Aki már járt Rómában, alighanem beleszerelmesedett a város egészen különleges hangulatába, ismerőseinek lelkesen méltatta káprázatos épületeit. Nem csak turistalátványosságként tökéletes, egyik kedvenc könyvem, Dan Brown Angyalok és démonok c. krimije bizonyította számomra először, hogy mennyire jól szolgálhat egy némileg misztikusabb nyomozás helyszínéül. A Maximum Bonelli képregénysorozat negyedik bemutatkozója is megerősítette bennem ezen gondolatot. Alessandro Bilotta írásának alapját elég egyértelműen megihlették Sir Arthur Conan Doyle történetei, lévén saját detektíve voltaképpen Sherlock Holmes kiköpött mása. A Prológus alcímre hallgató kötet egyéb húzásai között is akad olyan, ami szintén ismerős lehet a Doyle-életmű szerelmeseinek, de ez ne vegye el senki kedvét, mert a Mercurio Loi van annyira jól összerakott képregény, hogy túlnőjön az átirat degradáló jelzőjén.
A XIX. század Rómájában játszódó krimi horrorba illő nyitánnyal kezdődik. A nappal egyetemi oktatóként tevékenykedő olasz detektív és ifjú társának első feladata az, hogy egy eltűnt gyermeket kerítsenek elő. A nyomozásuk során farkasbőrbe bújt harcosokkal is meggyűlik a bajuk, akik láthatólag a Lupercalia-rítus kései szektájának hívői, s amint úgy tűnik, hogy végre sikerül kalandjuk végére járniuk, akkor tudatosul bennük, mekkora csapdába keveredtek. És mindez csak a kezdet, lévén a csapda mindössze egy végül gyengének bizonyuló kísérlet volt arra, hogy Mercurio Loi-t eltegyék láb alól, az igazi fenyegetés még hátravan.
Bilotta sztorija jól eleveníti fel a korabeli Róma világát, megfűszerezve azt egy alternatív hatalmi játékkal, de a fő szál Mercurio nyomozását takarja, amivel párhuzamosan kibontakozik társának és egyben tanítványának, Ottonénak a szerelmi vívódása is. Az egész színe-javát az Angyalvár misztikuma szolgáltatja, ugyanis számos ember állítja, hogy szellemek felelősek az erődben történt halálesetekért. Természetesen Mercurio saját maga jár utána, bár ő eredendően a tudomány embere és éppen emiatt szkeptikus az ilyesféle mesékkel szemben. Matteo Mosca rajzoló főleg ezeknél, a misztikummal átitatott paneleknél volt a leginkább ihletett formában, noha a város hétköznapjait ábrázolók is látványosra sikeredtek. Mindezekben közrejátszott Stefano Simeone kontrasztos színezése is, aki elsősorban a sárgás-barnás árnyalatokkal dolgozott, ezzel más képregényekkel össze nem téveszthető színvilágot teremtve.
A Goobo kiadására ezúttal sem lehet panasz, a Bonelli-válogatás ezen darabja is A5-ös méretű, színes képei pedig jó minőségű fényes papíron díszelegnek. A Prológusban egyébiránt megvan minden, ami egy széria nyitó epizódjához kell: jó alapötlet, érdekes karakterek és egyedi hangulat. Ugyanakkor a legtöbb kezdéshez hasonlóan itt is sok minden lóg a levegőben, marad megválaszolatlanul vagy éppen még nem érzi fontosnak az olvasó. Továbbá írói oldalról akadtak a főbb eseményekhez viszonyítva gyermekded megoldások, amik inkább érződtek gagyi túlkapásoknak, mintsem feszültségkeltő húzásoknak. Ezen természetesen a későbbi történetek majd változtathatnak, hiszen az első rejtély volt annyira magával ragadó, hogy az olvasója kivárja, míg az egyelőre sutább és megmagyarázatlan részek is a helyükre kerüljenek.
Alessandro Bilotta - Mercurio Loi: Numero Zero
GooBo, 2019, 112 oldal.
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren, valamint iratkozz fel a YouTube-csatornánkra is!
