A különböző filmfesztiválok keretein belül bemutatott filmek között mindig akad számomra egy olyan, ami megdöbbentően jó, és egyszerűen magával ragad már az első perctől kezdve. Nincsenek robbanások, nincsenek CGI mutatványok, de mégis hatalmas erő rejlik az adott filmben. Tavaly a Rozsda és Csont, idén a The Place Beyond the Pines nyújtott óriási élményt.
Luke a motoros kaszkadőr, egy nap megtudja, hogy van egy fia, és fejébe veszi, hogy minden áron támogatnia kell a kisfiút és az anyját. Romina persze nem kér a segítségből, de Luke hajthatatlan. Minden követ megmozgat, hogy pénzt szerezzen, így bankrablásra adja a fejét, ami végképp megpecsételi a sorsát. Sőt nem csak a saját magáét, hanem a vele szembekerülő rendőrét is. No, de ez még mindig nem minden, hiszen a gyerekek (sajátja, és a rendőré) a nyakukba kapnak egy „örökséget” is, ami sok mindent megváltoztat majd a jövőben…
Derek Cianfrance a Blue Valentine című filmjével elnyerte a nézők szeretetét, így joggal várták a direktor úr következő alkotását. No, persze a kérdés mindig feltevődik, hogy vajon képes lesz-e az előző filmjét felülmúlni, vagy éppen csak azt a szintet hozni. A válasz igen, sőt véleményem szerint még jobb is lett a The Place Beyond the Pines.
Cianfrance nem egy egyszerű filmet akart létrehozni, és látszólag nem az a célja, hogy tucatalkotásokhoz adja a nevét. A The Place… egy több lábon (stabil lábon) álló történetet kapott, aminek a bemutatását meglehetően simán oldotta meg. Először is az apa-fia kapcsolatot boncolgatta, majd a nemzedékek közötti kapcsolatokra is kitért, aminek az eredménye az lett, hogy bemutatta az örökséget, ami nem minden esetben fényes. Valamint a végzet szemléltetésére is sort kerített.
Az alapszituációban tehát nagy volt a hiba lehetőség, de mégis tökéletesen működött. Cianfrance, aki nem csak rendezte, hanem írta is a filmet, olyan könnyedén, de mégsem szájbarágósan adta elő a storyt, hogy az valami hihetetlen. Egyszer sem érzi az ember, hogy „na, itt most van egy üresjárat, egy jelentéktelen rész, stb.”
A film, egy úgynevezett három az egyben alkotás, ami három különböző storyt mesél el, de mégis egy egésszé formálódik. Először Luke élete kerül a középpontba, majd Avery a fiatal rendőr, akinek a korrupt társaival kell szembe néznie, valamint a harmadik felvonásban a felcseperedő fiúk életébe nyerünk betekintést, akiket az apjuk cselekedetei terhelnek.
A három epizódot, mondhatni tökéletesen kapcsolja össze a rendező, és nem hagy elvarratlan szálakat, nem esik túlzásokba, hanem mindent megfelelően, megfelelő mennyiségben adagol a nézők számára.
Emellett a stáb többi tagjai is hozzák az elvárt szintet. Az operatőri munka remek, míg a zeneszerző is korrekt munkát végzett, sőt, amikor „Bruce Springsteen - Dancing In The Dark” című számát benyomták, akkor még egy mosolyt is csaltak az arcomra, mert fantasztikus pillanatot teremtettek a műben.
Végül pedig térjünk rá a színészekre, akik szintén nem okoztak csalódást (legalábbis nekem). Ryan Gosling elővette a Drive stílust, és ennek a segítségével jól formálta meg a lezüllött motorost. Bradley Cooper szintén jól teljesített, és megmutatta, hogy miért van már Oscar jelölés a neve mellett. A filmben feltűnik még néhány nagyobb név, mint például Eva Mendes vagy éppen Ray Liotta, de összességében senkire nem lehet panasz.
A The Place Beyond the Pines tehát egy komoly alkotás, ami nem egy hétvégi szórakoztató film szerepét tölti be, hanem jóval többet. Sok-sok információt tartalmaz, amik az életben sok mindent megváltoztathatnak, legyen ez egy kis hazugság, vagy a legapróbb tett. 8,5-9/10
