A spagetti-, vagy szebbik nevén italowesternek rajongójaként messze a Suttogó Szél c. képregény keltette fel a legjobban az érdeklődésemet az olasz képregények legjavát bemutatni hivatott Maximum Bonelli - sorozat eddigi kötetei közül. Már csak azon okból kifolyólag is, mert a western, mint képregényes műfaj túlzottan nem lett népszerű hazánkban sem, a Lucky Luke-on és a Kockás magazinban meg-megjelenő Blueberry-n kívül igazán sok ilyen cím nincs a hazai piacon. A Gianfranco Manfredi története alapján José Ortiz által illusztrált Suttogó Szél viszont jól pótolja ezen hiányt, szépen felvezetett cselekmény mentén és kiváló hangulatú illusztrációi révén.
A történet Ned Ellis katonatiszt sorsát fedi fel olvasója előtt, aki egy vonatbaleset következtében amnéziás lett, s gyógyulása során egy sziú indián törzs tagjává vált. Múltja egy amerikai újságíró nyomozása kapcsán válik kiemelt fontosságúvá, lévén kiderül, hogy a baleset körülményei mögött nem pusztán a balszerencse, hanem annál sokkal kézzelfoghatóbb események álltak. A Suttogó Szél: Fort Ghost ugyan egy önmagában is tökéletesen helytálló és teljes sztori, igazából egy közel 13 évig futó olasz képregénysorozat nyitótörténete. Az eredetileg 1997-ben elinduló és 131 számig jutó széria eredeti címe Magico Vento volt, amely egyébként Il ritorno alcímmel éppen idén tér vissza a Bonelli-kiadó igencsak széles palettájára.
Népszerűségének kulcsa minden bizonnyal a látványvilága volt, lévén a spanyol José Ortiz részletgazdag, vérmocskos realizmusa eszméletlenül jól ragadja meg az italowesternes hangulatot, ezzel gyorsan berántva olvasóját a bonyodalmak közepébe. Fekete-fehér illusztrációit alighanem valós személyek is megihlették, példának okáért a főhős Ned gyanúsan hasonlít Az utolsó mohikán Daniel Day-Lewisára, mint ahogy az egykori katonatiszt újságíró társáról a szövegkönyv még ki is mondja, hogy Edgar Allan Poe kiköpött mása. Ez a rajzolói húzás lehet, hogy valakinél zavaró, nekem kifejezetten tetszett és hozzáadott a képregény filmes hangulatához.
Prózai oldalról nézve Gianfranco Manfredi már közel sem emelkedett ki ennyire, a műfajt ismerők számára sok újdonsággal nem kecsegtetnek írói húzásai, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne adott volna kellően jó alapot a képi megvalósításhoz. Mi több, a vadnyugat transzcendenciálisabb oldalát is bevonó, horrort sem megvető cselekménye végső soron mégiscsak kölcsönöz annyi eredetiséget a Suttogó Szélnek, amelynek köszönhetően véletlenül sem lehet összekeverni műfaji vetélytársaival. Egy westernben nem éppen bővelkedő piacon ez komoly erény, főképp, ha mindezt a pazar illusztrációk kiváló köntösbe bújtattak.
A magyar kiadás követi az eredeti olaszt, ezúttal is egy 96 oldalas puhafedeles kötetről van szó, ami a Goobo kiadó Maximum Bonelli-sorozatának második tagja, így annak ellenére, hogy ez Suttogó Szél első kalandja, a gerincén a kettes szám díszeleg. Az MB nyitóköteténél, az Árvák bemutatkozó történeténél is már említettem, hogy a sorozat célja nem kisebb, mint hogy az olasz anyakiadó művei javát felvonultassa és azokat a hazai képregény-rajongókkal megismertesse. Nos, a Fort Ghost minősége túlmutat ezen az érdekes célon, olvasását nem csak a fumetti iránt érdeklődők számára javaslom, hanem mindenkinek, aki akár csak egy kicsit is szerette az olasz westerneket.
Gianfranco Manfredi - Magico Vento: Fort Ghost
GooBo, 2019, 96 oldal.
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren, valamint iratkozz fel a YouTube-csatornánkra is!
