Néha jobb, néha rosszabb

Mindig is szerettem Michael Bay-t. Az 1996-os „A Szikla” ott van az 5 kedvenc filmem között. Tény, hogy mostanában túl sokszor nyomja fullba a kretént és ezalatt nem csak az akciókat értem, hanem a néha…ha őszinte akarok lenni, akkor nem is csak néha túltolt, kretén poénokat és a totál felesleges, idegesítő mellék karaktereket, akiket már a második mondatuk után péklapáttal vernél agyon (neeeee pislogjál Transofmers 2…te csak ne pislogjál). Ám mindezek mellett kétségtelen, hogy Bay elképesztően stílusosan tud akciókat rendezni. Úgy, ahogy kb. senki más. Tejles mértékben megértem, ha valaki nem szereti ezt a stílust, mert nem fekszik neki a túlhasznált lassítás áradat, a pózőr beállítások, a minden is felrobban akciók, valamint a helyenként zavaró, kapkodós vágás. Én azonban az esetek többségében megtudom bocsájtani Bay ezen betegségeit, és élvezni tudom azt az adrenalin bomba áradatot, ami a filmjeiből árad. A Rohammentő pedig tökéletesen kiszolgálta azt, amit előzetesen vártam és akartam a filmtől.

Csak egy átlagos nap LA-ben

Will Sharp (Yahya Abdul-Mateen) egy háborús veterán, aki hiába szolgálta évekig a hazáját és tette kockára az életét nap mint nap, nincs jó helyzetben. A felesége súlyos beteg, a műtétre szükséges összeget pedig a biztosító nem fizeti mondván, ez csak egy kísérleti műtét, ami náluk olyan, mintha nem is igazi műtét lenne. Will pontosan tudja, mit nem szabadna tennie, de az elkeseredettség nagy úr, így végül felkeresi a fogadott testvérét Dannyt (Jake Gyllenhaal), aki az élete nagy részét törvénytelen dolgokkal töltötte. Danny örömmel fogadja a rég nem látott testvérét, és nagyon szívesen segít is…persze csak akkor, ha előtte Will is segít neki. Danny és a csapata nagydobásra készülnek és Will, a katonai kiképzésének, a rutinjának és az elkeseredettségének köszönhetően tökéletesen alkalmas arra, hogy csapattaggá váljon. Ám a rablás nem megy olyan simán, ahogy azt tervezték. Egy túlbuzgó járőrnek köszönhetően majdnem minden kudarcba fullad, és „hőseinknek” idő előtt, valamint sokkal hangosabban kell menekülnie, mint azt előzetesen gondolták. A rendőrség gyorsan reagál, és mire Will és Danny kettőt tudna pislogni, már alig maradt egy hajszálnyi esélyük a menekülésre. A sors azonban úgy hozza, hogy az útjukba esik egy mentőautó, amivel feltünés nélkül eltudják hagyni a helyszínt. A mentőautó viszont egy sérült rendőrt szállít, aki ha nem kap rövid időn belül orvosi ellátást, meghal. A gyors, csendes, feltünés nélkül bemegyünk majd kijövünk rablás tehát egy, az egész vűroson átívelő hajszává változik, ahol nem csak a sérült rendőr, hanem mindenki élete veszélyben forog.
A sztori pont annyira bonyolult, amennyire egy Michael Bay filmtől várná az ember. Nincsenek nagy fordulatok, nincsenek váratlan pillanatok, amire ne lehetne számítani már jóval azelőtt, hogy megtörténnének. Viszont ez nem  is az a film, aminek szüksége van ilyenekre. Ez az a film, aminek Michael Bay elborult agyára van szüksége, és ezen a téren csillagos ötösként teljesít. A gyors felvezetés, valamint a picivel hosszabb lezárást leszámítva megállás nélkül pörög, nincs lassítás, nincs üresjárat megy előre, ahogy a csövön kifér. Teszi mindezt olyan képi és hanghatások közepedte, hogy bizony nem egy alkalommal tátjuk majd a szánkat, miközben megszorítjuk a moziszékünk karfáját. Minden egyes képkockáját, vágását, beállítását, zeneválasztását és színészvezetését nézve, egy ízzig-vérig Michael Bay akciófilmmel van tehát dolgunk, ami minden olyan stíluselemet tartalmaz, ami miatt szeretni lehet a munkásságát. Sőt. Az idióta, kretén poénokat is sikerült a minimálisra csökkenteni. Természetesen akad egy-kettő, de sokkal kevesebb mértékben vannak jelen, mint pl. az előző filmjében, a 6 Underground-ban. Bay ezúttal sokkal jobban megtalálta a poénkodás, és az akciók közötti egyensúlyt…és milyen jól tette, mert az akciók fantasztikusak, ami pedig a legjobb, hogy CGI-t szinte egyátalán nem alkalmaztak. Volt ugyan pár snitt, ami alatt azt éreztem, hogy itt nem egy 100%-ig éles ütközést látok, de az esetek 90%-ban bizony mindent real time vettek fel. Szépen kimentek az utcára, és nem számított hány autónak kellett egymásba vagy a falba futnia, mennyi mindent kellett felrobbantani vagy szétlőni...megtették, nem pedig egy hatalmas zöld háttér előtt bohóckodtak mondván, úgy  sokkal olcsóbb. Én személy szerint nagyon szeretem, amikor egy rendező ezt csinálja, és Bay tökéletes munkát végzett ezen a téren. Minden ütközésnek, lövésnek és robbanásnak ereje van.
Jó...persze a tökéletes azért túlzás, és volt pár zavaró apróság. Illetve nem is zavaró, csak néha nem értettem, mi szükség volt rá. Az egyik ilyen, a drón használat. Az akciójelenetek alá nagyon illett, adott neki egy plusz klassz dinamikát, amitől még jobb, még átélhetőbb lett tőle az összkép. Viszont volt pár olyan eset, amik kapcsán nem értettem, miért nem a hagyományos módszerrel vettek fel. Pl. a felvezetésnél, amikor még nyugodt a tempó, rengeteg totál képnél ugyan azt a gyors mozgású és fordulású drón technikát alkalmazták, amit a pörgős akciójeleneteknél. Ahová - mégegyszer megismétlem - illett is, de a felvezetéshez úgy éreztem, nem igazán passzól. Valamint egy-két belső teres résznél is volt, hogy ezt a drónos technikát alkalmazták, és ezeknél se éreztem, hogy bármi pluszt adott volna az adott jelenethez. Szóval egy picit túlhasználtnak éreztem a dolgot. Valamint a vágás terén is volt két olyan jelenet, ahol mintha begörcsölt volna a vágó ujja. Ebből az egyik volt csak számomra igazán zavaró, amikor egy szimpla, segítesz a rablásban vagy nem párbeszédet kínáltak meg alsó hangon vagy 15 vágással, pedig háromból is meglehetett volna csinálni. A másik ilyen eset egy későbbi akciójelenetnél volt, de azon könnyebben túl tudtam lendülni a jelenet intenzitása miatt. Viszont azok az idegbeteg vágások, amiket sok külföldi kritikában olvastam, nem voltak jelen, illetve számomra nem keltett idegbeteg érzetet a vágás. Fogalmazhatunk úgy is, hogy nem volt idegbetegebb a vágás, mint Bay korábbi filmjeiben. Ezt a két apróságot leszámítva azonban nem tudok másba belekötni. A színészek jók, mind Jake Gyllenhaal, mind Yahya Abdul-Mateen kirázták a kisujjukból a szerepet, sőt. A mentőst alakító Eiza González is bizonyította, hogy bizony megvan benne a lehetőség egy komolyabb, drámaibb szerepre is. Persze nem lopja a show-t senki elől, de nem csak a szépsége lesz az, ami miatt emlékezni fogunk rá. Amikor félni, sajnálkozni és keménykedni kellett, én bizony elhittem neki.
A jóleső sóhaj tipikus esete

Kiszeretném még emelni Lorne Balfe zenéjét, akinek az akció témáiba én a Mission Impossible: Fallout óta szerelmes vagyok, és most is remekül teljesített ilyen téren, viszont számomra ezúttal most a lassabb, drámaibb dallamai voltak azok, amik jobban működtek, és nagyobb erővel ruháztak fel egy-egy jelenetet. Összességében tehát nagyon elégedett vagyok a látottakkal és kimerem jelenteni, hogy a 2005-ös "A Sziget" óta, torony magasan ez a legjobb Michael Bay film. Akit lehet szeretni és utálni, de ha szereted, akkor bizony ott a helyed a moziban, mert nem fogsz csalódni.