Az alábbiakban négy rövid vélemény következik, meglepő módon ugyanannyi számú, az oldalon korábban már tárgyalt filmről. A címekre kattintva el is olvashatjátok Creativ3Form, Remy és Vaszkó Iván kollégák írásait is.

Holtodiglan

David Fincher ismét nagyot alkotott! A krimik és thrillerek (egyik) koronázatlan királya ezúttal Gillian Flynn 2012-es sikerkönyvét álmodta mozgóképre, az írónő hathatós közreműködésével. Egy tönkrement házasság összetevői és egy tragédia körül kirobbanó, senkire és semmire sem tekintettel lévő médiahiszti adják a fő elemeit a film által keltett kényelmetlen, hátborzongató hatásoknak. A film szerkezete (a könyvét követve) nem végig lineáris és nagyjából az első csavarral járó szerkezetváltásig igazán lebilincselő, utána egy kicsit ellaposodik, amibe a bő két és fél órás játékidő is közrejátszik, amit szerintem kissé kurtíthattak volna az alkotók (nem mintha méla unalomtól egy percig is tartani kéne). Ben Affleck ismét rácáfolt a színészi képességeit kritizálókra, Rosamund Pike pedig szinte a semmiből prezentálta 2014 egyik legerősebb női alakítását.

8/10

Lucy

Luc Besson is felvette tavaly a kesztyűt kritizálóival szemben, és az utóbbi évek nem túl acélos alkotásain túllépve egy pörgős és dögös akció-sci-fi-vel ajándékozott meg minket legutóbb, a mindig csodálatos (és dögös) Scarlett Johansonn főszereplésével. Szórakoztató áltudományos baromságokkal teletömött, egy pillanatig sem komolyan veendő másfél órás agymenés a film, melyről süt, hogy elsősorban Besson maga építette futurisztikus játszótereként szolgál. Egyszerű kikapcsolódásként bárkinek ajánlható, aki szereti a műfajt és korábban a falat kaparta a Transzcendens komolykodásától (és szeretné látni milyen az amikor Morgan Freeman karakterét indigóval írják át a következő forgatókönyvbe).

7/10

Szarvak

Joe Hill, vagyis Stephen King fiának regényéből Alexandre Aja rendezett filmet, ami kicsit horror, kicsit nyomozós thriller, kicsit kisvárosi szerelmi dráma is szeretett volna lenni, de egyik sem igazán sikerült neki. Persze ezen a felsoroláson könnyen tetten érhető lenne az alapanyagot is ért szülői hatás, a filmből mégis hiányzik minden, ami miatt a hasonló koncepciójú Stephen King könyveket annyira szeretjük: borzongás, feszültség, izgalom. Pozitívumként Daniel Radcliffe játéka, az alaphelyzet kibontása és a film fanyar humora említhető meg, melyek egyedüliként tartják ébren a nézőt a kétórányi érdektelen szemlélődés alatt.

6/10

A majmok bolygója: Forradalom

Az újraélesztett Majmok bolygója Rupert Wyatt által jegyzett 2011-es első része után idén érkezett a folytatás Matt Reeves gondozásában. Kertelés nélkül: a film első egy és negyed óráját borzalmasnak találtam, elsősorban az elcsépelt alapkonfliktus és a kirívóan gyenge főszereplők miatt. Már a Lázadásban is Andy Serkis motion-capture majma vitte a prímet, de akkor még James Franco és John Lithgow méltó partnerei tudtak lenni a film során, míg a mostani részben Jason Clarke bamba arcán és a biodíszletnek is gyenge Keri Russell játékán a színeszkedés legalja érhető tetten (Gary Oldman kevés játékidejében hozza a tőle elvárhatót, de azért látszik, hogy nagyon ő se erőltette meg magát). Jelenlétük főleg a majmokkal közös jeleneteikben válik igazán kínossá; a motion-capture főemlősök bármely mozzanata lesöpri a színről az emberi főhősöket. Csak a technika efféle csúcsrajáratása és az utolsó 45-50 percben lezajlott csata és leszámolás, illetve a harmadik résznek jól megágyazó befejezés menti a filmet valamelyest.

5,5/10