Az Illumination Entertainment idén már második rajzfilmjében tette meg az állatokat főszereplőnek, azonban az Énekelj! az eddigi egyik leggyengébb alkotásuk (pedig már a minyonok sem voltak a kedvenceim). Lássuk, mi ment félre ebben a nagyon várt mesében. December 22-től a hazai mozik műsorán.
Az énekes tehetségkutatók eleinte izgalmasak voltak, a Megasztár egy-két etapja még a tévé elé is tudott csábítani, a mostaniakat azonban már egyáltalán nincs türelmem megnézni, ha mégis valami oknál fogva odakapcsolok, vagy a műsorvezető dumál, vagy fahangú és antipatikus énekesek „danolásznak” holtunalmas módon...vagy reklám van. Szóval, nem igazán voltam célközönség, de adtam az animációnak egy esélyt, hiszen reménytelen eset sosincs...de ez most elég hamisra sikeredett.
Adott egy koala, név szerint Buster Moon (Matthew McConaughey), aki gyerekkora óta a színházért él-hal, azonban mikor teljesül végre az álma, az igazgatása alatt álló színházban bemutatásra kerülő darabválasztások igencsak tévesnek bizonyultak, ami miatt a csőd szélére került. Nincs más lehetőség, mint énekversenyt hirdetni a dalos kedvű pacsirták számára némi zsé fejében, hátha a közönség és a siker is végre visszatalál. A legígéretesebb énekesek kiválasztása után el is indul a munka, azonban számos nem várt nehézség (pl. 1000 dollár helyett 10 000 dollár került a szórólapokra) miatt egyre szorultabb helyzetbe kerülnek hőseink. A happy end nem kérdés, azonban az odáig vezető út elég nyögvenyelős.
Idén nemcsak az Illumination Entertainment, hanem a Disney Stúdió is készített állatos mesét, méghozzá az idei év egyik legjobb filmjét, a Zootropolist. Ami ott telitalálat volt, az az Énekelj!-nél egyáltalán nem működik. Ott is rengeteg klisét használnak, de ügyesen csavarnak rajtuk, itt azonban megmaradtak az alapoknál. Az Illumination filmjében semmi eredeti nincs, a szereplők a kiválasztás után valami alapján csak simán helyet kapnak a show-ban (pedig a jelentkezők között sokkal ígéretesebbek és érdekesebbnek tűnők is voltak a pár másodperces bevágások alatt), és minden személyi puskaport ellőnek, amit amerikai filmben valaha is láttunk: Rosita (Reese Witherspoon), a háziasszony, akit felemésztenek az otthoni feladatok, a házasságában pedig már egyáltalán nincs tűz; Ash (Scarlett Johansson), a meg nem értett tini; Eddie, a mérges apróság (John C. Reilly); Meena (Tori Kelly), a tehetséges, ugyanakkor közönség előtt leblokkoló tehetség, na meg a személyes kedvenc sablonom, a családi tradíciók és erős kezű apja akarata ellen lázadó Johnny (Taron Egerton). Ugye, hogy lehetne ennél sokkal jobb főhősöket találni?
Az alapszitu jónak ígérkezik, de egyszerűen túl sok kalandot és kalamajkát próbálnak a készítők belezsúfolni a 108 percbe, aminek köszönhetően egyáltalán nem unalmas, azonban nincs elég idő karakterépítésre. Itt minden csak úgy megtörténik, jön magától: például, aki korábban nem tudott táncolni, mert mindig orra bukik, az egy csapásra a parkett ördöge lesz; aki kisgyermekkora óta nem zongorázott, az pár óra után valósággal megtáltosodik.
A gyerekek minden kétséget kizáróan élvezni fogják, azonban azon felnőttek, akik ugyancsak szeretik az animációkat, nem biztos, hogy a kedvenceik között fogják számon tartani az Énekelj!-t. A tanulság erőltetett, a szereplők bár cukik, sajnos klisék halmazai. Mégis van egy összetevő, ami megmenti az egészet: ez pedig a zene. Szerencsére olyan számokat sikerült összeválogatni, amik kicsit és nagyot egyaránt felráznak, több alkalommal is a sötétségbe suttogjuk a refréneket. Ja, és ha már zene: igazán nem ártott volna, ha feliratozzák őket, főleg Ash saját dalánál, hiszen nem mindenki perfekt angolból.
Most már egyértelmű számomra, hogy nem az Illumination Entertainment a kedvenc animációs stúdióm, a Laica (például a Kubo és a varázshúrok idénről) és a többiek mellett igencsak lemaradva kullog. Már tényleg kéne villantani valamit, mert némi eredetiség még senkinek sem ártott...6,5/10