Egy karácsonyi filmnél a reinkarnációról beszélni nem a legkellemesebb dolog, de amikor Troy Millerék azt a csavart lépik meg, hogy az apa Hóemberként tér vissza a családjához, akkor egy kicsit érdekesebbé válik a történet.
Jack mindig is híres zenész akart lenni. Erőlködései közepette elhanyagolta feleségét és kisfiát. Egy hideg karácsonyi előestén azonban rájön, hogy mennyire hiányzik a családja, ezért hazaszáguld. Autója azonban kicsúszik az útról, és halálos balesetet szenved. Fia a következő karácsonykor óriási hóembert készít, akit édesapja sapkájával, sáljával és kesztyűjével díszít fel. Eljátssza a tőle kapott szájharmonikáján kedvenc dalát, és csoda történik…
No, nem illik összekeverni Michael Keaton karácsonyi moziját, a szintén hóemberes Jack Frost címet viselő karácsonyi horrorral, ahol szintén a reinkarnáció kerül a középpontba, ám a horror mivolta miatt, ott egy igencsak másfajta filmet kapunk a „pénzünkért”. Troy Miller alkotása a családokat, legfőképpen a fiatalokat célozza meg a sok-sok poénnal – tanítással, apai tanácsokkal - átitatott storyjával, ami bár összességében tényleg vicces, de olykor-olykor képes szívszorítóan drámai is lenni. Azért mégis csak meghal az apuka…
Azonban az érzelmi felépítettsége a filmnek van olyan nagyszerű, hogy nem csap át giccsbe, illetve túlzásokba, valamint képes a drámai és poénos részeket úgy összhangba gyúrni, hogy azok remekül muzsikáljanak a játékidő alatt.
A Hóbarát tulajdonképpen egy sablonhalmaz, ami kijátssza azokat az ütőkártyákat, amiket a hóember, illetve a karácsony nyújthat. Ez persze nem probléma, mert recept működik, a végeredmény pedig, ha nem is tökéletes, de képes így karácsonykor egy értékelhető szórakozást nyújtani a pihenni vágyóknak. És ez bőven elegendő ilyenkor az ünnepekkor, pláne, hogy kiderült, Michael Keaton a leglazább hóember! 6,5/10
