Ha előzetesen tippelnem kellett volna, hogy kitől várhatok majd idén egy retrospektív látványfilmet, akkor aligha esett volna Jeff Nicholsra a választásom. De mit hoz a sors, a Mudot és a briliáns Take Sheltert jegyző indie rendező első stúdiófilmje, a Midnight Special amellett, hogy felvonultatja korábbi műveinek stílusjegyeit, egyszersmind Stephen King Tűzgyújtójának és Spielberg korai sci-fijeinek (Harmadik típusú találkozások, E.T.) elegáns ötvözete. Hibridjének izgalmas koncepciója ugyan üde színfolt a bejáratott franchise-ok látványfilmjei között, azonban éppen merészsége az, ami miatt nem tudott kiteljesedni.
Nichols alkotása nagy vonalakban követi a King-regény történeti sablonjait, annak újraértelmezése és műfaji váltása is jó döntésnek bizonyult, de az új mellékszálak behozatala, az erőltetett bővítés már kevésbé. Mind a vallási fanatizmus, mind pedig az NSA tematikája hangzatos kérdések feltételét sugallják, ám a rendező az ezekhez méltó válaszok megadása helyett függőben hagyja őket, majd vissza-visszatér a cselekmény legfőbb, igazán egyetlen érdemi szálához. Utóbbiba saját apai tapasztalatain felbuzdulva jól csempészett be családdrámai elemeket, de ez már nem javít azon, hogy a szerteágazó, következetlen dramaturgiája bántóan töredezetté, szinte epizódikussá tette az egyébként ambiciózus filmjét.
Haragudni mégsem lehet a Midnight Specialre, lévén a remek színészi alakítások és a hangulat kárpótolja nézőjét. Nichols színészvezetése továbbra is kiemelkedő, Shannon, Dunst, Edgerton, Driver, de még a fiatal Lieberher is szépen hozta karakterét. A régi sci-fiket felevenítő, sokkal inkább érzelmi, mintsem pusztításközpontú látványelemei szintén magával ragadók, a költségvetéshez képest kifejezetten grandiózusak. A leginkább J.J. Abrams Super 8-jéhez és a talán ihletforrásként értelmezhető M83 Midnight City-jéhez hasonlítható látványhoz pedig gyönyörűen illeszkednek David Wingo néhol szentimentalista, néhol pedig carpenteri dallamai, megteremtve a műfaji társaktól eléggé elütő, sajátos atmoszférát
Érthető tehát, hogy miért kapott ilyen pozitív fogadtatást a film. Régimódi megoldásai a maguk egyszerűségével teszik különlegessé, a mai mezőnyben egyedivé. Ugyanakkor az a tartalmi mélység, amely korábban jellemezte Nichols munkásságát, ezúttal elmarad, helyette a hangulatos, tetszetős külcsínbe fektette energiáit. Azt meg már nézője válogatja, hogy kinek mire elég ez. Én, ha nem róla, hanem mondjuk egy elsőfilmes rendezőről lett volna szó, akkor talán könnyebben megbocsátom neki és nem várom a válaszokat a cselekmény kérdéseire. Így azért maradt hiányérzetem. 7/10
