Javában itt az ősz. Bár a szeptember közepéig tartó kánikulában azt hittük, talán sose jön el, most már az ablakon kinézve is egyértelműen láthatóak az évszakra jellemző színek, legyenek azok a Nap által megvilágított lehulló falevelek, vagy a ködös, nyirkos reggelek. Ilyenkor az ember általában a hangulatának megfelelő (melyet a kinti körülmények is meghatároznak) nézni-, olvasni-, vagy hallgatnivalót keres. Személy szerint ilyenkor veszem elő a grunge legjobbjai közül a Nirvanát (most is az szól, csak mondom) és a Pearl Jamet, de filmes blog lévén maradjunk a néznivalóknál. Lényeg a lényeg, ebben a négyrészes cikksorozatban írótársaimmal az adott évszak hangulatát és világát leginkább visszaadó filmeket mutatunk be. Szám szerint ötöt.

Holt költők társasága

Az ősz bizonyára sokak számára még az iskolakezdést jelenti. A Holt költők társasága a tavaly sajnálatos körülmények közt elhunyt Robin Williams egyik, ha nem a legjobb filmje. A kezdőjelenetben egy igazi ódon és nem utolsósorban konzervatív bentlakásos fiúiskola évnyitóján járunk, az ötvenes években. A Williams által alakított John Keating szintén az intézmény falai közt nevelkedett, ám ezúttal, mint új tanár vesz részt a nyitóünnepségen. Irodalomtanárként nem titkolt célja a költészet hatalmát megismertetni a diákokkal és egyfajta szabadszellemként újra megidézetni velük a carpe diem életérzést, miközben a begyepesedett agyú tanulmányszerzők gondolatainak bebiflázása helyett önálló gondolkodásra tanítja őket. Peter Weir magával ragadó filmje az egyik legszebb alkotás a költészet és az eszmék hatalmáról és nem utolsósorban a pedagógusi felelősségéről. A zárójelenetben szem garantáltan nem marad szárazon. (Hakos)

Okostojás

Itt az ősz, s megkezdődik a tanítás a Rushmore Akadémián is. Az új tanév azonban kerekestül felforgatja Max Fischer (Jason Schwartzman) a túlbuzgó, tudálékos életművész hétköznapjait, miután beleszeret az új tanár nőbe (Olivia Williams). A főhős természetesen még csak most ismerkedik a szerelem fogalmával, aminek köszönhetően elképesztően kelletlenül próbálja meghódítani szívének választottját. A bizonyára sokak számára ismerős érzést komikus mederbe terelte a rendező Wes Anderson, aki Owen Wilsonnal karöltve írt szkriptjében Max helyzetét még inkább ellehetetlenítve bevezet egy új változót az egyenletbe, az életunt gyártulajdonos (Bill Murray) személyében. Bizarr szerelmi háromszögük történetének útja tragédiák sorával van kikövezve, ám mégsem húzzuk a szánkat, mert jobbnál-jobb gegek tucatjával emlékeztet minket a direktor úr arra, hogy filmje alapvetően másfél óra könnyed szórakoztatást ígért nézőinek. Megjegyzendő azonban, hogy ebben, a filmográfiájának korai darabjában is jól kirajzolódnak stílusjegyei, amiből adódóan az Okostojás is részben saját látványvilágának rabja. Tehát akit nem győz meg Anderson sajátságos látásmódja, az inkább kerülje a Rushmore Akadémiát, a többiek viszont jelentkezzenek, amint tehetik. (Fincherista)

Farkasvér

Minden tanévkezdet azt jelenti, hogy egy újabb év telt el az életünkből. Ginger és Brigitte a hátuk közepére sem kívánja a sulit, ahol nem csak, hogy mindenki utálja őket, de még a "szeretem a halált" felfogásuk sem illeszkedik bele az ottani életbe. John Fawcett mozija viszont nem engedi, hogy egy sima középsulis mozit kapjunk a "pénzünkért", így olyan adalékanyagokkal fűszerezte meg a játékidőt, mint a farkasemberré alakulás, illetve a felnőtté válás. Azonban mindezek között párhuzamot vont, így a menstruáció és a telihold, valamint az átalakulás, - mind felnőtté, mind pedig farkasemberré - majdhogynem egy és ugyanazt jelentették. Így viszont a sima sablonos horrortörténetet félredobhattuk, mert kaptunk az arcunkba egy egyedi és ötletes megvalósítást, ami kimérten és gondosan lett felépítve, egészen az utolsó néhány percig, ahol a két lány karaktere túlnőtt azon a szinten, amit elbírnának. Ennek hatására pedig, bár dicséret illeti a filmet a bátorsága miatt, a keserű, őszi, kissé melankolikus szájíz ott lesz szánkban, ami akár még pozitívumként is megemlíthető. Kérdés, hogy ki, mennyire szereti az őszt. (Remy)

Halloween

Ha ősz, akkor halloween, és ha már van ez a nagyszerű ünnep, akkor stílszerű elővenni John Carpenter azonos című slasher klasszikusát is. A Haddonfield nevű amerikai kisvárosban garázdálkodó gyilkológép története számtalan folytatást megért, de színvonalban egyik se tudta megközelíteni ezt a korszakos alapművet, ami gyakorlatilag lefektette a műfaj szabályait, illetve mára klisévé vált paneleit. Aki szexel, az meghal, hogy csak egyet említsek. Ez ugyebár visszaköszön Wes Craven Sikoly című remekében is, mely kifigurázta, egyszersmind friss vért is pumpált az alműfaj addigra puskapor szárazzá szikkadt ereibe. Az magával ragadó őszi hangulat pedig csak úgy árad ebből a sokkal inkább suspense-el, mintsem grafikus erőszakkal operáló mesterműből. Ott van eleve az ünnep, és az azzal járó külsőségek, melyek végigkísérik a filmet. Carpenter néha idegborzoló, de sokszor inkább melankolikus szintetizátoros minimálzenéje olyan érzéssel tölt el minket, mintha egy friss avarral borított sírkertben sétálnánk. Apropó avar! A lehulló levelek látványa számtalanszor elénk tárul a film másfél órája alatt. A poén az, hogy a Halloweent amúgy nyáron forgatták,  de ez csak akkor tűnik fel, ha direkt erre figyelünk. A leveleket a stábtagok szórták, aztán mindig összeszedték és a következő jelentnél újra felhasználták. Régi szép idők, ma már megoldanák ezt is számítógépes animációval. Ha ősz akkor elmúlás, azt meg gondolom nem nagyon kell fejtegetnem, hogy az is akad a filmben szép számmal.
(Lakat Barnabás)

Édes november

Az ősz az elmúlás évszaka. A természet felkészül a hideg évszakra, a fák előbb tarka színekbe öltöznek, majd lehullajtják leveleiket. A 2001-ben készült film is az elmúlással foglalkozik. Két főhősének nagyon eltérő életszemléletén keresztül mutatja be, hogy az ember mennyire el tudja fecsérelni az életét. Nelson (Keanu Reeves) munkamániás, míg Sarah (Charlize Theron) életszerető, életvidám és minden hónapban más férfi életét akarja megváltoztatni. Az egyikük előtt még ott áll az élet, a másiknak már nem sok van hátra. Sarah Nelsont választja édes novemberének.

Reeves és Theron az 1997-es Az ördög ügyvédje után ebben a romantikus filmdrámában újra egy párt alkot. A film a regény és az 1968-as azonos című film feldolgozása. A kritikusok a legrosszabb remake díjra jelölték, a két főszereplő pedig megkapta az Arany Málna-díjat. Ennek ellenére mégis érdemes rászánni az időt, hiszen szemtanúi lehetünk két olyan ember találkozásának, akiknek nagyon is szüksége van egymásra. Az egyiknek azért, hogy jobban tudja értékelni a napokat, a másiknak pedig azért, hogy végre megtapasztalja azt, milyen hosszabb ideig megmaradni egy kapcsolatban. (kultúrfaló)