése után már megtanultuk, hogy Pattinson nem a csillagok határán táncol, hanem ő maga az egyik legfényesebb csillag. Claire Denis első angol nyelvű rendezésében egyértelműen az ő alakítása a legcsábítóbb hívószó az érdeklődők számára, végül pedig nem is okoz csalódást, sőt! Nem állítom ugyan, hogy ez lenne eddigi legerősebb referenciaanyaga, de jó látni, hogy a hozzá jobban illő karaktertől képes merészebben eltávolodni, ami itt pont egy visszafogottabb, nyugodtabb, érettebb szerepben teljesedik ki, szemben például attól, amit a 2017-es Jólétben nyújtott, megjegyzem, őrületesen jól. A Csillagok határán után biztos sokan fognak vágyakozni arra, hogy bár Robert lenne gyermekük apja, csak most nem a tinik és nem azért, mert milyen szívdöglesztő vámpír volt az Alkonyatban, hanem mert tényleg durván erős emocionális töltettel bír az, ahogy egy fiatal férfi, aki hirtelen vált apává, mindenét újszülött kislányára teszi fel élete hátralevő részében, elzárva a világtól, ki tudja meddig. És hát megszakad a szív, ahogy Pattinson a síró babát nyugtatja!

Na de hogy jutottunk el idáig? Hát úgy, hogy a film számottevő része nem feltétlen őróluk szól, hanem az előzményekről, melyek ugyan jól asszisztálnak a sci-fi valós témájához, csak épp az utóbbit érzem túl ambiciózusnak és kevésbé központozottnak. A Csillagok határán ugyanis egy elvont erotikus thriller, melyben a világ egy halálra ítélt rabcsoporton kísérletezi ki új bebörtönzési módszerét, mégpedig egy űrhajó belsejében, ahol a fegyencek már csak egymásra, a jármű belsejében létrehozott földi ökoszisztémára és lehetetlen küldetéseikre vannak bízva, szolgálja az akár az emberiséget, akár csak önmagukat mint egyéneket.

Az összezártság és a magány megannyi frusztrációval jár, fizikai és szexuális értelemben is. Habár a tálalás még pont nem annyira erőszakos, illetve pont annyira érzéki, hogy a kissé fókuszálatlan cselekményt egyesek számára érdekesebbé teheti (nálam legalábbis azzá tette), de szélesebb közegben még így is biztosan nehezen lesz fogyasztható. Kicsit érezni, hogy a rendező saját történetének csapdájába esett és nem tudja, hova helyezze a hangsúlyt, ami talán elidegeníti azokat, akik csak egy mindfuck Pattinson-filmre vágynak. A kísérletezőbb nézők viszont néhány jelenetért rajongani fognak, főleg, mert kifejezetten feszültre és/vagy szexire sikerültek, és igazán különleges élmény átélni őket. Kiemelném közülük az egyetlen igazi szexjelenetet, Juliette Binoche magánszámát a film első harmadából, melynél ijesztőbb, mégis izgatóbb pornórodeót talán idén már nem is fogunk látni.

Akik fogékonyak a kicsit bizarrabb alkotásokra, azok ebben a műben is meg fogják találni számításaikat, hogy utána pár napig pöröghessenek a látottakon. De készüljünk fel mindannyian arra, hogy sokszor öncélúnak fog tűnni, amiért túl sokat és nagyot próbál mondani. Végsősoron azért Pattinsonért érdemes megnézni, de mind biztosak lehetünk benne, hogy bőven van még előtte jó pár legendásabb és kultikusabb szerep. 7/10

A film MAFAB adatlapja