[Supernatural Movies]

Utálok jó emberekkel rossz hírt közölni - Mátrix: Feltámadások

2021. december 23. - Duba Dániel

“Nom de dieu de putain de bordel de merde de saloperie de connard d'enculé de ta mère”

(A Merovingi - Mátrix: Újratöltve)

Minden dolog, aminek kezdete van, véget is ér. Aztán feltámad. Érzésre egy egész élet választ el attól filmtől, ami 1999-ben akkorát robbant a mozikban, hogy a következő évtizedre meghatározta az akciófilmek látványvilágát. Én ezt a filmet még visszatekertem kazettán, hogy pedánsan vihessem vissza a tékába. 1999 szilveszterének éjszakáján még mindnyájan visszaállítottuk a személyi számítógépeinket éjfél előtt, különben összeomlott volna az egész rendszer. Igen, ennyire rég volt. Miután a Mátrixot bemutatták, onnantól minden golyó hiperlassításban szelte a vásznakat, minden robbanás egy adott pillanatra kimerevítve robbant, minden ököl 360 fokos kameramozgások kereszttüzében haladt az ellenség arca felé. Dőlt a filmekből a rendszergazda-zsargon meg a new-age blabla, de egyedül a Mátrix volt képes mindezt egy olyan profi és újszerű formába önteni, hogy az a filmművészetben jártas és járatlan befogadókat egyaránt lenyűgözze.

matrix_feltamadasok_main.jpg

Bullet time. Az elegáns, és roppantul látványos technológia, ami a Mátrix trilógia védjegye lett. Talán az egyetlen olyan produktum, ahol ez a Wachowski nővérek filmjein kívül még jól mutatott, az a Max Payne játék első két része volt, és még néhány jól eltalált film az ázsiai régióból, de sehol máshol. A többi csak a másolat másolatának másolata – ahogy akkoriban mondta valaki. A Mátrix újat adott, legalábbis technológiában mindenképp. Talán nem véletlen az sem, hogy az Epic és a Coalition a Mátrix világában játszódó techdemo-val prezentálta az Unreal 5 képességeit pár nappal ezelőtt.

Ehhez köthető a Mátrix: Feltámadások fő problematikája: elvesztette azon képességét, hogy valami újat tudjon mutatni. Ha nem vesszük ide persze azt a temérdek önreflektív szarságot, amit a Feltámadások az első felében nyomat, mindenféle mértéktartás nélkül. Csakhogy ez a kutyának se hiányzott. Nem az a film, nem az a franchise. Na, de egyáltalán mi is ez a negyedik rész? Folytatás? Egy visszaemlékezésekkel telepakolt soft reboot? Vagy nevezhetjük úgy, hogy deja-boot®? Akarom mondani, revuut®. Vagy mi a fene ez? Ez kérlek szépen az – hogy ilyen rettenetesen elhasznált analógiával éljek – mint amikor a Mátrixot a Wish-ről rendeled.

Gyakran ekézik a második és a harmadik részt, mert az irdatlan akcióik mellett már itt-ott túl sok volt Zionban a tanácsnokasszonyozás, meg a táncikálás. Vagy ott a gépek ostroma, ami egy military sci-fibe oltott Roland Emmerich filmmé degradálta majdnem az egész harmadik epizódot, de mégis, az vitathatatlan a trilógiával kapcsolatban, hogy kurva jól néztek ki. Ez meg annyira nem.

A Mátrix filmekre jellemző vizualitás helyét 2021-re átvette a teljesen közegidegen Netflix esztétika, a szériához képest túlszínezett képek, unalmas beállítások. Az előző filmek remek karakterszínészeit, mint Joe Pantoliano, Hugo Weaving, Lambert Wilson, egy kissé tesze-tosza, erőtlenebb szereplőgárda cserélte le. A trilógia elegánsan koreografált harcművészeti- és akciójelenetei elmúltak a fiatalságunkkal együtt, hogy az a hanyagul kivitelezett, fantáziátlan hadonászás, amit helyette látunk, megfáradt táskákat akasszon az ismét valami újra és izgalmasra vágyakozó, de ehelyett jókorát csalódó szemeink alá. De legalább annyi elvesztegetett évad után végre megtudtuk, mivel foglalkozik Barney:

2021_09_09-11_54-boundingintocomics-613a9ea738e56-1340x754.jpg

Furcsa azt nézni, ahogy a Feltámadások direktben kivág, majd beemel jeleneteket az első Mátrixból, ami ahelyett, hogy nosztalgikusnak hatna, egészen egyszerűen kizökkent, mintha dokumentumfilmet néznénk, már csak a stáb narrációja hiányzott. Se kung-fu, se neo-noir, se bullet time, a zölden lecsorgó kódrengeteg csak, ami maradt. Az egyesek meg a nullák, a kék meg a piros. Az előző három film producere, a kissé excentrikus, de nagyon jó érzékkel projekteket választó Joel Silver ezúttal távol maradt a produkciótól, és lehet, hogy nem csak azért, mert lejárt a hosszútávú szerződése a Warnernél.

Alapvetően hiányzik a filmből az elegancia, a jóféle pátosz. Érvényüket vesztik azok a szabályok, amiket a trilógia alkotott, az absztrakció határai feloldódnak, lényegesből lényegtelen lesz, és fordítva. Wachowski a jelenlegi hollywoodi stúdióviszonyok, a remake-ek és folytatások iránti fékevesztett megszállottság szatíráját, és egyáltalán nem visszafogott kritikáját próbálta elbújtatni a sorok között, ezzel pedig saját halántékára céloz, majd a játékidő alatt többször egymás után meghúzza a ravaszt. Amit aztán látunk, az nem a vörösen kifröccsenő agyvelő és koponyadarabkák, hanem konfetti, és a pisztoly csövéből előbújt fehér zászló, rajta jól látható fekete betűkkel: nem vagyok különb a többinél. Isten hozott a valóság sivatagában! Isten hozott a kollektív filmes kedvenceink szisztematikus lebontásának korában (Star Wars, Jurassic Park, Terminator, Alien, Superman, Szellemírtók, Cowboy Bebop, felkészül: Indiana Jones - bár ez részben már meg is történt)!

Talán a negyedik Mátrix film nem több puszta provokációnál, amiért az ezredforduló környéki egzisztencialista törekvéseink során hamis értékeket tettünk magunkévá. Mindent átitat a cinizmus, minden meta, a művészetek irtózatos sebességgel közelítenek a TikTokon terjedő, pixeles mémként manifesztálódó végpontjaikhoz, amiket majd NFT-ként adnak és vesznek a kriptobányák ifjú titánjai. Egyre kevésbé jelentős a kapcsolat művész és befogadó, termelő és fogyasztó, ember és ember között. A bullet-time lassan tizenöt éve kiment a divatból, a mozik kínából importált lélegeztetőgépekre kötve várják a csendes elmúlást, az általam oly sokáig imádott cyberpunk pedig már rég nem a kortárs tömegkultúra egyik underground ága, hanem 64 GB-nyi letölthető tartalom az újgenerációs játékgépeinkre. Nincs innováció, nincs alázat, nincs irgalom, nincs kanál.

4/10 – a gépek kedvéért: 00000100/00001010

A Film MAFAB adatlapja

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr7416790410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2021.12.31. 08:33:39

A történet egy maximum tisztességes folytatás/reboot. A megvalósítás, a látvány, az akciók viszont alibi/megúszósak. És az OST-ja olyan gyenge, hogy nem is létezik kvázi. Nem csalódtam, de el se ájultam.

Scorpion82 2022.01.04. 17:26:21

Ez valójában nem film, hanem egy filmnek látszó trollkodás. Nehéz elhinni, hogy itt bárkinek bármi más célja lehetett, mint jól megmutatni a folytatásokra, remake-ekre, nosztalgiára vágyó mozinézőnek, hogy "ezt neked!". És kárörvendően röhögni, vagy szánakozón grimaszolni arra, aki mégis belelát valami, a régi filmekhez hasonló mélységet. Mert olyan most nincs. Valahol jogosnak, de mégis elkeserítő szemétségnek érzem , hogy Wachowsky így állt bosszút rajtunk, nézőkön, és a cinizmus kőoltárán egyszerűen kibelezte a jó emlékeinket ezzel a filmmel. Ez így bűn volt. Egyszerűen nem ez a megoldás arra a problémára, amit a filmben szó szerint a képükbe üvölt a Merovingi, hogy csak ismétlünk, reboot-olunk meg spinoff-olunk. Nem az a megoldás, hogy visszamenőlegesen is eltöröljük a katarzisainkat. A Feltámadások bőven elegendő lett volna kisfilmként, mint amilyet az Igazából szerelem kapott pár éve. Ezek az üzenetek bőven átadhatók lettek volna 20 percben, még a Trinity-Neo szállal együtt is, ami itt is csak alibi volt, hogy valami filmkét is összetartsa ezt a valamit...
Én a trilógia rajongóinak nem javasolnám a megtekintését, csak annak, aki elég cinikus hozzá, hogy a régi, kedves történeteit szereti ilyen meta-szarság formájában viszontlátni.
süti beállítások módosítása