Kis költségvetésű sci-finek nekiülni elég rizikós dolog, ugyanis a független filmipar évről-évre megszór minket közepes, vagy annál gyengébb minőségű darabokkal, amikkel csak az időnket vesztegetjük. Rendkívül izgalmas is ugyanakkor, mert talán épp a soron következő alkotás lesz az a rejtett gyöngyszem, amit majd bennfentest játszva ajánlhatsz azon egyszerű, halandó barátaidnak, akiknek Rey és Kylo fénykard párbaja a sci-fik csúcsa. Ilyesféle gyöngyszem volt két éve a Revolt, vagy a Kill Switch, melyek szűkös büdzséjüket a szívükkel és lelkükkel igyekeztek kompenzálni. Idén A lelőhely az, ami hasonló taktikák mentén dolgozik.
Az egyik napról a másikra élő Damon, és tinédzser lánya, Cee, elvállalnak egy kockázatosnak ígérkező melót egy galaxis peremvidékén keringő holdon, hogy törleszthessék tartozásukat, és hellyel-közzel normális életet élhessenek valahol az univerzumunk egyfajta low-tech jövőjében. A megbízás közel sem veszélytelen: mindössze három keringési ciklus alatt kell rálelniük és kifejteniük egy szerencsevadászok által régóta kutatott, a Királynő odújának nevezett ásványlelőhelyet, miközben a bolygó folyamatosan áramoltatja magából mérgező spóráit. Ahogy behatolnak a dús flórával borított dzsungelbolygó mélyére, az események elég gyorsan drasztikus fordulatot vesznek, amint kiderül, hogy a lelőhelyre mások is pályáznak, köztük a választékos modorú rablóbandita, Ezra, aki rövid úton megszabadítja a lányt az apjától. A két szereplő közt ezután egy kényszer szülte bajtársiasság kezd szövődni, ami egyszerre idézi Wolfgang Petersen Kedvesem ellenségem című sci-fijét, és a Pitch Black zavaros barátságát Riddick és Caroline Fry kapitány között. Hamarosan pedig a mesés gazdagságért folytatott hajsza a puszta túlélésért vívott élet-halál harccá eszkalálódik.
Rendben, a film azért mégsem lesz a low-budget alkotások mintapéldánya, hiszen a készítők így is garázdálkodhattak majdnem 4 millió dollárral, ez az összeg pedig pont elég volt arra, hogy a látvány, de legfőképp a rendkívül jól sikerült hangvágás végig rendben legyen. A lelőhely egy ugyanezen címen futó rövidfilmből virágzott egész estés mozivá. Ez ott ütközik ki igazán, mikor belegondolunk, hogy tulajdonképpen mi is történt a film bő másfél órája alatt, és miként lehet az, hogy a rövidfilm azt mindössze tizenöt perces játékidejével el tudta mesélni.
Természetesen a moziváltozathoz jócskán ki lett bővítve az egyébként látványra és hangulatra megszólalásig hasonló Prospect című rövidfilm cselekménye, hogy képes legyen fenntartani a nézők érdeklődését a játékidő végéig. Ezt az elsőfilmes rendezőpáros úgy éri el, hogy a két főszereplő túlélési esélyeit pillanatról pillanatra változtatja, és ez be is jön. Sosem lehet tudni, mit hoz a következő képkocka, csak azt, hogy a két főszereplő ideje fogy, a túlélésük esélyei pedig egyre csökkennek. Valójában viszont Cee és Ezra útjában leginkább saját nyereségvágyuk és önző életösztöneik állnak, amiktől elvakítva alig látnak tovább az űrsisakjuk plexiüvegén.
Mindkét karakter a messzemenőkig szimpatikus és kedvelhető, ámbár Ezra bájolgó, Harrison Fordosan rosszfiús antihőse kicsit túlságosan is ismerős, Cee kibontakozása tinédzser lányból kezes Chewbaccává pedig nem elég kidolgozott, a kémia sokszor észrevétlenül elszivárog a közös jeleneteikből, súlyos panasz viszont még így sem érheti kettejük összjátékát.
A film lényegében egyetlen valamire való negatívummal bír, ez pedig a csalódást keltő végjáték. A film címét is adó lelőhely körül kibontakozó események a kissé vérszegény forgatókönyv miatt nem képesek kielégítő konklúziót kanyarintani a film végére, hiszen ha már egyszer úgy hívják a helyszínt, hogy a Királynő odúja – ami eleve predesztinál valami bizarr, nyáladzó rettenetet a nézők fejében – bíztam benne, hogy megpillanthatjuk majd a végén... tudjátok... őfelségét. És ha törtnetesen nem is, valami katarzis közeli jelenetet azért vártam a tényleg remekül sikerült film végére.
A lelőhely nem az a fajta sci-fi, ahol röpködnek a lézernyalábok, robbannak a cirkálók és egyre-másra bukkannak fel az idegen fajok, és nem is az a fajta, amin napokon keresztül gondolkozol, de talán ebben rejlik a szépsége. Kétségtelenül egy felnőtteknek szóló, remek látványvilággal, és még jobb hangzással és hangulattal büszkélkedő űrwestern ez, amit attól függetlenül, hogy már elérhető egy hazai streaming szolgáltató választékában, csakis moziban érdemes megnézni, ez nem kérdés. Az Ad Astra mellett egy újabb sci-fi a hazai filmszínházakban, ami nem csak a CGI-ra támaszkodik, hanem ahogy azt a klasszikusok csinálják, egy kicsit az emberről mesél, az örök félelmeiről, az örök gyengeségeiről, amiktől az idő által sem szabadulhat. És hogy a szabályok nélküli vadnyugat, ami hemzseg a törvényen kívülre szorultaktól, nem helyhez és időhöz kötött. Hogy az emberiségnek még a jövőben is csak egy kis elszigeteltség és mohóság kell ahhoz, hogy lepattanjanak róla civilizáltságának finom húrjai, és kint találja magát a kíméletlen, poros, mindenki által jól ismert vadnyugaton. És akkor újra szemtől szemben áll majd ember és ember, ahogy az a homo sapiens megszületése óta mindig is volt, és lesz. 7/10
Október 15-ig fut a nyereményjátékunk a film premier előtti vetítésére. Ezzel kapcsolatban csekkold a Facebook oldalunkat!
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!
