És még eddig az volt a bajom, hogy sorra jönnek a felesleges folytatások! A Disney bebizonyította, hogy egy “filmhez” már ennyi sem kell, elég, ha csak leültetünk egy hiénát tollbamondást írni. Így született meg a 2019-es oroszlánkiráj.
Nemrég újráztam az eredetit (bár engedjétek meg, hogy mostantól AZ EGYETLEN OROSZLÁNKIRÁLYKÉNT hivatkozzak rá), és miután Szulák Andrea hangja keresztülkísért az animációs filmtörténelem legepikusabb, legkönnyfakasztóbb, legtökéletesebb intróján, már akkor tudtam. Ha Jon Favreau rendező (egyben talán 2019 jelenleg legnagyobb szakmai leszereplője a tökéletes Chef Show után) nem hozza minimum ezt a feelinget saját újraértelmezésében, akkor már nem volt értelme. Nos, tényleg nem volt értelme.
Jó, amiatt talán mégis volt, hogy a 2019-es oroszlánkiráj egy egész jó bizonyítékként szolgálhat a jövőbeni producereknek arra, hogy ma már simán lehet egész estés realisztikus CGI-animációt készíteni és érdemes is bevállalni ilyen produkciókat, a mozibevételek igazolni fogják ennek jogosságát. Viszont nyilvánvalóan tudjuk, hogy jelen kritikaalanyunknak nem ez az érv fogja hozni a dollármilliókat. A nosztalgiaérzetet kereső szülők és fiatal felnőttek, családok esetében pedig az apró porontyok két lábon járó pénzeszsákokként fognak önszántukból elzarándokolni a vásznak elé. Óva intenék mindenkit ettől a szándéktól, pláne ha a múltidézés vágya a fő mozgatórúgó.
A 2019-es oroszlánkiráj minden értelemben alulmúlja AZ EGYETLEN OROSZLÁNKIRÁLYT. Egy-két kivételesen jól átadott jelenet kivételével technikailag is, grandiózussága és kidolgozott részletei ellenére is iszonyat jellegtelen egy kudarc lett. Soroljam? Hová tűnt az arcmimika? Hát a mozgások dinamikája, lendülete? A színek, színpaletták, amik mondjuk könnyen emlékezetessé és visszaidézhetővé tennének akár egyetlen jelenetet is (sárga-bordó és máris tudom, miről van szó)? Egy épkézláb vágó, aki normálisan beritmizálja a jeleneteket és nem csak random beállításokból mutatja be AZ EGYETLEN OROSZLÁNKIRÁLY egy az egyben átschmittelt pillanatait? Tényleg nagyon kínos, hogy az átemelt jelenetek nagy része sem stílusban, sem kivitelezésben nem tudják megközelíteni egy 25 éves mese szintjét.
A 2019-es oroszlánkiráj, azon kívül, hogy fél óra extra üresjárattal toldja meg az 1994-es film hosszát, semmi, de semmi pluszt nem ad AZ EGYETLEN OROSZLÁNKIRÁLY történetéhez, szövegkönyvéhez, dalaihoz, egyszóval semmihez. Sőt, ahonnan csak tud, inkább elvesz. Amikor Mufasa vadászni tanítja Simbát, akkor Zazu miért nem mondja, hogy “olyan megalázó”? Amikor Rafiki rájön, hogy Simba életben van, miért nem röhög olyan idiótán, teljesen kikelve magából, mint egy majom? Amikor Timon és Pumba elvonják a hiénák figyelmét, miért nem éneklik azt, hogy “jó pocakba jó a Pumba”, ha már minden más dalt az utolsó hangjegyig sikerült lemásolni? Apró nüanszoknak tűnnek ezek, mégis ezek bizonyítják, mik tesznek voltaképp egy mesét legendássá. Szerencsére Hans Zimmer filmzenéjéről nem kell lemondanunk, hiszen ő maga tért vissza, hogy újramikrózza saját taktusait. Ezek a szerzemények szerencsére egy icipicit tartják a lelket az emberben, ahogy teszi azt a a már jól ismert történet is, de hát hol számít ez teljesítménynek? Talán a MOME animációs szakának előkészítőjén.
A 2019-es oroszlánkiráj egyetlen hozzáadott értékéről, a színészek hangjátékról pedig azért nem tudok nyilatkozni, mert a Childish Gambinokkal és Beyoncékkal, na meg John Oliverekkel tarkított csapattól sajnos megfosztott minket a magyar szinkron, aminek sem a castingjába, sem a rendezésébe sem sikerült egy cseppnyi energiát sem ölni. A dalbetétek erőtlen és fahangú énekeinek emlékét nem tudom, hány órányi Stohl Bucis Hakuna Matata-replay-jel tudom majd magamból kiűzni. Rettenetes. Még nem tudom, lesz-e eredeti nyelvű vagy akár feliratos vetítés a filmből, ha halálos fenyegetések miatt kellene ellátogatnotok a moziba, akkor légyszi, legalább azokra a verziókra üljetek be (szerk.: még ha nem is tudtok, hiszen a kritika megírása utáni órákban véglegesedett az e heti moziműsor, ahol csak szinkronos vetítéseket látok).
Tehát a 2019-es oroszlánkiráj nem lett egy tekintélyt parancsoló nagymacska, csupán csak egy girhes copycat, amit csak elődje hagyatéka ment meg a végleges tömegkatasztrófától. Elküldhetném Zazuval az elefánttemetőbe, eltapostathatnám egy egész riadt gnúcsordával és lefingathatnám Pumba bogártól szétrohadt belével, hogy végül felzabáltassam egy rühes hiénafalkával, de lehet az lenne a legjobb, ha már rögtön a legelején lehajítanám a trónszirtről. 4/10
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren, valamint iratkozz fel a YouTube-csatornánkra is!
