Több hónapos várakozás után végre PC-re is megjelent az Assassin’s Creed – Rogue, mely nem hozott el forradalmi újításokat, nem tette magasabbra az AC franchise-t, de a történet adta kalandozás, illetve a játékmenet remek – ám már ismert - kivitelezése mégis olyan végeredményt produkált, amire nem panaszkodhattunk. Shay Patrick Cormack kibontotta a vitorlákat, a Morrigan pedig megállás nélkül szelte a hullámokat a fagyos, jégsapkákkal teli tengeren. Méltó Black Flag utód lett a játékból.
Bár a játék csak történetileg mutat újat, hiszen játékmenetben és grafikailag is majdhogynem egy copypaste az egész játék, de mégis fontos láncszemévé tudott válni a Colonial era-nak, hiszen több epizódot is összekapcsolt a megjelenő karakterek által. Többek között találkozhattunk a kalandozásunk során a már jól ismert Haytham Kenway, Adéwalé és Achilles Davenport hármassal, illetve utalásokat kaptunk az Assassin’s Creed – Unity-re is. Így tehát a Rogue önmagában kevésbé, de összekötő kapocsként remekül megállta a helyét az AC szériában.
Cormack történetét azonban hiba lenne teljes egészében a Black Flaghez hasonlítani, mert bár tényleg rendkívül hasonló a játék (épp ezért, akinek a 4. rész tetszett, annak ez is fog), a helyszínek miatt mégis egy másfajta hangulatú játékot kaptunk az Ubisofttól. Itt ugyebár nem a színes Karib-tengeren hajózhattunk, hanem a fagyos Észak-atlanti óceánon, ahol nem csak a különféle méretű ellenséges hajókkal kellett megküzdenünk, - akik már képesek voltak megcsáklyázni is minket, - hanem a jéghegyekkel és az óriási viharokkal is. Emellett a pálmafás szigetvilágot felváltotta az Appalache-hegység völgye és New York városa, ahol a 3. részt idéző hangulattal találkozhattunk. A Rogue egy Colonial era egyveleg, amiben minden részből belekerült egy kevés, hogy végül egy ismert, de mégis újszerű végeredmény jöjjön ki.
A játékfejlesztők abban bíztak, ha a jól bevált receptet használják fel újra, akkor nagy baj nem érheti őket, illetve a céget. A reménykedés végül sikerhez vezetett, és a Rogue nem okozott csalódást. Bár ehhez kellettek a nem túl nagy, ámde fontosabb apró változtatások, amik ha nem is teljes egészében, de itt-ott feledtetni tudták a Black Flaget. Épp ezért a kraftolás, a légpuskák használata, a jéghegyekből szerezhető kellékek, a gázmaszk és gránátvető olyan utakat nyitottak meg a játékos számára, amik eddig nem igen voltak járhatóak. Ismerős környéken zajlott a kalandozás ugyan, de mégse lehetett rá azt mondani, hogy unalmas lenne.
Végső soron pedig hiába csapott nagyobb zajt a Unity, a háborút a Rogue nyerte, mégpedig azért, mert a felesleges kockáztatások helyett a már jól bevált receptet követte, így pedig egy bugoktól mentes, élvezhető játékmenetet kaptunk, még akkor is, ha grafikailag messze nem lehetetett összehasonlítani a két játékot. Ebből kifolyólag pedig fel lehet tenni a kérdést, hogy ki mit szeretne. Vizuális élményt vagy egy jó játszani… a döntés mindenkinek a saját kezében van. 8,5/10
