Ó, a megterhelő kamaszkor! A tinédzserdrámák műfaja több-kevesebb sikerrel próbálja kipréselni magából említésre méltó pillanatait, legalábbis ami a sorozatokat illeti. Az HBO nyári lázálma egyike lett ezeknek a pillanatoknak.
Legutóbb talán a 13 Reasons Why első évadának jött össze némi elismerés, de egyrészt a második évad azonnal sikerült csorbítania egy nagyot a teljes sorozat fényén, másrészt, mivel Netflixről beszélünk, ebből adódóan hiányzott belőle mindig is valami valós érték, amiről biztosra állíthatnám, hogy kiemeli a tucatszériák tengeréből. Ezt a 13 Reasons Why sosem ugrotta meg, de nem is ez volt a célja, más kérdés, hogy azóta sem tudjuk sem mi, se a készítők, hogy voltaképp mi is volt az a bizonyos cél.
Barry Levinsont nem kell bemutatnom, öreg motoros rendező (Esőember, Jó reggelt, Vietnám!), fia, Sam Levinson viszont csak tavaly szerzett magának nagyobbacska figyelmet a Gyilkos nemzedékkel. Máris felvitte az HBO a dolgát és rögtön showrunnerként ügyködhetett egy izraeli sorozat adaptációján - melyből, ha jól értesültem, csupán csak a címet csenték el az amerikaiak, valamint az alapfelállást, hogy a tinédzserek tépnek meg dugnak. Az Eufória, ha minden igaz, az HBO első tinisorozata, ez az aspektusa viszont csak annyiban merül ki, hogy tinikről szól és Soundcloud-érás rapperekben hemzsegő tracklist dübörög alatta, semmi több.
A nyolcrészes sorozat központi figuráját, Rue-t Zendaya alakítja, ezzel ő is beiratkozott a korhatáros darabokban is játszó ex-Disney-gyermekhírességek klubjába. Olyan gyorsan felnőnek! Bocsánat, nem cinkelem tovább, ahogy semelyik fiatal színészre sem lehet egy rossz szavam sem. Elképesztően jó a gárda, szinte érezni, hogy minden egyes résszel együtt fejlődik játékuk középsulis karaktereikkel, még a komikusságig tolt fuckboy-aspiráns Jacob Elordi is meggyőzően hozza a mindenkivel leszámolós köcsög iskola sztárját.
Ne is miattuk nézd viszont az Eufóriát, hanem azon szakemberek miatt, akik a nyári sorozatkínálat leggyönyörűbb képkockáit alkották meg nekünk. Gondolhatnánk, hogy nem is lennénk méltók sem mi, sem pedig ez a sorozat Rév Marcell felfoghatatlanul szép kameravilágára, aztán rájövünk, hogy nem a fényképezés a körítés a sorozathoz, hanem maga a sorozat szolgál körítésként a fényképezéshez. Szinte már nem is a cselekmények és a jellemfejlődések viszik előre az egyébként olykor klisés függőség-sztorit, hanem a színek, a visszatérő snittek, a kameramozgás, és minden, amit maga a magyar operatőr fektetett le vizuális alapszabályként az első pár részben Sam Levinson stábjának, ez pedig ki is tartott az utolsó részig.
De miről is szól az Eufória? Ebben rejlik a széria legmegosztóbb tulajdonsága. Mint pedzegettem, egy klasszikus drogtörténetről van szó, maga a szemszög mégsem annyira hagyományos. Rue életét megannyi kisebb-nagyobb fizikai, de legfőképp mentális betegség terhelte, ennek egyfajta kiútja számára mindig is a gyógyszerek és a drogok voltak. Egy majdnem végzetes jelenetét követő rosszabb időszakában költözik a kisvárosba Jules (Hunter Schafer), a találkozás pedig sok-sok új gondolatot és szándékot kezd el szülni Rue fejében. Itt kezdi el úgymond átértékelni, mit jelent számára az eufórikus állapot, mi vagy ki és hogyan tudja eljuttatni arra a szintre, ahol a tudat és a hallucináció már könnyedén összeér. Ennek reprezentálására pedig az alkotógárda, mint fentebb említettem, nagyon erős vizuális támasztékot szolgáltatott, ezzel bebizonyítva, hogy az HBO megvalósítás terén még mindig egy sokkal magasabb ligát képvisel a streamingszolgáltatók korában.
Az Eufória olykor megterhelő és brutális tud lenni, ezt ne feledjétek. Oké, talán nem mindig vehető komolyan, már csak középiskolás világa miatt sem, és talán a mindent körbelengő szexualitás is néhol csak üres marketingblama, mintsem valós adalék (persze fontos kivétel lesz majd a városba költöző Jules nemi orientációja). Arról ne is beszéljünk, hogy ez a delíriumos narratíva a zárórészre micsoda galibát fog majd okozni egyeseknek. Pedig pont a fináléban domborít igazán nagyot az Eufória, amikor is közhelyes tinédzserdráma létére olyan művészi tökéletességgel és olyan technikai zsenialitással ér célba, amilyennel nem szégyell. 8/10
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren, valamint iratkozz fel a YouTube-csatornánkra is!
