A Free Fire kapcsán már írtam arról, hogy sokszor az egyszerű ötletekből, milyen jó filmek születnek, csak rengeteg kreativitás, egy nagyszerű rendező és egy jól felépített forgatókönyv kell hozzá. De mi van olyankor, amikor ez utóbbi nem teljesül vagy hovatovább nem is igazán létezik?

Mert a produkció olyan, mintha végig az improvizáció lenne, amit megfűszereznek azzal, hogy dokumentarista módon vannak elmesélve a főszereplő (aki egyben a rendező is) gondolatai, víziói, valamint a kamerájával felvett életképei. Ezek pedig az ő narrációja által vannak egybefűzve, és történetről, mint olyanról nem igazán lehet beszélni esetében. De ez vajon automatikusan azt jelenti, hogy rossz filmről beszélünk és ez nem más, mint a szerző önmagának kreált filmje?

Nem, mert olyan dolgokról beszél, amiről mindannyian elgondolkodtunk már. Életről, halálról, a múltról, a jelenről, a jövőről. Honnan jöttünk? Mi a célunk? Hova tartunk? Mi lenne, ha egyedül maradnánk a Földön? Mit tennénk a bekövetkező öngyilkosság előtt? És így tovább folytathatnám a sort olyan kérdésekkel, ami eszünkbe jut egy napfényes hétvégén a kertben vagy éppen az erkélyen ücsörögve. A film csúcspontjai pedig a főhős kézzel megrajzolt képzelgései. Mert amellett, hogy ezek nagyon kreatívak, rettentően viccesek tudnak lenni.

Az Erkélyemről a világ nem a legjobb film. Megkockáztatom, hogy a legegyszerűbb, ami valaha elkészült. De pont ebben az egyszerűségben rejlik a bája is. A máról szól, a ma emberéről, az életről. Erről a szép életről. Erről a csodás életről. 6/10

Ki ne ismerné David Lynchet? A szürrealizmus koronázatlan királyát. Megannyi embert kergetett az őrületbe a Mullholland Drive-val, könnyeztetett meg a Straight Story – Az igaz történettel, botránkoztatott meg a Radírfejjel, és egy világ kedvencévé tette a Twin Peaks-et, ami utat nyitott a mai, olyan népszerű krimi sorozatoknak, mint például a True Detective.

De mi volt ezelőtt? Hogyan jutott el idáig? Milyen volt a gyermekkora? Hogy ismerkedett meg a művészettel? És mik tették olyanná ezt az elmét, hogy ennyi beteg dolog pattan ki belőle? Többek között ezekre a válaszokra adja meg a választ a saját dokumentumfilmje. Elkalauzol minket Lynch gyermekkorába, a születésének színhelyére. Megismerhetjük a szüleivel való kapcsolatát, az első szerelmét, a vágyait, festményeit és szemünk elé tárja az őt ért első – és életének talán legnagyobb – traumáját, aminek elindította elborult és szürreális gondolatainak születését. És mindezt Lynch narrációjával hallgathatjuk.

Ezeken kívül pedig ez egy tiszteletadás is a mesternek, és azt kell mondjam, ha valaki megérdemli ezt, akkor az ő. Nem egy szokványos dokumentumfilm, de elejétől a végéig leköti az embert ez a nagyszerű utazás minden idők egyik legjobb direktorának fejében. 8/10  


Az filmeket a 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon tekintettük meg.

Az Erkélyemről a világ MAFAB adatlapja.

A David Lynch: Az én művészetem MAFAB adatlapja.

Ha tetszett, ami olvastál, kövess minket Facebookon vagy Twitteren.