Az egészség ellenszere az utóbbi idők leghangulatosabb előzetesét lengette be nekünk nem is olyan régen, a film pedig sok tekintetben meg is felel az ez alapján támasztott elvárásoknak. Türelemmel, lassan építkezik és öröm nézni, ahogy felvezeti az Alpok csúcsainak árnyékában épült szanatórium rejtélyes, fenyegető hangulatát. Van itt még sekélyes életet élő, de karakterfejlődést kilátásba helyező főszereplő. Ártatlan és gyönyörű, az áldozat stigmáit magán viselő női karakter, akiért érdemes túlélni a legszörnyűbb megpróbáltatásokat is. Végül pedig itt van még a hihetetlenül kreatív, ugyanakkor nem túlvezérelt vizualitás. Minden adott tehát, hogy epét hányva borzongjunk a gyönyörtől, miközben a hideg rázza ki belőlünk az orrunkba feltörő kóla szénsavas leheletét. Vigyázó szemeiteket két sorral lejjebb vessétek, és ne görgessetek a cikk aljára a pontszámot kutatva (felesleges tagadni, mindannyian csináljuk), az értékelésem már most a tiétek lehet: 5/10. Jogos a kérdés: De miért?
Gore Verbinski, A kör remakejének megrendezésével rögtön elég szimpatikus figura lett, a Karib-tenger kalózai-trilógia miatt pedig egyenesen megkedveltem. Aztán jött a Bioshock, ami a történelemben talán először megmutatta, hogy lehet ütősen adaptálni egy nagyszerű PC játékot. És persze ez most legalább akkora lódítás volt, mint azt mondani, hogy Az egészség ellenszere borzongat mással is, mint az ügyes operatőri munka. Ugye a Bioshock sosem készült el, helyette Gore (horrorrendezőnek született, egy ilyen névvel) összekalapálta a kínosan erőtlenre sikerült A magányos lovast. De idén februárban… a rettegés… kitárja kapuit… A Cure for Wellness pedig tarol egy hatalmasat. Nem szép tőlem, de már megint füllentettem.
Az egészség ellenszere, a masszív 146 perces játékidejével azt kívánja jelezni, hogy ő nem csak egy egyszerű thriller némi horror beütéssel, hanem valami nagyszabású, valami több és komolyabb, mint a tucat mozik nagyja. Az előzetesek alapján rögtön beugrik Scorsese Viharszigete, de nagyjából az összes elmegyógyintézetes, szanatóriumos horror az utóbbi évtizedekből, Lars von Trier Birodalom című minisorozatától a Ház a kísértethegyen-ig. Nekem még az iszonyú jó hangulattal rendelkező, és látványilag teljesen hasonló PC-s kalandjáték, a Blackstone Chronicles is felötlött a mozi közben, ami borzongatásban bizony köröket ver erre a filmre. Mert Az egészség ellenszere (a.k.a. Az izgalom ellenszere) a szokásos toposzokban gondolkodik, és semmi újjal nem kíván élni. Se nem épít egyedi hangulatot – ami van neki, az ellenben csodás, csak már éreztük párszor – se nem hozza ránk a frászt túl fantáziadúsan – ahogy csinálja, az néhol hatásos, ámbár milliószor látott –, emiatt a meglehetősen elnyújtott játékidő nem indokolt. Ki szeretne két és fél órán keresztül valami olyat nézni, amit már látott? Mindennek tetejébe a film kínzó mód leül a közepe tájékán, és csak a végére tápászkodik fel, egy elegáns meghajlásra. Akkor kimondom, egyszerűen unalmas.
A sztorival egyébként semmi gond nincsen. Nem fogunk hátast dobni az írói kreativitáson, de kiszolgálja a filmet. Lockhart-ot, a Dane DeHaan által alakított ambiciózus ügyvezetőt megbízzák, hogy kísérje vissza a cégük CEO-ját egy svájci luxus szanatóriumból. A srác nyilván nem látta a Viharszigetet, mert a megérkezés jelenetei és beállításai, itt szinte kockára visszaköszönnek, de az sem tűnik fel neki, hogy a személyzet és a vendégek sem viselkednek igazán őszintén. Mikor a látogatási idő lejárta miatt aznap nem jár sikerrel, taxiba ül, de útban a hotel felé beléjük rohan egy szarvas, így a következő jelenetben már a szanatórium betegeként ébred.
Itt találkozik össze a Mia Goth (horror színésznőnek született, egy ilyen névvel) játszotta Hannah-val, aki egészen gyerekkora óta az idilli központ páciense, s egyben az igazgató pici szíve csücske. Lockhart kezelése megkezdődik, de közben nyomozni kezd a hátborzongató múlttal rendelkező szanatórium mesterkedései után, és próbál rájönni, hogy tudná kijuttatni önmagát és egyben elvégezni a feladatot, amit rá bíztak. Pechjére úgy hírlik, aki egyszer bejelentkezik e falak közé, az már soha többé nem akar innen elmenni.
A nagyon kellemes nyitás után, a film fellebbenti egy okosan megírt thriller lehetőségét, de nem él vele. Elereszti a kiindulópont társadalomkritikus felhangját, és megindul lefelé az egyszerű "gonosz lakja ezt a helyet" és "rossz dolgok történtek ezen a helyen" típusú bárgyú mozik irányába. A történet alakulása innentől pedig meglehetősen kiszámítható, sőt mi több – újra le kell írnom –, egyszerűen unalmas és túlmagyarázott, mindent a szánkba rágnak, teljesen feleslegesen. Ennek többek között az is az eredménye, hogy amire csak a film végén kéne rájönnünk, az már leesik az elején. Az anyag persze baromi jól néz ki, ez kétség kívüli és elvitathatatlan, de már megint nem elég. A trailer olyan jól összesűríti mindazt, ami működik a filmben, hogy a maradék nem lesz más csak térkitöltő, és abból akad itt bőven. Ennek köszönhető, hogy Az egészség ellenszere thrillernek nem elég feszes, horrornak pedig nem elég ijesztő.
“There are no two words in the English language more harmful than good job.” És ahogy Fletcher tanárúr mondaná, ez bizony csak egy szimpla “good job”, abból is egy gyengébb fajta, ez a várakozásommal ellentétben viszont borzasztóan kevés. Nem hittem, hogy egy ilyen előzetes után el lehet rontani ezt a filmet, de Hollywood újra és újra képes meglepni. Tudtátok, hogy 148 percbe majdnem két Whiplash belefér? 5/10
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!
