[Supernatural Movies]

14 közönségcsalogató film 2014-ben

2014. január 08. - REMY

Az előzetes bemutatók alapján 2014-ben is érdemes lesz moziba menni, mert több nagyszabású projekt is arra vár, hogy megjelenjen a filmvásznon. Úgy gondoltam érdemes lenne összeszedni azokat, amikre valószínűleg özönleni fog a nép, annak ellenére is, hogy a minőség nem mindig lesz garantált. (De reméljük azért csalódni nem nagyon fogunk).

0.jpg

Nézzük is hát, hogy melyik 14 film lesz várhatóan az, ami bankot fog robbantani.

 

Amerikai botrány

3.jpg

Kezdjük is egy kakukktojással, hiszen ez film a 2013-as, de itthon csak idén mutatják be. David O. Russell az utóbbi években bebizonyította, hogy érdemes odafigyelni akkor, amikor ő filmet forgat, mert abból nagy baj sosincs. Az amerikai botrány című filmjét már a tengerentúlon bemutatták, de hozzánk csak idén érkezik meg, és úgy gondolom, hogy itthon sem fog megbukni, hiszen egy igazi sztárparádéról van szó. Főszerepben: Christian Bale, Bradley Cooper, Amy Adams, Jeremy Renner, Jennifer Lawrence

Magyar bemutató: Január 23.

Amerika kapitány – A tél katonája

2_1.jpg

Újabb szuperhős, újabb Marvel-adaptáció. Ezúttal nem a Vasember és Thor próbál akciózni, hanem Steve Rogers azaz az Amerika kapitány. Az első filmje megosztotta a nézőket, de remélhetőleg a folytatás már ütni fog mindenkinél. Főszerepben: Chris Evans, Sebastian Stan, Anthony Mackie, Frank Grillo, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Scarlett Johansson

Magyar bemutató: Április 3.

A csodálatos Pókember 2

5.jpg

Peter Parker rebootja szintén megosztotta a nézőket, de én úgy hiszem, hogy végre valahára Pókember is megkapta azt a filmet, ami méltó hozzá. A folytatásban új szintre akarják emelni a történéseket, épp ezért telepakolták ellenséggel a filmet, így várhatóan nagy buli lesz. Főszerepben: Andrew Garfield, Emma Stone, Jamie Foxx, Shailene Woodley, Dane DeHaan, Colm Feore, Paul Giamatti, Sally Field, Chris Cooper, B.J. Novak

Magyar bemutató: Május 1.

Godzilla

6.jpg

Roland Emmerich próbálkozása a 90-es években pont arra volt jó, hogy a legtöbb ember, aki nem hajlandó leülni az 1957-es Godzilla elé, az megismerje a behemót szörnyeteget. Mint film, egészen gyenge lett, így nem lesz nehéz megugrania azt a szintet, amit az felállított. Főszerepben: Aaron Taylor-Johnson, Ken Watanabe, Elizabeth Olsen, Juliette Binoche, David Strathairn, Bryan Cranston

Magyar bemutató: Május 15.

X-Men - Az eljövendő múlt napjai

4.jpg

A mutánsokat mindenki szereti, és a legújabb kalandjuk várhatóan nagyon ütős is lesz, hiszen erről árulkodott az első trailer is. Bryan Singer kezében nagyon jó helyen van a film, úgyhogy illene mosollyal hazajönnünk a moziból. Főszerepben: Hugh Jackman, Ian McKellen, Patrick Stewart, James McAvoy, Jennifer Lawrence, Michael Fassbender, Nicholas Hoult

Magyar bemutató: Május 22.

Így neveld a sárkányodat 2

ígyneveld.jpg

Van egy érzésem, hogy idén az animációs filmek nagyágyúja ez a film lesz, és bizony a statisztikák alapján elég szép kis bevételt fog termelni. A kérdés már csak az, hogy vajon tudja-e hozni az első rész színvonalát, esetleg megugrani azt? Főszerepben: Kristen Wiig, Jonah Hill, Cate Blanchett, Gerard Butler, Jay Baruchel, Christopher Mintz-Plasse, America Ferrera

Magyar bemutató: Június

Transformers 4 - A kihalás kora

7.jpg

Michael Bay negyedjére is nekiugrik a Transformers filmeknek, és az egyre többet kaszáló franchise mondhatni virágzik. Az emberek szinte zabálják, holott a minőség egyre inkább veszni látszik a produkciókból. Vajon a 4. rész is ezt a tendenciát követi? Majd kiderül, de a pénzbeli sikere valószínűleg garantált. Főszerepben: Mark Wahlberg, Jack Reynor, Nicola Peltz, Stanley Tucci, Kelsey Grammer, Sophia Myles, Li Bingbing, T.J. Miller, Han Geng, Titus Welliver

Magyar bemutató: Június 26.

A majmok bolygója 2 - Forradalom

8.jpg

A 2011-es Majmok bolygója remake nem várt sikere után, már nagy elvárásokkal fogunk leülni a folytatás elé, hiszen az első nem csak szórakoztató volt, hanem minőségi is. Matt Reeves remélhetőleg hozza azt a színvonalat, amit anno láthattunk. Főszerepben: Andy Serkis, Jason Clarke, Gary Oldman, Keri Russell, Toby Kebbell, Kodi Smit-McPhee, Enrique Murciano, Kirk Acevedo, Judy Greer

Magyar bemutató: Július

A galaxis őrzői

13.jpg

Egy újabb Marvel projekt, ami teljesen új lesz az eddig látott univerzumban. Egy egész csapatnyi hősről van szó, akik várhatóan szórakoztató kalandban vesznek majd részt, és nekünk nézőknek élmény lesz nézni a történéseket. Főszerepben: Lee Pace, Vin Diesel, Bradley Cooper, Zoe Saldana, Karen Gillan, Chris Pratt, Dave Bautista, Benici del Toro, Djimon Hounsou, Glenn Close, John C. Reilly, Michael Rooker

Magyar bemutató: Augusztus 14.

Feláldozhatók 3

9_1.jpg

Stallonéék harmadjára is összeállnak (ismét bővültek), hogy a nyugdíjasok akciófilmjében részt vegyenek. A kérdés már csak az, hogy mennyi golyót fognak kilőni a tárból? Hatalmas zúzdára lehet majd számítani, és az egysorosokból sem lesz hiány. Főszerepben: Sylvester Stallone, Jason Statham, Jet Li, Dolph Lundgren, Randy Couture, Terry Crews, Arnold Schwarzenegger, Wesley Snipes, Antonio Banderas, Mel Gibson, Harrison Ford, Kellan Lutz, Ronda Rousey, Victor Ortiz, Glen Powell

Magyar bemutató: Augusztus

Dumb és Dumber 2

11.jpg

Ki ne ismerné a 90-es évek egyik legnagyszerűbb vígjátékát, amiben Jim Carrey és Jeff Daniels tette próbára a rekeszizmainkat… a két dilibogyó ismét összeáll, hogy megmutassák, még mindig tudnak szórakoztatni. Nagy elvárásaim vannak, mert az egyik kedvenc vígjátékomról van szó, úgyhogy hajrá! Főszerepben: Jim Carrey, Jeff Daniels, Laurie Holden, Kathleen Turner

Magyar bemutató: -

Interstellar

10.jpg

Christopher Nolan ismét filmet forgat. A Sötét lovag trilógia után újra megmutathatja, hogy miért is ő az egyik legnagyobb rendező manapság. Ezúttal sci-fit forgat, egy nagyon impozáns színészi gárdával. Főszerepben: Anne Hathaway, Matthew McConaughey, Jessica Chastain, Michael Caine, Matt Damon, Ellen Burstyn

Magyar bemutató: November 6.

Éhezők viadala 3 – A kiválasztott (1. rész)

12_1.jpg

Katniss Everdeen harmadik, egyben végső kalandja… pontosítva a végső kalandjának első felvonása érkezik majd a 2014-es év második felében. A nézők szerették a folytatás, így várhatóan a 3. részre is repülni fognak. Főszerepben: Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson, Liam Hemsworth, Julianne Moore, Robert Knepper, Philip Seymour Hoffman

Magyar bemutató: November 20.

A hobbit - Egyszer oda, aztán vissza

1_1.jpg

Peter Jackson újabb Tolkien könyvet fejez be, és egy újabb trilógia, záró darabjával búcsúztatja majd a 2014-es évet. Az első rész után a folytatásban szintet tudott lépni, és ez bizakodásra adhat okot a kétkedőknek. Tehát egy újabb 3 órás kalandra kell mennünk majd Középföldjére az év végén. Főszerepben: Ian McKellen, Martin Freeman, Cate Blanchett, Lee Pace, Richard Armitage, Orlando Bloom, Christopher Lee, Hugo Weaving, Elijah Wood, Andy Serkis, Jed Brophy, Adam Brown, John Callen, Ken Stott, Luke Evans

Magyar bemutató: December 18.

Érdemes még megemlíteni: The LEGO Movie, Monuments Men, Robotzsaru, Need for Speed, Noé, Trascendence, Maleficent, Edge of Tomorrow, 22 Jump Street, Jupiter Ascending, Tini Nindzsa Teknőcök, Fury, 300: Rise of an Empire 

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr225736808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mézescsók 2014.01.08. 11:29:49

Jó a cím: közönségcsalogató filmek. Jönnek a Pókember, az X-, Bat-, valamint Supermanek és egy agybeteg fantáziavilág hasonló mutánsai, az Éhezők viadala (a témát már ezelőtt is feldolgozták más címen, éppen az ünnepek alatt volt hozzá szerencsénk) és a Transformers ki tudja hányadik lehúzott bőre, és még folytathatnám. A Dumb és Dumber szerintem nézhetetlenül idétlen, de nem lep meg, ez volt az alkotók szándéka. Más egyszerűen nem lehetett.
A listából ezek szerint maradt egy mai témájú, nem szuperhősös, sokszor lerágott csontos, feltehetően nem agyatlan hülyeség, ami azoknak is nézhető, akik valamivel finnyásabbak. És ami persze nem garancia, hogy a film valóban jó. Bravó.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2014.01.08. 12:06:32

Hát én akkor igénytleen vagyok, mert a legtöbb engem érdekel. Sőt, annyira igénytleen vagyok, hogy a 98(?)-as Godzilla is tetszett. Még soha sehol nem olvastam, mi volt a baj vele, csak hogy ordas nagy bukta lett. Na mindegy.
Dumb és Dumber is nagy kedvenc, évente újra tudnám nézni bármeddig, de a folytatástól félek.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.01.08. 12:08:41

Mondjuk minden második film engem is érdekel.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.01.08. 12:13:32

@Yooha: Semmi igénytelenség nincs ebben :) Nekem is tetszett az Emmerich-féle Godzilla, viszont az évek során már kevésbé tudom élvezni :S

TrollSlayer 2014.01.08. 12:14:02

Christian Bale-t nagyon szerettem, kiváncsi vagyok az új filmjére.
Így neveld a sárkányod esetén a gyermek kedvelte, hát megnézük. De a többi mehet a kukába: egy vicc volt anno a Két Torony Oscárja, Hobbit-ra sem vagyok kiváncsi. A többi tucatszemét.
Dumb&Dumber?? hánynom kell

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2014.01.08. 12:44:30

@mézescsók: sztem kettő jó is maradt ebből a listából, az Interstellar és az American Hustle.

az már a szerzőt dícséri, hogy mondjuk kimaradt: Transcendence, A Grand Budapest Hotel vagy a A million ways to die in the west.

és azért Mózes és Noé történeteit is várom, mert utóbbit még filmen nem láttam, előbbi meg annyira jó volt (Yul Brynner, Charlton Heston vagy 50 évvel ezelőtt), hogy a főszerepet C, Bale-re kellett osztani.:-)

nem mellesleg a folytatásokból is érdekesebb a Sin City 2 vagy a 300 második része, mint a fentebbiek (feltéve, ha előbbit nem qrja el a nagyszerű Rodriguez mint mondjuk a machete Kills-t!!!). uff!

mézescsók 2014.01.08. 12:59:52

@szenvedély S.: Csak a listát néztem végig, meg az előzményekre gondoltam, nem futottam végig, hogy még mi maradhatott ki. (A felsoroltakból kb. három - Amerikai botrány, A galaxis örzői, Interstellar -nem valamelyik film folytatása vagy egyéb variációja). Ezeket valószínű, meg is nézem. Azt hiszem, hogy a 300 kettőt is.

Gazz 2014.01.08. 13:28:08

A válogatás csak úgy értelmezhető, ha figyelembe vesszük, hogy a blog címe supernaturalmovies.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.01.08. 14:14:11

@szenvedély S.: azért a sin cityt nehéz elrontani, ha maradnak az eredeti képregények a sztoribordok.;)

jet set 2014.01.08. 15:14:49

Beteg agyú lehet, akinek a Dumb és Dumber tetszik. Kurva vicces a vak kislány és a döglött papagáj jelenete, ugye?
A listából kb. 3 film érdekel, de hát nem is én vagyok a célközönség, aki minden szart megnéz.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2014.01.08. 15:53:39

@doggfather: az a baj, hogy bármit el lehet rontani, mert hiába jó a sztoribord meg a színészek, ha a tartalom csapnivaló (lásd Machete Kills!!) :-)

devilstrueface 2014.01.08. 16:12:01

csakazértis Amerika kapitány: Téli baka

szepi79 2014.01.08. 16:26:21

@devilstrueface: akkor már Amerika Százados.

odamondó 2014.01.08. 16:30:43

Jön még valami más pocsék egy kaptafára készült szuperhős/sci-fi idén? Juj de izgalmas!

Nyílméregbéka 2014.01.08. 17:13:49

Vessetek a mókusok közé (vagy mosósómedvék elé?:)), de én a Dumb and Dumber kivételével mindet meg fogom nézni a moziban. Minden Blockbusternek adok esélyt, aztán majd kiderül mennyit bosszankodok vagy örömködök...

"Christopher Nolan ismét filmet forgat. A Sötét lovag trilógia után újra megmutathatja, hogy miért is ő az egyik legnagyobb rendező manapság"

Khmm... Tudom, hogy manapság Nolan kultusz dívik, de Maradjunk annyiban, hogy Nolan nagyszerű rendező, igényes mainstream filmeket készít, de reggelig tudnám sorolni a nála "nagyobb" rendezőket. :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.01.08. 17:23:06

@szenvedély S.: a machete kills-ben nem hiszem, hogy volt bármilyen sztoribord. Csak jelenetek amiket egymás után fűztek. :S

a sin city első részében is egy az egyben vitte vászonra az alapanyagot, szerintem itt is marad annál a módszernél 8legalábbis nagyon remélem).

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.01.08. 17:27:50

@Nyílméregbéka: Odaírtam, hogy manapság! :) Bár nálam ott van a legnagyobbak között is.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.01.08. 17:44:39

Ez a 14 2014 apropóján lett ennyi? :D

Amúgy az Amerikai botrány kapcsán azért az "özönlenek rá az emberek" és a "nem fog megbukni" nem egészen egyenlő, tekintve, hogy az összes többihez képest a 40M büdzsé semmi. A Silver Linings Playbook is nagy siker volt a 227 millás b.o.-val, de mondjuk a Lone Ranger hasonló eredmények mellett már bukás. És egyikre sem tódultak az emberek. Expendables is hasonló történet, szóval van itt pár film, ami nagyon messze lesz az 500 millás box officetól és a hatalmas közönségsikertől.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.01.08. 18:24:43

@danialves: Megpróbáltam összeszedni 14 olyan filmet, amik szerintem nem fognak elhasalni, aztán persze ki tudja... Példának okáért, én a Pacific Rim-től többet vártam, aztán elég gyengén produkált odahaza.

Ezekre a filmekre azért a többség el fog menni, én úgy gondolom. Kivételek lesznek, lesznek meglepetés filmek is, de ezt előre nem lehet tudni.
süti beállítások módosítása