Karl Urban, Rosamund Pike és Dwayne ’THE ROCK’ Johnson. 3 név, akik ott voltak az első, 2005-ös Doom játékadaptáció szereplőgárdái között és 3 név, akik ma már inkább letagadnák azt, hogy bármikor is közük volt ahhoz a feldolgozáshoz. De egye fene… mellé lehet nyúlni, olykor hibázik az ember. A világ azonban újra Doom-lázban ég, hála a legújabb játékoknak. A hardcore lövölde hullámait meglovagolva, ismét adaptálásba kezdte a fejét néhány filmkészítő, a rajongók lehető legnagyobb ”örömére”.

Egy csapat űr tengerész gyalogos elfog egy segélyhívást a Mars egyik holdjáról, a Phobos-ról. Mikor megérkeznek, hamar rájönnek, hogy valami nagy baj történt, ami még a Földre is veszélyes lehet…

A baj ott kezdődött, amikor kiderült, hogy a film nem a mozikba készül, hanem a tékák alsó polcaira, porfogónak. Az első előzetes után pedig minden világossá is vált, aki már látta a 2005-ös feldolgozást, az sejthette, hogy itt sem kell majd többre számítani, mint egy low budget lövöldözésre, ami maximum címben fog a DOOM-ra hasonlítani. Ráadásul még az id Software is tagadta, hogy bármi közük lenne a reboothoz. Csupa jó előjelek.

A film lényegében ugyanazokat a köröket próbálja meg lefutni, mint a 2005-ös társa. Annyi különbséggel, hogy még kevesebb stílussal és vérrel, még jellegtelenebb zombikkal és szörnyekkel, valamint még kevesebb emlékezetes pofával. A katonák értetlen arccal próbálják meg megoldani azt a szart, amit a készítők… izé, ami a marsi bázison zajlik. Mindezt persze olyan semmilyen módon, mintha nem is egy forgatókönyv alapján dolgoznának, hanem egy live stream keretén belül, improvizálva akarnának valami filmre hajazó dolgot összehozni.

Noha nagy elvárásokat nem lehetett az előzetes jelek alapján a filmmel szemben támasztani, de azért néhány kisebb dolgon kívül több fanservice-t is el lehetett volna viselni. (ha már a DOOM van annyira legendás, hogy legyen mire felkapni a fejünket) A BGF9000 le lett fojtva, a portál meg úgy nézett ki, mint egy rossz takony. Szóval a próbálkozást lehetett ugyan látni, de olyan vérszegény lett, hogy még Uwe Boll is rossz szájízzel gondolna vissza rájuk.

Végül pedig, mikor már a néző totál feladta volna a harcot önmagával és a remény lényegében teljesen tovaszállt, akkor jött egy kis életjel, hogy márpedig a DOOM-film ténylegesen egy DOOM-film, aminél csak ki kellett várni azt, hogy a munka gyümölcse beérjen. Igen ám, csak ilyenkor már a film 99%-a lement, a stáblista pedig vészesen közeledett. Az meg, hogy a film ezen szakaszában is csak pár másodpercig láthattunk tényleges játékélményt, lényegében olyan érzést keltett, mint, amint Walter Matthau élhetett át a Dennis, a komiszban, mikor a több évnyi várakozás után végre pont alig kapott valamit a virágjától.

Lényegében egy DOOM-teasert kaptunk egy DOOM-filmben. 2/10