A széles körben nem éppen népszerű gorno szubzsánerének egyik legnevesebb képviselőjével folytattuk a watchlistes soroztunkat. Igen, az elnevezés a gore és a pornography szavak perverz elegye - magyarul talán a kínpornó a legelfogadottabb zsargon rá -, lévén ezekben az alkotásokban a pornófilmek hatásmechanizmusa keveredik a splatter-filmek extravagáns vérbőségével. Jól gondolja az olvasó, ha megosztónak találja a koncepciót, a történelem során megannyiszor szélsőséges kritikák summázták a műfaj képviselőit. Hasonlóan járt a 2000-es évek elején jelen írásunk prédája, az Ichi the Killer is, nézzük, másként vélekedett-e róla szerkesztőségünk.
Fincherista: Keresve sem lehetett volna alkalmasabb személyt találni az Ichi the Killer rendezésére, mint Takashi Miike. Az egyoldalúsággal egyébiránt sem vádolható japán filmművészet - meg úgy en bloc a világ - egyik legsokoldalúbb rendezőjéről van szó, ugyanis a már bőven 80 film felett járó munkássága végtelenül széles műfaji skálán mozog. Noha könnyedebb, családiasabb filmekkel is jelentkezett karrierje során, nevével mégis (leginkább Tarantino és Eli Roth révén) legtöbbször a brutálisabb, nyersebb jelenetekkel dolgozó filmjei kapcsán lehet találkozni. És valóban, kreativitása mintha a vérszagra új dimenziókat nyitna maga előtt, alkotóként a testi-lelki kínok végtelennek tűnő tárházában mozog a legotthonosabban. Ennek sajátságos mellékhelysége a jakuzák és a perverzióik által teljesen elvakult Ichiék világának pöcegödre. Miike hektoliterszámra lapátolta filmjébe a vért és belsőségeseket, de nem marad el a kauzális magyarázat, merthogy nem öncélúségról van itt szó (legalábbis nem végig), hanem a bemutatott világához igazított végtelenül nyers filmnyelvezetről. Tehát szigorúan csak erős idegzetűeknek, ők alighanem élvezni fogják (a szó nem éppen klasszikus értelmében), s talán még mosolyogni is fognak a felsejlő éjfekete humorán.
Duba Dániel: Voltak anno azok a thrillerek és horrorfilmek (de talán még az X-akták is ide sorolható), amiket nem szabadott megnézned, mert még nem voltál elég nagy hozzá. Másnap persze ezeket simán lenyúltad a faterod VHS vagy egyre bővülő DVD gyűjteményéből, és az utolsó óráról ellógva megnéztétek őket két Mortal Kombat forduló között a haverodnál. Pedig valójában a szüleid egyáltalán nem bánták, hogy megtaláltad azt a VHS-t, sőt akarták, hogy megnézd az összes gagyi, veszélytelen horrort, de csak hogy elfedjenek egy olyan filmet, amit TÉNYLEG nem szabadott megnézned. Az Ichi az a film, amit anyád és apád anno rongyokba tekerve ástak el a hátsókertben, húzták fel rá a sufnit, majd pakolták tele mindenféle haszontalan kacattal, hogy még csak véletlenül se találd meg. Finoman szólva befolyásolta volna a fiatal szervezeted fejlődését, de minimum megállított volna a növésben. Mert Miike veszi az ember, mint ösztönök vezérelte emlős állat összes aljas, szadista, bűnös és perverz tulajdonságát, és nevet ad nekik, majd azt mondja, ti lesztek a filmem szereplői. Az Ichi egy teljesen egyedi, néhol pedig már szinte videoklipes vizualitású, félelmetesen nyers és nagyon nyugtalanító yakuza film. Szóval olyan, amit érdemes megnézni.
Remy: Ugyan Takashi Miike munkássága eddig kimaradt számomra, magát a direktor urat már ismertem korábbról, hiszen - a híréhez híven - pont a szellemiségéhez méltó, Motel című Eli Roth moziban tűnt fel anno színészként. Már ott látszódott rajta, hogy imádja a kínzást, rezzenéstelen arccal képes végtagok között mozogni a nap teljes hosszában. Ebből kifolyólag pedig nem is kezdhettem volna más filmmel a filmográfiájának megtekintését, mint az Ichi the Killer-rel. Noha a film végeredményét tekintve nem hibátlan, a történet tálalása itt-ott akadozik, a CGI használata többnyire kilóg az összképből, a fő feladatát mégis tökéletesen véghez tudta vinni. Ugyanis az Ichi hiába véres, hiába brutális, sokkal több tartalom van mögötte, mint az elsőre gondolnánk. Miike nem csak egy agyatlan vérengzést rakott le az asztalra, hanem bemutatta a civilizált ember egyik fő rákfenéjét, a lelkibeteg emberek megannyi variációját. Van itt szadomazochista, szadista, erőszakra vágyó, vagy éppen kisebbségi komplexussal küzdő egyén is. Mindezek tálalását pedig extrém, a valóságtól fényévekre elrugaszkodó trancsírral koreografálta, hogy a végső hatásfok a csontig hatoljon. Miike sikerrel járt, az Ichi the Killer pedig bevonult a legbetegebb filmek táborába.
hannigabi: Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy jó film-e az Ichi, őszintén nem tudnám megmondani. Iszonyatosan egyedi hangulatú produkció ez, amiben a nyers brutalitás csak egy eszköz. Egy eszköz arra, hogy a direktor úr elkalauzoljon minket egy beteg elme világába, és így mutassa meg nekünk annak számos aberrációját. Csak az a kár, hogy a sokszor öncélúságba fulladó vérengzés a filmet magát is képes helyenként aberrálttá tenni. Viszont ahogy mondtam már, nem tudom eldönteni, hogy jó film vagy nem, és egyelőre még nem is akarom. Az viszont biztos, hogy a közeljövőben meg fogom még nézni, hogy még jobban átlássam mindazt, amit Miike közölni akart.
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket Facebookon vagy Twitteren!
