[portré] Alfred Hitchcock

2015. augusztus 29. - m.esther

A hónapban ünnepelte a filmes világ a 116. születési évfordulóját az egyik legzseniálisabb rendezőnek, Alfred Hitchcocknak. Bár Oscar-díjat hivatalosan egyszer sem kapott (bár kijárt volna neki), az Akadémia később mégis megajándékozta őt egy életmű-díjjal, amit ő a gála történetének legrövidebb köszönőbeszédével hálált meg („Thank you!”). Életműve mindmáig népszerű a filmművészet kedvelői között.

 

Ha valaki látott már Hitchcock-filmet,az  pontosan tudja mire gondolok, amikor azt mondom, a feszültségkeltés magasiskolája. Mert igaz ugyan, hogy a Mester az 1930-as évek derekán robbant a köztudatba (bár alkotásait előtte is sokan szerették), és az emberek igénye a filmek és a feszültség terén azóta mérföldeket nőtt, filmjei még a mai nézők számára is járhat olyan izgalommal, amit utána napokig nem tud kiverni a fejéből.

Alfred Hitchcock eredetileg brit származású volt, filmes karrierjét is ott kezdte némafilmesként. Már akkor lételeme volt a kísérletezés és az újítás a vásznon. Tipikus európai filmesként sosem félt egy kicsit mindig többet hozzáadni műveihez, de közben remekül adagolta saját személyiségét is. Ez volt az, ami őt naggyá tette a film és a thriller világában, amit tulajdonképpen ő teremtett meg, majd formált élete végéig. Ez a finoman kísérletezgető attitűdje akkor sem szűnt meg, amikor Amerika felfedezte őt, majd ott folytatta pályáját. Hollywoodban teljesíthette ki önmagát és karrierjét. Az ő nevéhez kapcsolhatók a suspense, vagyis amikor a szerző megmutat valamit a nézőnek, de a szereplő nem tud róla,
 és a vörös hering –amikor a történet fő cselekményszálát hirtelen elvágja, és egy új kevésbé lényeges, de az első szálhoz valamilyen formában köthető történetet visz tovább– nevű profi feszültségkeltő elemek.
A másodikra a legnépszerűbb példa az 1960-as Psycho, ami minden Hitchcock- és thrillerkedvelőnek kötelező darab. A híres zuhanyzós jelenetről túlzás nélkül állíthatjuk, hogy korszakalkotó elem a filmvilágban, másrészről pedig ez alatt az 55 év alatt olyan népszerűségre tett szert, hogy számtalan filmben tesznek rá utalásokat, ha mással nem is, a jellegzetes vérfagyasztó hangeffektjével. Ráadásul ez az a jelenet, amely más irányba tereli a cselekményt, így kapcsolható a vörös heringhez.

De tisztázni kell, hogy a thriller nem egyenlő a horrorral. Igaz, hogy mindkettőnek a fő célja a borzongás, és a félelemkeltés a nézőben, csak épp másképp tálalva. Míg a horrorban inkább a látvány nyújtja a kellő feszültséget, addig a thrillerben a történések, a film tartalmi adottságai.

Filmjeiben amellett, hogy mindig hozott valami újat, mellette saját stílusát is ízlésesen sikerült belekomponálnia. Alkotásait kellő mennyiségű humor jellemzi, amely tökéletesen egyensúlyozik a rengeteg feszültség mellett, csak annyira oldja azt, amennyire szükséges. Például legutóbb Az ember, aki túl sokat tudott című filmjét láttam, és kimondottan tetszett az a jelenet, amikor a McKenna házaspár  utazásuk során próbálnak megküzdeni az eltérő kultúrákkal és szokásokkal, miközben épp egy különös viselkedésű férfi kilétét próbálják kinyomozni.
Ugyanehhez a műhöz szorosan kapcsolható az a feszültségkeltő elem, ami jelen esetben egy csaknem 10 perces zenemű amely a történet tetőpontjánál hangzik el, és ez alatt nem hallunk sem beszédet, sem egyéb zajokat, csak a szereplők eszeveszett futkosását látjuk, ahogy próbálják menteni a menthetőt. Az egész konfliktus egy cintányér zendülésre éleződik ki maximálisan, amely a darabnak szinte a végén hallatszik, és egészen addig halmozódik a feszültség úgy a nézőkben mint a szereplőkben.

Hitchcock amellett, hogy minden művében jól adagolja a történetet és a feszültséget, stílusához szorosan hozzátartozik, hogy legtöbb filmjében két szálon fut a cselekmény: a történetben felmerülő konfliktus megoldása közben mindig ott lapul egy szerelmi szál is, és a kettő tökéletesen kiegészíti egymást. Szereplőit sosem mutatja be a kelleténél jobban, csak amennyi a történet szempontjából fontos.
Érdekesség róla, hogy szerette saját magát is megmutatni a vásznon, így több filmjében is felbukkan, de mindig csak néhány pillanatig láthatjuk, szinte csak befut, meg kifut.

A Mester tehát rengeteg szempontból írta be magát a filmtörténelembe, és neve mind a mai napig hatalommal jár, sőt már fogalommá vált az idők során.

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr17709334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lutánnia 2015.08.30. 16:22:32

Jó kis írás, szeretem ezeket a velős porté írományokat. :)
De nem tudok elmenni az egyik félmondattod felett:

"Mert igaz ugyan, hogy a Mester a ’90-es évek derekán robbant a köztudatba"

Ezt kifejtenéd kicsi bővebben? Mivel azért ezt elég erős kijelenteni, hogy Hitch egy jó tíz évvel a halála után robbant be a köztudatba. Amikor már az 50es években is volt egy nevével eladott tvműsor (Alfred Hitchcock persents)

m.esther 2015.08.30. 17:34:50

@lutánnia: Köszi a dicséretet, és a figyelmeztetést is, azt főleg! :D Valamiért elronthattam azt az infot, és ha nem szólsz, lehet, hogy észre sem veszem.

kultúrfaló · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.08.30. 21:16:24

Nagyon jó volt olvasni :)

Én is szeretem az ilyen típusú portré írásokat.

lutánnia 2015.08.31. 16:18:01

@m.esther: Akkor még jó, hogy figyelmes vagyok :)

Amúgy már, ha Hitchcocknál tartunk, észre vettem, hogy a legtöbb portrénál kimarad (mint nálad is, de mondjuk ez nem baj, csak személyes észrevétel), hogy az ő munkássága nélkül nem lett volna James Bond!
Truffaut interjús kötetében olvastam, hogy Hitch menyire utálta az egész az egész Bond-szériát, és elgondolva meg is tudtam érteni, hiszen nagyjából az ő lefektetett műfaji elemeit hasznosították fel újra (pl.: Észak-Északnyugat) , és öntötték egy menőbb masszába (bár ennek ellenére imádom a korai James Bond részeket, és talán pont ezért). És az is furcsa, hogy a Bond részek után, Hitch csinált még kém filmeket, de azok legtöbbje messze elmarad bármelyik Bond kalandtól.

Fincherista 2015.08.31. 18:20:54

@lutánnia: A munkássága komoly hatással volt a filmes szériára, de azért túlzás azt mondani, hogy nem lett volna nélküle. Fleming könyve 1953-as és a Dr. No filmváltozata kifejezetten hű az alapanyaghoz, míg az Észak-Északnyugat (személyes kedvencem Hitchcocktól) pedig 1959-es. A Bond-filmeket leginkább a karakterek viszik a hátukon, ami az író érdeme, az meg, hogy merítettek a kor legnagyobbjától nem egyedi eset.

Egyébként csatlakozom az előttem szólókhoz, jó volt olvasni az öregről.

lutánnia 2015.08.31. 21:57:21

@Fincherista: Hát szerintem azért, nagyban előlendítette a Bond- filmek létrejöttét, hiszen 59es Észak-ÉNy előtt Fleming regényeit kb. mint tvfilm/sorozat képében tudták elképzelni (készült is egy a Casino R-ből). Illetve az a producernek alkalmatlan Kevin McClory.
Aztán kijött a Hitch film bemutatva, h egy nagyjából kritikus aktuálpolitikai helyzetben (hidegháború, az Észak-ÉNy nincs kimondva de egyértelműen a szovjettek a gonoszak, Bondnál meg már konkrétan a kínaiak vannak belőve, mint sötét háttér hatalom), lehet sikeres és szórakoztató kémfilmet rendezni.

És láss csodát Kevin McCloryt Fleming kipenderíti, Broccoliék felvásárolják az összes könyvet, és 61ben már lázzasan forgattnak.

+Még az angol wikije a filmnek is megemlíti, hogy az ÉÉNy szokták tartani a 0dik James Bond filmnek.

lutánnia 2015.08.31. 22:00:23

@lutánnia: *Illetve az a producernek alkalmatlan Kevin McClory (ügyes vagyok nem fejeztem be a mondatot :D ) próbálkozott, de Bond filmje neki is csak a 80as évekbe jött össze

Fincherista 2015.08.31. 22:16:36

@lutánnia: Abban meggyőztél, hogy a széria beindulásában több köze volt Hitchcocknak, mint gondoltam. Ha jól olvastam ki, akkor 1961-ben szerezték meg a filmesítési jogokat, ami simán betudható az É-ÉNY sikerének is.

De abban már nem, hogy Hitchcock nélkül nem lett volna sikeres franchise. Mondjuk abban nem is tudnál. :D