[Supernatural Movies]

Neon Démon

A láncra vert bestia

2016. június 26. - Duba Dániel

Nicolas Winding Refn habár már nem az az európai fenegyerek, az angolosan sült, nyers, de kellően fűszeres filmjeivel, aki évekkel ezelőtt volt, de azért még most is különleges és felismerhetően sajátos mozgóképeket készít. Egyrészt mert a filmjeiben nem rohan sehova, megengedi magának az expozíciót, másrészt pedig tudja mit szeretne mondani és mutatni. Éppen ezért, aki hajlandó ezekkel a lélegzetelállító audiovizuális képfolyamokkal eltölteni a játékidőt, megkapja amit akar, jó esetben még többet is. Ez annak is köszönhető, hogy képes meglepetést okozni, és szerintem ez a jó filmek egyik legnagyobb ismérve. Ezért is érdekes, hogy a Neon Démontól semmi olyat nem kaptam amire ne számítottam volna.

neon_demon_supernaturalmovies.jpg

Ez persze nem azt jelenti, hogy a film ne tetszett volna, csak valahogy elmaradt a meglepetés ereje. Az érzés amikor az arcodon végigfut egy enyhe csiklandozás a bőr alatt, mint a tüsszentés előtti másodpercben, a mellkasodból pedig pár röpke képkocka erejéig kifut a levegő, hogy azután egy elégedett mosoly kíséretében szökjön vissza a következő pillanatban. Még csak hasonlót sem éreztem a vetítés alatt, csak miután a moziból kilépve megcsapta az orrom a poros körúti levegő. Allergiaszezon.

A dán rendező folytatja a Csak Isten bocsáthat meg által kikövezett irányvonalat, ami alkotói stílusának egyértelmű csúcspontja volt (pályafutásának eddigi csúcspontja pedig ugye a Drive), ugyanakkor a Neon Démon nem volt képes - és talán nem is akart - túllépni azon, sőt inkább lépett egyet hátra. Míg Refn előző filmjében, az egymást követő szimbólumok és a belassított narráció mellett megvoltak azok a motivációs kapaszkodók, amik többé-kevésbé elsimítgatták a rendezői túlkapásokat, a Neon Démon ezek hiányában csak egy szépen berendezett kirakat, ami mellett fájóan sokan sétálnak majd el anélkül, hogy megállnának előtte gyönyörködni.

the-neon-demon-underwear.png

Jesse, zsenge kora ellenére L.A.-be költözik, hogy egyetlen igazi adottságát, vagy ha lehet így mondani tehetségét kihasználva divatmodell legyen, és ki tudjon szakadni eddigi - sejthetően aligha kegyes - gyerekkora fogaskerekei közül. Habár tapasztalata vagy szakmai tudása egyáltalán nincs, magában hordozza a naivitás és az ártatlanság egyfajta megindító, parfümizált esszenciáját, mely pillanatok alatt képes a hatása alá vonni szinte bárkit. A divatvilág legnagyobb fotósai és tervezői egy villanás alatt meglátják benne azt az érintetlen, foltmentes vásznat, amire érdemes festeni (van hogy szó szerint, lásd: jelenet a fotóssal a sötétben), ezzel viszont akaratlanul is magára szabadítja ennek a rideg, kíméletlen világnak a ragadozóit, akik legszívesebben foggal és körömmel tépnék szét emiatt.

Az alakítások meglehetősen visszafogottak, mivel a vásznon szinte kivétel nélkül tárgyiasult, plasztikus próbababákat látunk, akiket már kilúgozott, vagy épp most fog, ez a kietlen, rideg vadnyugat, amit úgy hívnak Los Angeles. A film felvillant nekünk pár érdekes karaktert, de nem bontja ki őket igazán, pedig vélhetően sokkal több lenne bennük, mint amit megmutatnak nekünk. Ilyen például a Keanu Reeves megformálta vadállat házi"úr", a szótlan fotós, vagy a szexuális elhajlásaival viaskodó Jena Malone. Ebből a szempontból egyedül a film utolsó 20 perce mutatja ki a foga fehérjét, ahol is Refn a bekövetkező események miatt, már kénytelen egy kis teret adni a szereplőinek. Jena Malone alakítása kétség kívül a legfinomabb, ha most a Blade Runner első része forogna hamarosan, és nem a második, a legtökéletesebb Rachael lenne, mert ott van benne Sean Young hűvös tekintete, de a belsejében hömpölygő, izzó magma is. Neki köszönhetőek a film legjobb és leghatásosabb képei.

neon-demon-movie-reviews-elle-fanning.jpg

Az az erős, hipnotikus hangulat, amire az előzetesek treníroztak minket, csak épphogy pár snittre engedte a véráramba juttatni a mérgét, de még így is elmondható, hogy a filmet kellőképp különös érzés volt nézni. A zene és a képi világ egy egészen gyönyörűen komponált aktusa vonaglik a szemünk előtt, ugyanakkor sajnálatos módon hiányzik belőle az egész velejét adó totális fülledtség és gátlástalanság, de még ott is, ahol bizony elszabadul az őrület. Az események sokszor a kamera látóterén kívül történnek, vagy csak méltatlan módon, egy túl bátor vágással mentik fel magukat a kibontás alól. Egyszerűen Refn nem pörgette be magát kellőképp, láncra verte a démont, és persze lehet hogy ő nyakig alámerült a véres pokolban, csak ezt épp elfelejti megmutatni nekünk, mindössze egy elmosódott, alulexponált képet hozott, hogy dolgozzon helyette a fantáziánk.

A Neon Démon egy rendkívül vonzó, de korántsem annyira veszélyes kis bestia, mint vártam. Kellemes, érzékszerveket simogató performansz, melyet a dán rendező a saját kis közönségének ad elő, sokkal szégyenlősebb formában, mint kellene. 7/10

A film MAFAB adatlapja

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr878845080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása