James Halliday kedvencei, avagy a Ready Player One klasszikusok. Útikalauz a főnyeremény megtalálásához: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 

Imádtam anno az Ozmózis Jones-t, ugyanis tök izginek tartottam, hogy minden egy adott testen belül történik. Kalandok a gyomorban, a tüdőben és az agyban? Vajon milyen lehet belülről az egész emberi szervezet? 1966-ban Richard Fleischer, a korát meghazudtoló vizualitással próbálta meg szemléltetni, milyen is lenne az, ha belekerülnénk egy emberbe. Noha az idő vasfoga már kikezdte, az utazás még mindig fantasztikus.

Egy fontos diplomatát majdnem meggyilkolnak. Megmentésének egyetlen módja van: egy kis tengeralattjárót egy néhány fős legénységgel mikroszkopikus méretűre kicsinyítenek, hogy a véráramon át az agyba jussanak, és belülről távolítsák el az akadályokat…

Igazság szerint már maga az alapötlet, miszerint embereket kicsinyítünk le, majd küldünk egy másik személy szervezetébe is eléggé beteges, de mindemellett rettentő izgalmas is. Bár a filmet a 60-as évek közepén forgatták le, és mai szemmel nézve igencsak ingerszegény képi világgal képes bemutatni a történteket, mégsem lehet azt mondani rá, hogy ne lenne kreatív.

A kreativitás ugyanis szárnyal, miután Fleischerék mindent gondosan felépítettek és megterveztek. A kicsinyítéstől kezdve egészen a befecskendezésig, majd a testen belüli kalandozásokig mindent, de tényleg mindent a lehetőségekhez mérten tökéletesítettek. Néhol talán túl is tökéletesítették az adott pillanatot… mai szemmel nézve a Fantasztikus utazás lassú és körülményes, hiába bír vizuálisan magával ragadni (nem hiába nyert Oscar-t is: Legjobb művészi rendezés /színes film/ és Legjobb vizuális effektusok kategóriában). Sosincs kapkodás, de még csak sietség se. Így pedig történjék bármi a képernyőn, nincs meg a nyomás, nincs izgulás a szereplőkért. Telnek a percek, jönnek a bajok és veszélyben egy ember élete, de mindebből szinte csak a felszínt érezzük.

A forgatókönyv nem vállal nagyot. Nem tolja túl a csavarokat, nem színezi túl a történetet, és nem tesz bele felesleges nagyotmondásokat. Semmi bonyodalom, csak egy szép lineáris sztori, ami kicsit több, mint másfél órán át a képernyő elé szegezi a nézőt. De nem is kellett ennél több. Fleischerék a tudomány felhasználásával elért kalandot rakták a középpontba, s milyen jól tették.

Ha van film, ami remake-ért kiált, akkor a Fantasztikus utazás az. Amíg viszont várunk az újrázásra, illik bepótolni a 66-os verziót, mert hiába egy 52 éves alkotásról beszélünk, a szórakozás garantált. 7,5/10