Nem lehet egyszerű jó tankönyvet írni, lévén a szerzőnek olyan, a tudományosan elfogadott paradigmával összeegyeztethető írást kell közölni, ami egyben az adott diszciplínában még kevésbé jártas olvasó számára is befogadható kell legyen. A feladat ugyanakkor tovább bonyolítható, például ha popkulturális áthallásokkal teszi mindezt, illetőleg a megcélzott olvasói bázisnak sem csak a diáksereget jelöli meg. Dr. Tóth Csaba politológus, valamint az ELTE Politikatudományi Intézetének oktatója így is tett és a kellemeset a hasznossal elv mentén közelítette meg kedvenc műfaját a hivatásának segítségével. Kurzusai, előadásai után ezúttal már könyv formájában is.
Első önállóan szerzett kötete, A sci-fi politológiája, ahogyan árulkodó címéből kiolvasható, nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy megkeresse és értékelje a science-fiction műfaj nevesebb - és/vagy a szerző által a téma szempontjából relevánsnak tartott - alkotásainak politikai oldalát. Az olvasó ezáltal megismerheti a Star Wars, a Star Trek, a Dűne vagy éppen az Éhezők viadalának világa mögött álló társadalmi berendezkedés, valamint politikai intézményi rendszer alappilléreit és egyben megkaphatja a választ arra a kérdésre, hogy ezek mely gyakorlati példákkal hozhatók párhuzamba.
Az ilyen koncepciójú műveknél a dilemmát általában az jelenti a szerző számára, hogy mennyire várhatja el az olvasótól az érintett tudományág(ak) ismeretét, illetve mennyire kell részleteznie a példaként felhozott alkotásokat. Amennyiben nincs meg a kellő egyensúly, úgy gyakorlatilag olvashatatlanná válik mű, ugyanis a túlzottan szájbarágós stílussal a politológiai oldal iránt érdeklődőket tántoríthatja el a könyv forgatásától, míg a párhuzamok emészthetetlen sokaságával maga a lényeg, az új perspektívából történő elemzés kerül háttérbe.
Nos, a szerző alapvetései kellően izgalmasak, interdiszciplináris megközelítése logikailag könnyen követhető, fogalmi rendszere pedig a társadalomtudományokban szerzett előismeretek nélkül is értelmezhető. Ezt támasztja alá könyvének strukturális felépítése is: a fejezetek elején az éppen érintett film/könyv releváns eseményeinek felvezetésével szépen megágyazza gondolatait, majd ahhoz a politikai és a történelmi dimenziót jól alkalmazva, olvasmányosan húzza meg párhuzamait. Az útkeresésének nehézségei igazán csak akkor mutatkoznak meg, amikor a könyv vége felé már sokkal felszabadultabban vitte példáiba hivatásának gondolatait, nem ragaszkodott annyira a korábban kialakított rendszeréhez. Ekkor már sokkal inkább politológiai ismérvek alapján kategorizált, kevésbé érződött az, hogy leginkább csak a szimpátia és a népszerűség játszott volna közre a példáinak kiválasztása során.
Azonban igazán mély elemzésekre itt sem lehet számítani, mindvégig inkább a szemléletességre törekszik, a politológia legmélyebb bugyrainak feltárását hanyagolva a párhuzam kidomborítására fekteti a hangsúlyt. Vitathatatlan, hogy így jóval több embert szólíthat meg műve, valamint a műfaj rajongóihoz is könnyebben eljuthatnak gondolatai, ám kérdés, hogy a “szakmabeliek” ilyen jellegű éhségét mennyire csillapíthatja egy elsősorban szórakoztató, mintsem tudományos publikációk közé sorolható mű.
Amit ráadásul valakinek nem ártott volna még egyszer-kétszer tüzetesebben átolvasnia a nyomdába küldés előtt, lévén az olvasás közben meglepve tapasztaltam, hogy majd’ minden negyedik oldalra jutott valamilyen szembeötlő gépelési vagy stilisztikai hiba, s néhol az átfogalmazás maradványaiba (“nem nincsenek”) is sikeresen belefutottam. Ettől tartalmilag ugyan nem sérült a mű, üzenetei így is világosak voltak, de az ilyen amatőr hibák zavaróak, könnyen kizökkenthetik az olvasót a ritmusából.
Továbbá az is megjegyzendő - no, nem negatívumként -, hogy a sci-fi művek elemzése magával vonzza azt, hogy az említett alkotásokról kötetlenebben írhat a szerző, tehát azok cselekményi spoilerjeit nem kerülte el, sőt, épített rájuk. Ugyanakkor én különösebben nem bántam meg, hogy már kevésbé sokkolna például a Radch-birodalom trilógiájának néhány fontosabb momentuma, mert cserébe a felvetett konfliktusokat olyan megvilágításba helyezte a szerző, ami bőven kárpótolt érte. Ráadásul azt is a könyv erősségei közé sorolhatom, hogy az iméntihez hasonló, számomra korábban ismeretlennek számító sci-fik világát kellően részletesen és következetesen építette fel a fejezetei elején, tehát függetlenül attól, hogy láttam és/vagy olvastam-e a példaként felhozott műveket, olvasói szemmel érthető és érdekes volt az elemzésük.
Mindezek tükrében összességében a könyv teljesítette elvárásaimat, hiszen még ha nem is lett sokkal nagyobb rálátásom a politológiára, azért már önmagukban a művek ilyen jellegű megközelítése is újszerűnek bizonyult, s tartom, szükség is van arra, hogy ne mindig ugyanazon elvek alapján közelítsük meg az alkotásokat. Ezáltal pedig remélem, hogy lesz még jó néhány ehhez hasonló, a politológiában esetenként talán még jobban elmélyedő Tóth Csaba-kötet, ahol remélhetőleg már Huxley Szép új világára, vagy esetleg a Snowpiercerre vonatkozóan is olvashatok hasonlóan elgondolkodtató sorokat.
Tóth Csaba - A sci-fi politológiája Athenaeum kiadó, 2016, 360 oldal.
