Mit kell tenni ahhoz, hogy egy folytatás megállja a helyét, esetleg felülmúlja az elődjét? Szerezzünk sok pénzt, grandiózusabb megvalósítás, erősebb forgatókönyv, jobb rendező, minőségibb CGI munka, és persze Thor. A Sötét világ minden elemében veri az első részt, így nem lehet okunk a panaszra (néhány apróságot leszámítva).

Thor, birodalomról birodalomra utazik, hogy a békét fenntartsa, ám egy szerencsétlen véletlen folytán a több ezer éve halottnak hitt Malekith újra felfedi magát, és bosszúra szomjazik. Asgard és a Föld, valamint az összes birodalom veszélybe kerül, mert a sötétség serege (elfek/tündérek… kinek hogy tetszik.) újra összeáll, hogy a fényt elűzzék az univerzumból…

A stúdió legjobb döntése az volt, hogy Alan Taylort ültette a direktori székbe, mert ő végre tudta, hogy mi kell Asgardnak és Thornak. Általa sokkal többet kaptunk Odinék életéből, valamint a hazájuk sem hasonlított már egy műanyag, csili-vili városra. Végre érezhettük, hogy milyen is az a királyság, amiért Thor valójában harcol.

Az első résszel ellentétben itt nem pakolták tele a játékidőt mindenféle kibontatlan szállal, amiből végül semmi nem lett. Jóval kerekebb lett a story, és Taylor tálalásának köszönhetően a különféle filmes elemek, a komédia, a fantasy, a dráma, az akciók mind-mind jól működtek egymás mellett. De ezek közül is talán a komédia volt az, ami a lehető leghatásosabb eredményt érte el (pláne a zseniális cameoval). Nem estek át a ló túloldalra, nem váltak kínossá a viccek, hanem pont ellenkezőleg, mindig betaláltak az adott pillanatban. Ehhez természetesen kellett egy Loki, aki ismét megmutatta, hogy miért utálják a filmben a különböző karakterek, és mi nézők, miért is szeretjük őt. Nélküle szinte már el sem lehet képzelni a Marvel filmeket.

A Thor – Sötét világ óriási szakadékot vájt a két film közé, ami a monumentálisabb világkép miatt volt érezhető. Nyilván az egyre bővülő Marvel univerzumban elengedhetetlen az, hogy ne szélesítsék ki az univerzumról alkotott képünket, de itt most egy hatalmas lépésnek lehettünk szemtanúi. Ugyanakkor ehhez kapcsolódóan van is egy negatívum, mégpedig a gyenge ellenfél. Malekith – akit amúgy Christopher Eccleston nagyon jól formált meg – beáll azon ellenfelek táborába, akiknek nagyobb volt a füstjük, mint a lángjuk. Úgy érzem, hogy sokkal több volt a karakterében, és ezt sajnos nem sikerült kihozni belőle. (Remélem, hogy Thanost nem fogják elcseszni)

A Sötét világra ugyan nem lehet azt mondani, hogy a legjobb Marvel film lett, mert nem, de annyi biztos, hogy erre már büszkék lehetnek a stúdióban. Az új Thor tehát jobb, mint az első, és bár nem hibátlan, de még azok is tehetnek vele egy próbát, akiknek az első nem igazán jött be. Ez ütősebb, sötétebb, látványosabb, és jobb! 8/10

ui: KETTŐ stáblistás jelenet is van, tehát ne nagyon menjetek ki a moziból idő előtt!