„Minden út Rómába vezet!”
Felmerülhet a kérdés, hogy hova tovább, amikor egy adott dologban - film,- vagy játékszéria - sikerült feljutni a csúcsra. Az Ubisoft 2009-ben a lehető legmagasabb pontját mászta meg a gamer világnak, amikor kiadták az Assassin's Creed 2-t, majd kimaxolták a játékban rejlő potenciált. Ám, ahogy az lenni szokott, a siker hatására új célokat kellett kitűzniük a fejlesztőknek, amik azt eredményezték, hogy elkezdtek szállingózni a folytatások. Először a Brotherhood, majd a Revelations, és így tovább.
A történet szinte másodpercre pontosan ott folytatódott, ahol a második epizód véget ért. Amíg Ezio a Vatikán kellős közepén állt kérdőjelekkel a feje felett, addig Desmond a jelenben éppen menedéket keresett az elhagyott Monteriggione-ban. Ugyanakkor a probléma nem Desmondék világában csúcsosodott ki, hanem Ezio idejében, ugyanis alighogy felülkerekedett a Borgiákon, máris az ellencsapás súlyos hatásait kellett átélnie. A vagyona és felszerelése odaveszett, hősünknek meg egészen Rómáig kellett menekülnie, hogy nekiálljon a totális újrakezdésnek, miután majdhogynem teljesen magára maradt a harcban...
Bár az AC 2-höz képest egy jóval egyhangúbb játékot kaptunk, mégse lehet azt mondani a Brotherhoodra, hogy visszalépés lenne a szériában. Ugyanis hiába egyszerűsödött le a játék világa egyetlen egy helyszínre, Róma nem okozott csalódást. A város hatalmas lett, akár órákat el lehetett tölteni a házak között anélkül, hogy bármi érdemlegeset is csináltunk volna. A lehetőségek határtalanok lettek, a monumentális, valamint az ókorból fennmaradt épületek egész egyszerűen kiáltottak azért, hogy felmásszunk rájuk. A készítők ráadásul megadták azt a lehetőséget is nekünk, hogy felvásároljuk a különböző műemlékeket, felújítsunk épületeket, amik nem csak egy adott helyszínre - mint anno Monteriggione esetében - , hanem az egész térképre kiterjedtek. Persze ehhez nem csak pénzre, hanem igazi kitartásra is szükségünk volt, ugyanis a várost továbbra is a Borgiák uralták, így ahhoz, hogy megszerezhessünk bármit is a "tarsolyunkba", először le kellett győznünk az adott régió Borgia kapitányát, majd miután kitisztítottuk a területet, nyílt meg a lehetőség, hogy megkaparintsuk az ott elhelyezkedő értékeket. Így pedig, ha egy kis lazításra vágytunk és nem a fő történetszálat akartuk tolni, akkor is bármikor-bárhol belefuthattunk újabb kihívásokba, amikért kisebb-nagyobb jutalmakat kaptunk a játéktól. (Da Vinci visszatérése, valamint a küldetései pedig kiemelt figyelmet érdemelnek a játékban.)
Azonban ami a legfontosabb előrelépés - már a címből is lejöhet -, hogy a Brotherhood nagyban támaszkodik a testvériségre, azaz azokra az asszaszinokra, akiket betoborzunk a saját "hadseregünkbe". Talán ez a legnagyobb és legszembetűnőbb újítás az előző részhez képes, ugyanis már lehetőségünk adódott toborozni, harcba hívni, sőt mi több, külön küldetésre küldeni a saját asszaszinjaikat. Így pedig már nem csak egymagunk indulhattunk el teljesíteni a küldetéseket, hanem együttes erővel vehettük fel a harcot. Ez pedig, ha nem is minden esetben, de sokszor megkönnyítette a dolgunkat a Borgiák ellen.
A Brotherhood karakterfejlődés szempontjából ugyan nem hozott újítást, de a történet, valamint a megannyi lehetőség a játékidő alatt kárpótoltak minket mindabban, amiben nem történt előrelépés. Igazság szerint itt is csak szuperlatívuszokban lehetne beszélni mindenről, ugyanis mind játékélményben, mind hangulatban tökéletes lett a játék, ami egyedül amiatt nem lett hibátlan, hogy az újdonság hatása itt már nem igazán volt jelen. Ettől függetlenül persze a játék egy kiváló folytatás, egy HATALMAS élmény lett, amit vétek kihagyni az életünkből. 9,5/10
