Fő érdeklődési körei a fegyverek, a sütemények és az unikornisok. Mindezek ellenére veszélyes ügynök, aki akár puszta kézzel is képes ellenfeleit elintézni. Dwayne „Rock” Johnson figurája miatt lett nézhető film a Central Intelligence.
Bob Stone (Rock) nyakig van a slamasztikában: ügynöktársa meghalt egy bevetés során, aminek a célja a Fekete borz álnéven tevékenykedő titokzatos személy megakadályozása volt abban, hogy nagyon titkos adatokat kaparintson meg. Ezek után a CIA egy egységet küld, hogy elkapják Stonet, így a férfinak már csak egy lehetősége marad: felkeresi 20 éve nem látott gimis iskolatársát (Kevin Hart), és megpróbálja meggyőzni, hogy a könyvelői tudását latba vetve segítsen neki kideríteni az igazságot és tisztára mosni megtépázott hírnevét.
Az idei év első akció vígjátéka lehetett volna a film, azonban valami nagyon félresiklott a végeredmény tekintetében. Ha összehasonlítjuk a tavalyi év két nagy közönségsikerével, A kémmel és a Kingsman: A titkos szolgálattal ugyanebben a műfajban, akkor ez még jobban szembetűnik. A Központi hírszerzés minden bizonnyal ezek babérjaira akart törni, azonban minden hiányzik belőle, ami azokat olyan szerethetővé és emlékezetessé tette: a poénok nagyobb részét hallva a nézők aligha mosolyodnak el; az akciójeleneteket egy kezünkön meg tudjuk számolni; amiket meg kapunk, azok is alig emelik meg az adrenalin szintünket és nem is sikerültek túl látványosra. A történet harmatgyenge, a fordulatokat is láttuk már egy-két filmben, számos kliséből építkezik, a forgatókönyvírók nem nagyon erőltették meg magukat.
A főszereplők közül Kevin Hart szinte elviselhetetlenül ripacskodó a könyvelő kisember életrekeltőjeként. Érthetetlen, hogy a főállásban humoristaként foglalkoztatott Hart hogyan tud ennyire sótlan, karót nyelt, már-már a nézők idegeire menő lenni. Nehéz eldönteni, hogy ez a forgatókönyvíróknak köszönhető, vagy esetleg ennyire tehetségtelen. Tenyérbemászó, ahogyan az állandóan nyafogó, nyuszimuszi férfit játssza, elvileg az lenne a cél, hogy a nézők együtt érezzenek a jelenlegi életében megcsömörlött, zsákutcába jutott szereplővel, ez azonban nem sikerül.
Amitől a film mégsem teljesen felejthető (és felesleges), az maga a Szikla. A pankrátorként indult, mára már sikeres színésszé avanzsáló óriás mindenben főszereplő-partnere ellentéte: már az első felbukkanásakor, unikornisos pólót és hasitasit viselő kigyúrt izompacsirtaként viccesebb és szerethetőbb Hartnál. A film elején, a húsz évvel korábban játszódó események miatt azonnal megkedveljük és együttérzünk vele.
A Központi Hírszerzésnél láthattunk már jobban sikerült filmet az akció-vígjátékok műfajában, azonban biztos lesznek olyanok, akiknek ez is elég lesz egy jó kis kikapcsolódásra. Hiszen nem vagyunk egyformák. 5,5/10