[Supernatural Movies]

Kill Bill I-II.

Tarantino maszturbál, majd mereng

2016. január 23. - Fincherista

Sokan tartják, rengeteget elárulhat egy emberről az, hogy milyen zenéket hallgat. Egyetértek ezzel a kijelentéssel, ám kibővíteném: még többet tudhatunk meg az illetőről, ha megosztja kedvenc filmjeit is. Tarantino ebből a szempontból igazi iskolapélda a filmművészeten belül, mivel rendre saját lemezgyűjteményének csillogóbb darabjai közül válogat számokat alkotásai zenei aláfestéséhez, illetve bátran merít az általa nagyra tartott filmekből is. Ezen, a filmográfiáját részben meghatározó stílusának legékesebben tündöklő gyémántja a Kill Bill két (és közelgő harmadik?) felvonása. A Menyasszony (Uma Thurman) bosszútörténete során a Mester ugyanis jobban kitárulkozott, mint valaha. Gyakorlatilag csupaszra vetkőzött nézői előtt, s ha már idáig eljutott, nem állt meg, hanem maszturbált egy nagyot, majd vérbő ejakulációja után visszatért oda, ahonnan a Kutyaszorítóban indult, a popkultúrális filozofálgatáshoz.

rsz_k.jpg

Azonban mielőtt nekilátna az önkielégítésnek, szüksége lesz egy jó ürügyre, hogy az ellene felszólalókat mielőbb elhallgattathassa. Bemutatja hát a már Ponyvaregény forgatása alatt megszülető Menyasszonyt, de nyitóképnek nem valami romantikus happy endet vetít elő - végtére is Tarantinoról van szó -, hanem a lehető legkegyetlenebb bosszúhoz való alapot ismerteti nézőivel. Egy utolsó kis El Pasoi kápolnába kalauzol el, ahol félholtra vert terhes menyasszony és legyilkolt násznépének látványával sokkol. Profi munka volt. A Halálos Vipera Merénylőosztagának tagjai nem ismernek kegyelmet, ezt tudja jól a főhősnő is, hiszen korábban ő maga is ilyen volt. Egy valamit tud még biztosan: ha életben marad, egytől-egyig levadássza őket, valamint az embert, aki az egész mögött állt…

A brutális nyitás után igazi lélekgyógyszer Nancy Sinatra gyönyörű hangja, a Mester pedig tisztában van vele, milyen kegyetlen háttértörténetet varázsolt a vászonra, illetve azzal, hogy a nyitójelenet vérengzésével valamennyi morális dilemma alól felmentette a Menyasszonyt. Ugyanakkor a száguldó kezdés után - ahogyan kell - alacsonyabb fokozatba kapcsol, keresi a megfelelő recska-anyagot, ezáltal közeledik a fétisei felé. Ehhez az alap már megvolt múzsája, Uma Thurman személyében, így kedvenc játékszerével, a szamurájkarddal - természetesen egy Hattori Hanzoval - vértezi fel a főhősnőt és a kung fu filmek egyik nagyágyújának (Bruce Lee) ruhájába öltözteti. Én ugyan nem ítélkezem, elvégre miért is ne kössük össze a kellemeset a hasznossal?

rsz_k2.jpg

Noha az első rész végső menete előtt még van egy kis bemelegítés (Vivica A. Fox), a hangsúly a masszív orgazmuson lesz, tehát Gogon (Chiaki Kuriyama), az Őrült 88-on és természetesen a félig japán, félig kínai - nocsak, mintha a Menyasszony harci szerelése is ilyen lenne -, ám mégis amerikai O-Ren Ishiin (Lucy Liu). És te jó ég, mit csinált ez az ember! Bár az összecsapást szolidan vezeti fel, de amikor elindul a csata, akkor kő kövön, végtag pedig tulajdonosán már nem marad. Sokféleképpen lehetne definiálni a szóban forgó küzdelmet: vérbő kaszabolás, a brutálisabb japán filmek előtti gore-ral átitatott tisztelgés, de a lényeg, hogy több, mint 1700 (!) liternyi művéres ejakuláció lesz a vége. Az odáig vezető út pedig egészen csodálatos, a maga mérhetetlenül bizarr módján.

"Mindenki azzal főz amije van" - tartja az ősrégi Klingon-mondás. Vagy az más? Mindegy is. Tarantino jókora ízelítőt adott a filmművészet iránti tiszteletéből és szeretetéből. Animétől westernig mindenbe belekóstolt már, s kedvenceit büszkén osztja meg nézőivel. Filmje pedig csak akkor tűnik komolynak, amikor kell, egyébiránt teljesen aláveti magát a legeltérőbb zsánerek közötti tökéletes harmónia megteremtésének. 9/10

k3_1.jpg

A félszemű kobrával eltöltött intim percei után lehiggad a Mester. Félredobja a Pussy Wagont, már a fétiseit is csak fél szemmel csodálja, mert érzi jól, itt az ideje, hogy stílusorgia helyett sokkal szofisztikáltabban tisztelegjen az első felvonásban még kissé háttérbe szoruló szerelmei, a spagetti westernek és a harcművészeti filmek előtt. Ennek megfelelően már egyáltalán nem száguld sehova, sőt, a nyüzsgő Tokióból visszatér a sztori elejére és szépen, lassan elvarrja a szálakat. Paradigmaváltásának legfontosabb egysége, hogy saját maga után ezúttal karaktereit vetkőzteti le. Azonban nem szexuális fantáziáinak beteljesítése a célja, hanem emberi érzelmekkel próbálja felruházni az egyik legembertelenebb hivatás képviselőit. Betekintést nyerhetünk hétköznapjaikba, a történeti kirakós ok-okozati szempontból eddig hiányzó darabjait is megtalálja, ezáltal pedig teljesen új alapokra helyezi a sztorit. Azt, amit eredetileg egy filmben meséltek volna el, de elképesztően örülök, hogy végül két alkotást szántak rá, ugyanis 3 (?) órában lehetetlen lett volna ennyire sokoldalú hommage-t készíteni.  

Így viszont bőven jutott idő Pai Meire - Gordon Liu alakította, akinek eredetileg csak a szájmozgása lett volna kantoni, s a végleges verzióba angol utószinkronnal került volna a szövege, de ezen tisztelgését végül elvetette Tarantino -, Budd (Michael Madsen) és Ellie (Daryl Hannah) nézeteltérésére, na meg végre megismerhetjük azt a bizonyos Billt (David Carradine). A korábban kissé hanyagolt karakterépítés előtérbe helyezéséből adódóan az első részben még a nyitójelenettel feloldott morális dillemákkal is szembemegy a Mester, hiszen ebben a felvonásban elsősorban az érzelmekkel kell megvívnia csatáit a Menyasszonynak. Számomra kissé súlytalanabb szál volt, de drámai szempontból kihagyhatatlan lépés ez a rendezőtől.

k4_2.jpg

Aki azért véletlenül sem felejti el, milyen koncepció mentén kezdte felépíteni a Kill Bill bálványát. Ugyan sokkal könnyebben elkülöníthető módon, de nem kevésbé hatásosan utalgat a személyét és munkásságát meghatározó alkotásokra. Végre felcsendülnek Ennio Morricone dallamai, még egy kis Johnny Cashre is szán időt, amivel aztán különösebb megerőltetés nélkül idézi fel a mára már elveszett filmes világot. Ezt követően a rendezésből a történetvezetésbe viszi át tisztelgését, majd eljut az egészen briliáns Superman-monológjáig. Nem csak a Menyasszony bosszúját, hanem kvázi önvallomását zárja egy olyan beszélgetéssel, amihez hasonlóval - a Like a Virgin segítségével - nyitotta meg filmes karrierjét. Csodálatos alkotói kitárulkozás a Kill Bill két felvonása, ahol mindent elárult magáról Tarantino, amit tudni érdemes róla. Talán többet is, bár én még szívesen megnéznék pár fejezetet. 8,5/10

Végezetül egy korhatáros összegzés a filmekben megjelenő utalásokról:

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr447814812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása