Hihetetlen, mennyit kellett várni erre a folytatásra. Vagyis erre.
Szerintem az első Hihetetlen család a Pixar egyik legjobb filmje. Talán az első olyan technológiai áttörés volt, amit még én is értelmezni tudtam gyerekfejjel. Brad Bird egy közel kétórás mozi keretében lépte meg azt, hogy százszázalékosan embereket tesz meg szereplőkké, így már nem csak az érzelmek voltak emberiek, de gyakorlatilag minden, amit vászonra festettek. 2004-ben teljesen lenyűgözött a film tempója, látványa, az animáció kidolgozottsága, és csak később, mikor felnőttem, akkor voltam képes értékelni minden mást is. Ennek a filmnek nagyszerű lendülete és jelenetei vannak, őrületesen zseniális zenével van tarkítva és olyan karakterekkel apellál, melyekkel a Pixar akár már évekkel ezelőtt letarolhatta volna a szuperhős piacot és már 14 éve folyamatosan fejhette volna belőle a lét. Mégsem így történt, és talán ez így van jól.
Szerintem pont ezért tartozik A hihetetlen család 2. a Pixar gyengébb folytatásai közé. Mert ez a történet egyszerűen nem volt méltó ahhoz, hogy Brad Bird emiatt újra elhozza nekünk a Parr családot. Ezt pedig csalódásként éltem meg.
Elég gyorsan visszatérünk oda, ahol az első rész elbúcsúzott tőlünk. Ha valaki félt volna attól, hogy nem jut neki több az Aknakukacból, megnyugtatom, szinte egy másodpercnyi lélegzetvételhez sem jut a közönség, ahogy piros ruhás hőseink sem, szinte azonnal felvesszük újra a történet fonalát. A szuperhősök titkos identitását védő program veszélyben (ismét), azonban akad egy alternatíva (ismét), melyre (ismét) bátor önkéntes jelmezest keresnek, hogy aztán… (ismét) megtörténjen a baj.
Egy pár dolog, ami régen is jó volt és most is az. Az animáció eszméletlen. Főleg az arcmimikát érdemes figyelni, de a teljes látványvilágról elmondható, hogy szemkápráztató, mindezt úgy, hogy totálisan hű a 2004-eshez. Emellett Irdatlanék mindmáig az egyik legjobban életre keltett család az animációs filmek történetében, öröm nézni bármelyiküket, egytől egyik mind oltári jó jellemek (pacsi a hazai szinkronmunkáért, sokat hozzáad minden eredeti magyar hang). A több cselekményszál közül talán Mr. Irdatlan és Furi párosáé a legszórakoztatóbb, egyben talán egyedüliként új is, jó volt látni. Mackó az, aki talán a legtávolabb kerül a komfortzónájától ebben a filmben: ezúttal ő látja el a gyermekgondozás feladatköreit, és ő lesz ott Furi első szuper lépéseinél is…
Csak azt nem tudom megérteni, hogy Brad Bird rendező-író egyáltalán mi nagyot látott ebben a folytatásban. Gyenge, már-már sablonos társadalom- és szerepkritika a technológiai függés okozta kiszolgáltatottságról, egy fantáziátlan gonosszal megtámogatva, mindebből semmi eredeti, meglepő üzenetet vagy gondolatot nem tudtam levonni magamnak. Egy idő után inkább arra lettem figyelmes, hogy a sok történés ellenére is az órámra pislogtam néha-néha, vagy az izgalom, vagy akár a humor hiánya miatt. Már az sem keltette fel kellőképp a figyelmemet, ha valamely régi zseniális mellékkarakter, például Frigiman vagy a divattervező Elza került vászonra, szerepeltetésük erősen érződött inkább erőltetetten nosztalgikusnak.
A hihetetlen család 2-ből kivételesen nem az agy és a szív hiányzik, sőt, kifejezetten érződik rajta, hogy csakis az első részt imádóknak mesél – másokhoz nem is lenne értelme. Azonban 14 évnyi kihagyás NAGYON soknak számít. Ennyi idő után ugyanannyira nehéz a régi szintet hozni, mint újat mutatni, végül pedig valahogy semelyiket sem sikerült annyira megvalósítani. Ez jelenthetne jót is, mert megkockáztatom, hogy az idő ezt a részt is klasszikussá fogja avanzsálni, de biztos vagyok benne, hogy egyesek ennél többet vártak. Ahogy én is. Hogy mire? „Nem tudom. Talán valami csodára, azt hiszem.” 7/10
