A filmet nem más, mint Alain Resnais, a Francia újhullám egyik kiemelkedő alakja rendezte. Tőle olyan műveket láthattunk még többek között, mint a Tavaly Marienbadban, vagy A háborúnak vége stb. A Szerelmem, Hiroshima az első nagyjátékfilmje volt, melyben felhasználta a dokumentumfilmes tapasztalatait is. Eredetileg dokumentumfilmnek indult az egész alkotás, de ezt az ötletet később elvetette, bár így is kapunk egy kis ízelítőt az eredeti ötletből, néhány bevágott eredeti felvétellel.

A történet egy francia nőről szól (Emmanuelle Riva), aki viszonyt kezd egy japán építésszel (Eiji Okada) Hiroshimában, ahová egy filmforgatás miatt érkezett. Kettejük között szerelmi viszony alakul ki, de ez nem minden, mivel a szerelem mellett a háború borzalmainak felidézése, rendkívül mély érzelmeket és emlékeket vált ki Elleből....

Mit ne mondjak, a film rendkívül jól kezdődött. Az első perctől kezdve lebilincselő látvány fogadott, melyet a megbotránkoztató képsorok, illetve a drámaiasságot fokozó zene jelentett. Rendkívül jól ötvözték az eredeti képeket a filmmel, ráadásul ehhez tökéletesen asszisztált a fekete-fehér kombináció is. Emellett a háttérben megszólaló női hangon is érezni lehetett a Hiroshimában történt borzalmak súlyát.
Ez sajnos 30 percig tökéletes is volt, de utána rohamosan esett a filmélmény számomra. Unalmasnak és vontatottnak éreztem az egész produkciót.

Valamiért eddig nem sikerült megbarátkoznom a francia újhullámmal és teljes mértékben azt kaptam, amit vártam. Pedig a film eleje kellemes meglepetés volt számomra, de utána megváltozott minden. Talán még nem jött el az ideje annak, hogy teljes mértékben értékelni tudjam ezeket a filmeket. Pár év múlva lehet, hogy másként látnám a dolgokat.

5,5/10