Annyi biztos, hogy az angolok szeretik a focit, a sört, és a saját csapatukat. Ám nem mindenki megy ki azzal a céllal a meccsekre, hogy élvezze a kétszer 45 perces játékidőt, hanem, hogy jól behúzzon az ellenfél szurkolóinak egy jó nagyot. A futballhuliganizmus legendás a szigetországban, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Személyazonosság című film.

John a fiatal rendőr egy felettébb izgalmas, ám annál jóval nehezebb feladatot kap néhány társával. Be kell épülniük a helyi huligánbandába. A bandatagok hétről hétre meccsekre járnak, ahol verekednek, rongálnak, ordítoznak és egyéb hasonló dolgokat művelnek. John lelkiismeretesen csinálja a dolgát, ám miután egyre jobban belemélyül, a huliganizmus magába szippantja, és olyan dolgokat is megcsinál, ami ellen felesküdött…

A filmet, James Bannon – A beépített huligán című könyv alapján készítette Philip Davis, és néhány kisebb nagyobb hibát leszámítva nincs vele gond, és akik szeretik a focis, huligános filmeket azoknak erősen ajánlott megtekinteni ezt az alkotást. Minőségi darabja a huligánfilmeknek.

Jómagam is futballrajongó vagyok, így elég közel áll hozzám a téma, ráadásul tudom milyen, amikor a riválist szidja a szurkoló. Bár én nem angol drukker vagyok, de mindig is csodáltam azt a kultúrát, amit ők a foci köré építettek. Viszont elítéltem azt, amiről szól ez a film is. Pontosabban, azt az életstílust, amit követnek a szereplők.

Philip Davisék a jól megszokott brit stílusban forgatták le a filmet, így le se tagadhatná, hogy kiket vett górcső alá. Azonban a kivitelezés során több hibát is vétettek, leginkább a forgatókönyv terén. Egyrészt a különböző karakterek között túl nagy volt a szakadék, ami azt jelentette, hogy volt John, és a többiek. Előbbi kapott egy zseniális karakterdrámát, amiben tényleg lépésről lépésre fejlődött. Mondhatni tökéletes munka, ám sajnos vagy nem sajnos rajta kívül voltak még ott bőven olyan karakterek, akiket érdemes lett volna kibontani, de legalábbis jobban bemutatni, mert túlságosan is a háttérbe szorultak.

Emellett kicsit odafigyelhettek volna a színészi játékra is, mert elképesztő kilengéseket lehetett tapasztalni. Az egyik pillanatban még hitelesen alakítottak, a másikban pedig túljátszották a szerepüket, és teljesen elrontották vele a jeleneteket. Nyilván nem vártam eget rengető alakításokat, de legalább az egyensúlyt megtalálhatták volna.

Ugyanakkor a film hangulata magával ragadó, tragikus, és nagyon is valósághű (leszámítva a beilleszkedési jeleneteket). A karakterek többsége szerethető, és aki szereti ezt a témát, annak a film is tetszetős lesz.  De megmerem kockáztatni, hogy azok is élvezni tudják, akik amúgy nem szeretik a focit, mert John kalandja megér egy misét. Igazság szerint az alapanyag nagyon erős, és véleményem szerint még ennél is jóval többet kilehetett volna hozni belőle, de még így adok rá 6,5/10-et.