Aki belebotlott a temérdek promóciós anyag bármelyikébe, az aligha kerülhette el, hogy a Disney mintegy történelmi zárásként igyekezett beharangozni a Skywalker korát. Valamennyi megszólaló színész, filmes szakember, de még a takarító is egyértelműsítette, hogy ez lesz az a film, ami pontot tesz a már több, mint 40 éve elinduló eposz végére. A bökkenő mindössze annyi, hogy részint az eposz szellemi atyja, George Lucas időközben látványosan parkolópályára került, illetve a mostani trilógia az első két felvonása alapján önmaga sem igazán tudja, mi is szeretne lenni. Így pedig elég ambivalens zárásként tekinteni a Skywalker korára, hát ha még azt is figyelembe veszem, hogy aligha találhat az ember olyan személyt a Disney-nél, aki porosodni hagyna egy olyan franchise-t, aminek akvizíciója 4 milliárd dollárt kóstált.
Mindezek ellenére szolgál egyfajta zárással a film, noha olyannal, ami előzetesen aligha lehetett a koncepció része. Az ébredő Erő olyan volt, mint viszontlátni a gyermekkori szerelmedet, aki ugyan megkorosodott, de még mindig jól tartja magát. Nyilván akadt, aki már kiábrándult belőle, de azért azokból is akadt jó néhány, akik még így is tolongtak a kegyeiért. Aztán jött Az utolsó Jedik, avagy a keserű valóság, miszerint már egyáltalán nem olyan a kiszemelt, mint régen volt, vagy álmainkban, megmutatta foga fehérjét és ez bizony sokakat joggal elrettentett. És most érkeztünk el a végső stációhoz, az elváláshoz, amikor is már egyik fél sem kívánja a háta közepére sem a dolgot, de tudja, hogy ez is elkerülhetetlen része a félresikerült kapcsolatoknak. Ez volna a Skywalker kora, a kötelező kör, amin valahogy túl kell esni.
A legnagyobb problémám a trilógiával itt csúcsosodott ki: egyszerűen nincs íve a történetnek, ha külön-külön kezeljük a karaktereket, akkor egyiknél sem találunk ésszerű jellemfejlődést, ahol van némi változás ott is erőltetettnek vagy teljesen megalapozatlannak hat. Hogy ne menjek messzire, nézzük a főhős, Rey esetét, aki jakkui roncsvadászból varázscsapásra lett profi Erő-használó és aki bárminemű kiképzés nélkül győzte le Kylo Rent Az ébredő Erőben, majd Az utolsó Jedikben pedig olyan trükköket mutatott, amit még az egykori Jedi Tanács legjobbjai is irigykedve néztek volna. Alighanem az őt érő Mary Sue-zásokat palástolandó jutottunk el oda, hogy a Skywalker korában már edzi is magát és tudatosan sajátítja el a jedi-lét fortélyait, de ennek ugyebár éppen fordítva kellett volna történnie, tehát a tanulással kezdve kellett volna eljutnia oda, hogy jó eséllyel vegye fel a harcot egy képzett kardforgatóval.
Bár sok vád érte az új trilógiát, Lucas filmjeivel szemben ez a legnagyobb tiszteletlenség, a tudatos karakterfejlődések elhanyagolása és ezáltal a történet érzelmileg hangsúlyos pontjainak elvesztése. A Skywalker korában, mint “nagy fináléban” nincs olyan karakter, akiért igazán lehetne izgulni, mert vagy nem derült ki róluk semmi, vagy részről-részre teljesen más elképzelés alapján lettek megírva. Terrio és Abrams kényszeresen próbálta korrigálni Johnson döntéseit, helyenként borzasztóan erőltetett belemagyarázásokkal, miközben éppen csak azt nem sikerült észrevenniük, ami a Star Wars szellemiségének alapját adta: Az ezerarcú hőst. Joseph Campbell kultikus műve volt bevallottan Lucas egyik legfőbb ihletforrása, a monomítoszt kereső könyv a kultúrákon és korokon átívelő kollektív motívumokat tárta olvasói elé, tehát az általános, mindenki által értelmezhető és befogadható történetmesélési formákat. Amíg Lucas filmjei ezek mentén készültek - az érdeklődők könnyen találhatnak példákat is rá -, addig az új trilógia még csak köszönőviszonyban sincs vele és ennek legfájóbb pontja éppen a befejezés.
Hogy rossz film-e a Skywalker kora? Relatív. Ha szigorúan a történetet nézzük, akkor igen, mert ugyan ad válaszokat a trilógia első két felvonása során felmerült kérdésekre, de azt közel sem mondanám, hogy minden esetben jókat és a korábbi részekből áradó koncepciótlanság itt ütközött ki a legerőteljesebben. Egyedüli pozitívum ezen a téren az volt, hogy Pryde generális személyében végre sikerült egy kompetens vezérkari karaktert írni az Első Rendhez. A megálmodott látványvilág ugyanakkor ezúttal is pofásra sikeredett, Abrams rációt hanyagoló megalomániája nagyon jól mutatott a vásznon, a végig akciódús cselekmény során változatos kalandokba keveredtek hősei, ami Az utolsó Jedik dögunalmas “üldözése” után igazi felüdülés volt. Azt is jó volt látni, hogy a korábban sajnos kihagyott McQuarrie rajzok közül van, ami végre felkerülhetett a nagyvászonra. Valamint arra végülis ez a rész is jó volt, hogy még egyszer utoljára megcsodálhassuk egykori kedvenceinket, búcsút vehessünk Carrie Fishertől meg a régi trilógia nagyjaitól. Én mindössze egy jó tanácsot adnék: ne üljünk be magas elvárásokkal, inkább csak élvezzük ki a látványt és a popcornt, akkor nagy baj nem lesz. 6,5/10
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!
