Egy maréknyi bánatért

Sergio Leone…Clint Eastwood…Ennio Morricone. Három név, mely egyet jelent a westernnel magával. A mai generációból sajnos már nem tudnék ilyen könnyen felsorolni három nevet, sőt. Talán még egyet sem. A western műfaj ugyan is elfelejtődött. Azt nem mondanám, hogy eljárt felette az idő, mert számomra ez a műfaj halhatatlan és egy-két évente mindig újranézem a kedvenceimet, úgy mint a Dollár trilógia (Egy maréknyi dollárért, Pár dollárral többért, A Jó, a Rossz és a Csúf), a Volt egyszer egy vadnyugat, a Hét mesterlövész (az 1960-as, nem a 2016-os remake), Butch Cassidy és a Sundance kölyök, valamint Eastwood utolsó westernje, a Nincs Bocsánat. Ok, bűnös élvezetként az Ördög jobb és Bal keze 1-2, valamint a Nevem Senki is a menü része szokott még lenni. Az új generációból azonban egyedül talán a Jesse James meggyilkolása, a tettes gyáva Robert Ford az, ami nagy hatással volt rám és szívesen újranézem (a Django elszabadult nem szeretem) bármikor. Eme bánatom csitítására tökéletes választás volt a Rockstar Games 2010-es játéka, a Red Dead Redemption, amihez késői konzol tulajdonosként csak évekkel a megjelenés után jutottam hozzá (már rég a GTA V volt a sláger az összes platformon), de tökéletesen kiszolgálta a műfaj iránti imádatomat. Egyedül talán csak a gyengécske harcrendszer, valamint a játék utolsó 2-3 órája volt az, ami némi keserű szájízt hagyott maga után, de az összkép egy aranybánya volt az én western iránti szeretetemnek. Éppen ezért a fellegekben jártam amikor kiderült, hogy a GTA V része után a Rockstar nem rögtön a GTA VI-ba vágott bele, hanem bizony elérkezett az ideje egy újabb vadnyugati kalandnak.

A Jó, a Rossz és a Játékos

Nyolc év hosszú idő, főleg, hogy nem nagyon volt olyan széria, ami csillapítani tudta a western műfaj szerelmeseinek étvágyát. Ugyan készült egy újabb rész a Call of Juarez szériához Gunslinger címmel, de az már nem sikerült olyan jóra, mint az első két része. A The Cartel…na azt inkább hagyjuk is. Titkon mindenki a Rockstaros srácokban reménykedett és imáik meghallgatásra találtak. Az első részben John Marston bőrébe bújhattunk, aki az 1900-as évek elején úgy döntött, hogy jó útra tér. És eme jó útra térés egyik fő mozgatórugójának, a bosszút tette meg a régi, már-már elfeledett társai felett. Nem árulok el nagy titkot azzal ha azt mondom, hogy a bosszú bár összejött, a happy end azonban elkerülte főhősünket, mivel árulás áldozata lett. Ám a Rockstar úgy döntött, nem ezt a történetet viszi tovább, hanem inkább az előzményeket meséli el nekünk, és bepillantást enged azon eseményláncolatokba, ami John Marston bosszúhadjáratához vezetett. A történet az 1800-s évek legvégén veszi kezdetét, és ezúttal nem Martson bőrébe bújva osszuk majd az ólmot. Sőt. Marston nagyon sokáig csak egy sokadrangú mellékszereplő lesz csupán. Főhősünk, Arthur Morgan egy olyan korban él, ahol a pisztolyhősöknek és az álarcos banditáknak leáldozott. Az a kultúra és életvitel amit képviselnek, szépen csak a könyvekben vagy a különféle ponyvákban lesz megtalálható, így nem lesz könnyű dolgunk, már ami a megélhetést jelenti. Morgan egy ilyen családnak az egyik legfőbb tagja, Dutch van der Lindennek legfőbb bizalmasa és jobb keze. Ducth egy régi vágású ember, aki nehezen törődik bele, hogy személyének leáldozott, de Morgan társaságában mindent megtesznek a túlélés, és a családjuk biztonságának az érdekében. Ez pedig csak elsőre hangzik olyan egyszerűnek, mint gondolnánk.

A sztori egy idő után kiszámítható és a sablonokkal kapcsolatban se fogja vissza magát, de mindezekről szinte tudomást se vesz az ember, olyan mértékben képes beszippantani az a világ, amiben játszódik. Azt viszont gyorsan szögezzük már le a legelején, hogy aki nem csípi a western műfajt, az a GTA stílus ellenére, bizony nem fogja megtalálni a számításait. Itt nincsenek nagy városok (csak egykét darab), nincsenek gyors autók, nincsenek repülök vagy metró, és a gyorsutazással is csínján bánik a játék. Ez egy vérbeli vadnyugati kaland, így az ember kénytelen szeretni ezt a műfajt és stílust ahhoz, hogy isten igazából értékelni tudja minden egyes percét és momentumát. Márpedig bőven van mit értékelni ebben az alkotásban. Ahogy az az ilyen típusú játékoknál lenni szokott, kicsiben kezdünk, így az elején az alapszükségletek beszerzése és a játékmenet valamint a játékmechanika megismerése lesz a fő célunk. A prológus egy több órásnyira nyújtott tutorialnak is betudható, de a hangulat és az atmoszféra már itt is olyan magas fokozaton izzik, hogy az ember el se akarja hinni, hogy a lényeg majd még csak ezután jön. A családban mindenkinek megvan a maga szerepe. Van külön bejáratott szakácsunk, aki rendre az orrunkra koppint, ha ellustulunk és nem hozunk haza megfelelő mennyiségű húst, amiből ő fejedelmi lakomát tud készíteni mindenkinek. Van vadászunk, akivel mi eltudunk ejteni pár jó nagydarab állatot, miután megtanuljuk az alapokat, ami ehhez szükséges. De lesznek olyanok is, akik horgászni tanítanak vagy megmutatják mik azok a növények, amik jók lehetnek különféle kencék és gyógyszerek készítéséhez. És természetesen akad könyvelő is, aki rendre nézi a számokat, és ha éppen úgy adódik, megbíz minket egy-egy tartozás behajtásával. A létszükség ugyan is nagy úr, és régen hiába ment jobban a szekér, a megszorítások bizony néha sötét időkhöz vezetnek.

Hogy miként szeretnénk élni, az csak rajtunk múlik. Természetesen vannak olyan fő illetve mellékküldetések is, amiknél kötve van a kezünk és egy esetleges jófiú szerepkörben nem mutat túl jól egy kisebb városka lemészárlása, de végül is egy banditacsalád lennénk vagy mi. Viszont ettől függetlenül teljes mértékben szabad kezet kapunk. Lehetünk ultra suttyók, folyamatosan kötekedve, belerúgva mindenkibe, miközben a fosztogatásoknak élünk, ráadásul a táborhelyeinken, a saját családunknak és barátainknak is rendre beszólunk. Ha viszont jófiúk akarunk lenni, akkor mindennek az ellentettjét is tehetjük. A városokban járkálva rátudunk köszönni az emberekre, kedves szavakkal és bókokkal bombázhatjuk őket, amiket jólesően viszonoznak is. Persze itt is becsúszhat pár, „na húzz a ’csába öreg” visszaszólás, de ekkor sincs azonnal dirdurpifpaf, hanem bizony még itt is van lehetőségünk arra, hogy ész érvekkel lenyugtassuk a delikvenst ahelyett, hogy azonnal a fejébe mártanánk a késünket…vagy a pisztolyunkban már türelmetlenül várakozó skulókat. Persze ha utóbbi esik jól, azt is megtehetjük minden gond nélkül. Csak az nem tesz jót a hírnevünknek, márpedig a játékban a megítélésünk, legyen szó a családunkról vagy a városban megismert random emberekről, ezen múlik. Ha a suttyó, bad ass motherfuckert toljuk, akkor negatív mértékben csökken a renoménk, ez pedig egy idő után odáig vezet, hogy az adott városba megérkezvén, összesúgnak a hátunk mögött, újjal mutogatnak ránk, vagy akár be is szólnak, hogy "nem szeretnének még egy a múltkorihoz hasonló balhét, így fogjuk vissza magunkat." A legrosszabb esetben pedig azonnal ránk küldik a jardot és a serifet. Ha viszont bűbájok vagyunk, lesz idő, amikor előre köszönnek az utcán, egy-egy boltba belépvén pedig örömmel fogadnak minket és tesznek említést a szívélyes viszont látásról. Érdemes tehát ésszel tevékenykedni, mert bár egy igazi pisztolyos banditának jól áll a keménység és a gyilkos tekintet, csak ha ezt az utat választjuk, akkor bizony hozzá kell szoknunk, nem leszünk népszerűek, ráadásul a pénzünket is nagyrészt a bounty fogja elvinni.

Ennek a mutatónak a feltornázásához rengeteg mindent lehet csinálni. A szokásos fősztori mellett rengeteg mennyiségű melléküldetés is vár ránk. A családunk szinte minden egyes tagjától kapunk egy, de van, hogy több apró kis missziót, amik ha nem is olyan hosszúak, mint egy főküldetés, de az élvezhetőségi faktora helyenként legalább ugyan olyan szinten ég. A legelején ezek kimerülnek a menjünk vadászni, horgászunk, menjünk be a városba beszerezni ezt vagy azt plusz ha már úton vagyunk, azt a pár dolcsit is hajtsuk már be XY-tól. Aztán ahogy haladunk előre, és a főszál is kezd egyre jobban kibontakozni, úgy lesznek ezek a kis mellékszálak is egyre izgalmasabbak és részletesebbek. Lesz bankrablás, régi családtag kiszabadítása, rongálás, megrémítés, vonat eltérítés és ilyen ehhez hasonló nyalánkság, szóval minden, amit csak egy western környezetben el lehet képzelni. A kisebb és nagyobb városokban is belefuthatunk mellékfeladatokba, amiket van, hogy ott helyben meg lehet oldani, de vannak több szakaszból álló küldetések is, amikhez fokozatosan, pár óránként kell visszatérni és olyan öt-hat alkalom elteltével kerül csak végleg pont a küldetéssorozat végére. Mondanom se kell, hogy ezek között is akad pár nagyon jó és ötletes misszió, amik nem csak jó pénzt, de helyenként ritka felszereléseket is adnak. De nem csak ez a két módja van az időtöltéshez A játék a prológus letudása után teljes mértékben szabad kezet ad a térkép bejárhatóságát tekintve. Hihetetlen nagy területet foglal magába a játék, és mi az egészet bejárhatjuk már az elején, nincsenek megkötések, láthatatlan falak, amik akadályoznák egy falu, egy város vagy egy végtelen mező belovaglását. Ezt a területet pedig feltöltötték élettel. Nem csak a már korábban említett vadászat és horgászat áll rendelkezésünkre, hanem a töménytelen mennyiségű random események láncolata is, amik bárhol, a nap bármely szakaszában, a legváratlanabb pillanatban is az orrunk elé ugorhatnak. Néha szó szerint. Volt, hogy egy mellékküldetés után lovagoltam haza a táborunkba, hogy megpihenjek. Kifutott jajveszékelve az erdőből egy emberke, aki a segítségemet kérte. Megmarta egy kígyó és én eldönthettem, hogy a sorsára hagyom, kiszívom a mérget vagy adok neki gyógyszert. Mivel épp akkortájt tankoltam fel gyógyszerrel gondoltam, adok neki egyet. Megitta, majd nem győzött hálálkodni és megígérte, ha legközelebb összefutunk, többet ad nekem egy egyszerű köszönömnél. Bólintottam, majd egy elégedett mosollyal az arcomon folytattam tovább az utamat a tábor felé. Pár óra elteltével, amikor már szinte el is feledkeztem a kígyómarásos úriember ígéretéről, mászkálok az éppen a táborunkhoz legközelebb található városban és egyszer csak azt hallom, hogy valaki rám kiállt. Odafordulok, és a kígyómarástól megmentett fószer az. Nagyon megörült nekem majd közölte, hogy mivel megmentettem az életét, menjek csak be a fegyverboltba, és vegyek magamnak valamit az ő számlájára. Én pedig szót fogattam, és így jutottam hozzá egy olyan puskához, ami a játék végéig hűségesen szolgált a bajban.

De ez csak egy volt a rengeteg random eseményből. Volt, hogy a segítségkérés csak álcaként szolgált, és ahogy leszálltam a lovamról, jött a „kocsit, kulcsot, tárcát ide” felkiállítás, és ha nem reagáltam azonnal, akkor a semmiből a társak is előjöttek, hogy nyomatékosítsák a felszólítást. Természetesen ilyenkor szarni kell a jófiús szerepre, és az ólom kell, hogy beszéljen helyettünk. De olyan is előfordult, hogy egy fegyenc bukkant elő a fák közül, hogy ugyan lőjem már szét a láncait, hogy gyorsabban tudjon menekülni. Hálája jeléül pedig adott egy tippet, hogy kit lehet a környéken gyorsan és könnyen kirámolni a nagy suska reményében. Az egyik személyes kedvencem viszont az volt, amikor késő este, a zuhogó esőben lovagoltam, majd megláttam, hogy egy kis elhagyatott házikóból fény áramlik és füst szál fel a kéményből. Gondoltam megnézem már magamnak mi van ott, hátha barátságosak a lakók. Nos, azok voltak, csak éppen pont ugyan olyan furcsák is. Egy elég betegnek látszó testvérpár tessékelt be magához és azonnal borral meg főt étellel kínáltak. Természetesen rögtön levágtam mire megy ki a játék, de mondtam magamnak, egyszer élünk, vigyük most már végig. A második korty bor után jött is a szédülés, és az elájulás előtt elcsípett "vedd el mindenét a testét meg dobd a többi közé" mondat. Ezt követően egy hullákkal teletömött veremben ébredtem, ami után nagyon édes volt a bosszú. Szóval mindent összevetve, a Rockstar példaértékűen látta el tartalommal a játékát. És ez még mindig nem minden. Van, amikor egy háborús menekült szólít meg minket, hogy hallgassuk végig egy-egy történetét. Előfordul, hogy egy vak ember kér párforint aprót, cserébe pedig megjósolja nekünk a jövőt. Egyszer pedig amikor egy mocsaras, lápos vidéken lovagoltam, a látószögembe került egy fára felakasztott ember. Akarva akaratlanul is megálltam mondván, hogy "hát igen, ezekben az időkben így intézték a dolgokat." Még fel se ocsúdtam, egyszer csak a semmiből emberevő kannibálok rontottak rám, és mérgező nyilakkal valamint dobókésekkel kezdtek el tüzelni rám, amitől olyan gyorsan ment le az életem, hogy pislogni se volt időm. Elképesztő, hogy mikre odafigyeltek és tényleg nincs olyan momentum, ami ne történhetne meg.

Ha pedig már odafigyelés. A Rockstaros srácokra mindig jellemző volt, hogy nemcsak a küldetések, legyen az fő vagy mellékküldetés minőségébe fektettek hatalmas energiákat, hanem olyan apró részletekre is figyeltek, amik más fejlesztőknek eszébe se jutna. Pl. ha az esőben állva előveszünk a karakterünkkel egy levelet, egy körözési fotót vagy akár egy újságot, az eső egy idő után feláztatja a tintát, ami szétfolyik a papíron. Ha hanyatt vágódunk a hóban vagy a sárban, a nyomunk ott marad a talajon. És nem csak pár másodperc erejéig, hanem mindaddig, amíg valaki át nem megy rajta gyalogosan, lóháton vagy akár szekérrel, és el nem mossa azt. Ráadásul a taknyolásunk következménye is megmarad a karakterünkön, azaz tetőtől talpig sárosak leszünk, valamint az arcunk, a szakállunk és a hajunk is megérzi eme mutatványt. És ha már, akkor ne álljunk meg ennyiénél. A játékban helyet kapott a higiénia is, ugyan is ha hosszú ideig nem fürdünk, bizony szagosak leszünk, amikkel kapcsolatban kapjuk is a kellemetlen megjegyzéseket hol a társainktól, hol a random NPC arcoktól a városokban. Természetesen ez könnyen orvosolható egy kis fürdéssel, amit hotelekben tudunk véghez vinni, ráadásul nem vagyunk kénytelenek magunkat megmosni, ugyan is a játék lehetőséget kínál nekünk arra, hogy egy nagy tüdejű hölgyike mosdasson meg minket. Ahogy azt kell. Emellett pedig bordélyhoz is járhatunk, ahol nem csak a hajunk hosszát és stílusát tudjuk megváltoztatni, de bizony a szakállunkra is érvényesek ugyan ezek a lehetőségek, szóval teljes mértékben a saját képünkre és stílusunkra tudjuk varázsolni Arthur Morgant. Ugyan ez a higiénia áll fel hű társunk, a lovunk kapcsán is, annyi különbséggel, hogy őt nem sikálhatja meg más, csak mi. És erre szükség is van, mert nem csak a külseje, de a lelki állapota is rohamosan romlani kezd a lónak, ha nem tartjuk tisztán, és nem etetjük meg bizonyos időközönként. A fegyverünk mellett ugyan is a lovunk lesz a leghűbb társunk, de az ő bizalmába nem olyan egyszerű ám beférkőzni. Az istállóknál többféle lovat lehet venni, van, amelyiknek a sebessége nagy, valamelyiknek a tűrőképessége, de olyan is akad, aminek gyorsabban lehet a bizalmába férkőzni az átlagnál. Hogy miként érhető ez el? Az imént említett csutakolás, valamint rendszeres etetés mellett a beszéd segítségével. Ahogy az NPC rengeteggel is bármikor, bárhol lehet beszélni, akár kedvesen, akár durvábban, a lovunkhoz is szólhatunk akár menetelés, akár vágtatás közben vagy esetleg a csutakolás alatt, szóval bármikor. Ilyenkor egy kis ikon jelzi nekünk, hogy nőtt a lovunk bizalma és szeretete felénk. Ez pedig azért fontos, mert egy bizalmatlan ló nem hallgat ránk és nem jön oda hozzánk a hívó szóra vagy füttyre, valamint ijedősebb is lesz, így egy alacsony önbizalommal rendelkező ló egy szimpla pisztolydörrenés hatására ledobhat magáról és elvágtázhat kilométerekre. Mindenképpen érdemes hát időt szánni a jószágokra, mert nem csak a tűrőképességük lesz sokkal jobb, de bizony a bajban is sokkal jobban kitudnak segíteni minket, ha a helyzet úgy kívánja.

Viszont a másik hű társunk, a fegyverünk is gondoskodást igényel, mert bizony itt nem az akciófilmes, soha nem kell újratölteni és soha nem használódik elv szerint zajlanak az események. Egy idő után a harcok okán fegyvereink elhasználódnak, így kénytelenek vagyunk fegyverolajjal lepucolni, hogy továbbra is pontos legyen és az ereje is simán lerobbantsa bárkinek a fejét a helyéről. De nem csupán eme egyszerű kis törődéssel lehet elérni, hogy a fegyvereink pusztító eszközzé váljanak a kezeink között, hanem a tuningolással, amit a fegyverkereskedőknél tudunk megtenni. Számtalan revolver, winchester, shotgun, mesterlövés és egyéb más fegyver található a játékban, és típustól függetlenül az összeset feltudjuk javítani. Hosszabb csővel láthatjuk el, hogy nagyobb legyen a lőtávja, a puskákra többféle távcsövet rakhatunk, hogy minél messzebbre láthassunk, ha távolról akarjuk eltenni láb alól a delikvenst, de a célkeresztet és lecserélhetjük a pontosság és a kisebb félrehordás céljából. Emellett külcsínt tekintve is átvariálhatjuk, így megváltoztathatjuk a színét, egyedi markolatot rakhatunk rá, és idővel egy szép bőrtokot is kaphat, hogy kiérdemelje a nagyon baba jelzőt is. Természetesen eme külcsín kicsinosítás nem kötelező, abszolúte embere válogatja, hogy ki szeret az ilyenekkel foglalkozni (jelen). Ha pedig külcsín, akkor a karakterünk ruhatára is töménytelen mennyiségű ruhával feltölthető, ahol a különböző kultúrák stílusai közül válogathatunk, ráadásul a színekkel is variálni lehet, így senki nem mondhatja, hogy nincs egy normális gönce, amit feltudna venni a játékban. A lovunkat is tudjuk kozmetikázni picit, ugyan is nem csak a sörényét valamint a farkának a hosszát és stílusát tudjuk kiválasztani, de bizony nyerget is tudunk választani neki kinézet és szín alapján. Pont, mint amikor egy NFS játékban tuningoljuk a verdát. De mindez nem újdonság, mert ezek olyan dolgok, amik a GTA sorozatban már megtalálhatóak voltak, így alap, hogy itt is megtalálható mindez. Természetesen nem csak higiénia az, amire figyelnünk kell, hanem bizony a helyes táplálkozás is, ami a mi esetünkben is nagyon fontos. Ha sokáig nem fogyasztunk ételt, karakterünk legyengül és hosszú idő elteltével akár le is fogyhat, ez pedig nem tesz jót se a fizikai állapotának, se a törőképességének, márpedig ezek olyan dolgok, amikre nagy szükségünk van. Három ilyen dolog van. Az életerőnk, a türőképességünk és a sas szemünk. Az életerőt nem kell részletezni, ha elfogy, meghalunk. A türőképességünk egyben a fizikai erőnk is, így ez minél magasabb, annál hosszabb ideig bírjuk a bunyóban, a lövöldözések alatt, valamint a futni is hosszabb ideig tudunk, márpedig néha erre is nagy szükségük lesz. Ezt a három dolgot nem csak az étkezéssel tudjuk növelni, hanem a különféle tevékenykedésekkel is. Ha sokat futunk vagy verekszünk, idővel nőni fog a türőképességünk és az életerőnk. A sas szem képességünket a lövöldözések alatt tudjuk növelni a fejlövésekkel vagy ha nagyon messziről találunk el valakit. A sas szem képesség amúgy már az első részben is hű szolgálatot tett. Aktiválván belassul a karakter körül az idő, eközben kijelölhetjük az ellenfeleink arcát, lábát, gyomrát, bármilyen testrészét, majd a megfelelő gomb lenyomásával, aktiválódik a kivédhetetlen kivégzés, amivel minden gond nélkül ledarálhatunk bárkit még akkor is, ha háromszor annyian vannak, mint mi. Ezeket a képességeinket, illetve az állapotunkat rendszeresen tölteni, gyógyítani kell, erre szolgálnak a különféle italok, gyógyszerek, a henteseknél és a boltokban kapható húsfélék, valamint a különféle erőnövelő itókák, amik elég drágák ugyan, de megérik a pénzüket. Van, amelyik csak szimplán visszatölti az adott tulajdonságunkat, de van olyan is, ami megnöveli a hatóidejét, így ha el is találnak, nem sérülünk olyan mértékben, a bunyónál vagy a menekülésnél nem fogy a fizikai erőnk, valamint a sasszem képességünk is sokkal tovább használható, mint alapjáraton. 

Az élelemszerzésre amúgy a vadászat vagy a horgászat is remek lehetőséggel szolgál, ugyan is az összes elejtett vadat magunkkal vihetjük a táborunkba, ahol a saját kis házi szakácsunknak oda adományozván, finom ételeket fogyaszthatunk. Ha pedig megnyúzzuk az állatokat a vadászat után, a bundájukat eladván ruhákat, vagy különféle díszítő elemeket vásárolhatunk a lakhelyünkhöz, hogy minél csinosabb, minél minőségibb legyen az életünk. Természetesen ezek se kötelezőek, húst bármelyik hentesnél vagy kiskereskedésnél lehet venni, de pl. bundát nem igen, így aki 100%-ig fel akarja tuningolni a lakhelyét, arra jó pár óra vadászat vár. Ha pedig tuning, akkor a tábort nem csak külcsín tekintetében tudjuk ám fejleszteni. Van egy közös kassza, amibe pénzt tudunk berakni, vagy a megölt ellenfelek kifosztásából származó különféle értéktárgyakat tudunk adományozni, úgy mint egy csicsás óra, egy drága nyaklánc esetleg gyűrű. Ezek mindegyikét természetesen eladhatjuk boltokban is, és a játék elején érdemes is így tenni, mert bizony nem fog minket már a legelejétől szétvetni a pénz. Sőt. Az első 2-3 fejezetben nagyon át kell gondolni, hogy mikor épp mire költünk. Egy jobb fegyverre, egy gyorsabb lóra, esetleg a ruhatárunkat töltjük fel teljesen. A lőszerekről, orvosságokról, különféle kencékről és az élelemről nem is beszélve. A táborunk tehát fejleszthető, ezt pedig a tőlünk befolyt adomány vagy pénz mennyiségéből tudjuk megtenni. Van nekünk egy amolyan főkönyvünk, ahol tudunk a baromfiknak meg a lovainknak lakhelyet készíteni, amivel nem csak kényelmesebben élnek velünk, de arra is lehetőségünk lesz, hogy minél több legyen mindenből. Emellett a gazdálkodáshoz és a különféle egyéb munkákhoz szükséges eszközöket is megtudjuk venni, valamint a táborunk kocsijainak, ágyainak, asztalainak stb. stb. minőségét is javítani tudjuk. Tényleg nehéz olyan dolgot mondani, amit ne lehetne megcsinálni a játékban, persze szigorúan a kornak megfelelő keretek között. A kis és nagyvárosokban pl. nem csak élelmet, ruhát, fegyvert és lovat lehet vásárolni, hanem bizony a szórakozás is helyet kap a repertoárban. Ha éppenséggel pókerezni akarunk? Nincs akadálya. Mehet a Hold',em ezerrel. Ha beakarunk térni egy bárba hogy leigyuk magunkat? Nem akadály. Ki akarunk bérelni egy szobát, hogy a fürdés és tisztálkodás után ne a táborunkban, a szabad ég alatt aludjunk, hanem tető is legyen a fejünk felett? Szintén nem akadály. Az pedig, hogy egy-két ilyen "kalandnak" és tettnek mi lesz a vége, csak rajtunk múlik, ugyan is a városlakók nem tűrik sokáig, ha parasztok vagyunk, bizony csattan a pofon, előkerül az a bizonyos kés és nagy ritkán még párbajra is hívhatnak minket. Mindezt pedig amit eddig leírtam, valami elképesztően szép látvány társaságában élhetjük át. Nem mondom, hogy minden idők legszebb játéka a Red Dead Redemption 2, amivel valaha játszottam, de káprázatos, ahogy kinéz. A karakterek arcai elképesztően részletesek, de a táj és a környezet szemet gyönyörködtetően vannak kidolgozva. A fény és árnyékjátékok tanítani valóak, főleg amikor éjszaka lovagolunk az erdőben, és a fák lombkoronái között beáramlik a holdfény, vagy éppenséggel a köd felhőt töri meg a nap fénye, de csak vékonyan, pont annyira, hogy lássunk is valamit, viszont a köd megmaradjon. 

Vannak azonban dolgok, amik szúrják picit a szememet...bökdösik az oldalamat...sugdossák a fülembe a különféle szitokszavakat. Említettem a cikk legelején, hogy az első rész egyik nagy hibája, a gyengécske harcrendszer volt, főleg ami a lövöldözés részét illeti. Nos, ez olyan szinten semmit nem javult, hogy a Rockstar konkrétan hozzá se nyúlt a harcrendszerhez, pedig az már 2010-ben is éppen hogy csak elérte az elfogadható szintet. Célzás rásegítéssel túl könnyű, célzásrásegítés nélkül viszont túl nehéz. Egyszerűen nincs meg az arany középút, nem lehet úgy belőni a rásegítéseket, hogy az tökéletes legyen. Maga a verekedés része nem katasztrófa, de a fedezék vagy nem fedezékrendszeres lövöldözés bizony tud kellemetlen perceket okozni, amik miatt néha elég hosszú szakaszokat kell a legelejéről kezdenünk. A másik idegőrlő dolgot a WANTED rendszer adja. Az, hogy egy rablás vagy egy városrész kiirtása után nem látnak minket szívesen, nem probléma. De amikor a legkisebb szarságra is fegyvert rántanak, na az feltudja nyomni azt a bizonyos pumpát. Pl. ha a lovunkkal véletlenül fellökünk valakit...nem nekirohanunk full sebességgel vagy átmegyünk rajta. Nem, csak egy picit nekimegyünk és elesik, azonnal jön a WANTED felirat és a fél város elkezdi ránk küldeni az ólmot. Mire pedig nagy nehezen kijutunk a városból, már gyorsan lesz is a fejünkön vagy 100 dollár vérdíj, mert miért ne. Persze fordított esetben, ha minket löknek fel vagy jönnek nekünk egy lovaskocsival, le se szarja senki. De ugyan ez a helyzet a kötekedőkkel is. Ha beszólnak nekünk, mi pedig nem hagyjuk magunkat, majd idővel a delikvens kést, esetleg pisztolyt ránt ránk, nem foglalkoznak vele. De ahogy visszaszúrunk vagy visszalövünk, akkor bizony hello darkness my old friend...I've come to talk with you again. Nem zavarja őket, hogy ő rántott először kést vagy ő lőtt először és mi csak önvédelemből szúrtunk vagy lőttünk vissza, ááááááááááááááá nem. Elég idegesítő tud lenni, főleg amikor egy kis, szűk utcában hirtelen kiugrik elénk egy gyalogos és még ha akarnál se tudnál megállni, már menekülhetsz is. Természetesen a vérdíjat a postaszolgálatnál vagy a vonatállomásokon kitudjuk fizetni, de akkor is rohadt frusztráló. De említhetnék olyan apróságot is, hogy a higiénia kapcsán ugye odafigyeltek arra, hogyha bűzlünk, akkor megjegyzéseket tesznek ránk, de pl. ha ápolatlan hajjal és szakállal, valamint egy sáros, szakadt ruhában lépünk be egy elegáns hotelbe, étterembe vagy akár egy színházi előadásra, még csak egy rosszalló pillantásban se lesz részünk, nemhogy dorgáló szavakban. Furcsa és zavaró hiba, hogy a higiéniának csak az egyik oldaláról gondoskodtak, a másikról meg teljesen megfeledkeztek. Sok helyen említik még negatívumként a lovaglást is, azaz, hogy rengeteget kell két küldetés között vágtázni.Bár a gyorsutazás jelen van, de azzal se lehet eljutni mindenhová, viszont nálam ez nem számít negatívumnak. Összesen háromszor használtam a gyorsutazást, mindháromszor a "na nézzük meg, hogy néz ki" kíváncsiság okán. Abszolúte nem éreztem szükségét még akkor sem, amikor egy-egy küldetés a térkép másik felében található, ami miatt van, hogy 10-15 perceket is lovagolnunk kell. Arról nem is beszélve, hogyha állandóan gyorsutazik az ember (ugyan is ez is egy választható út), akkor lemarad a fentebb említett töménytelen mennyiségű random események és küldetések sorozatáról. 

Volt egyszer egy örömkönny

A Red Dead Redemption 2 játékmechanikai és játékmenetbeli szempontból, nem lett forradalmi. Sőt. De minden más tekintetben etalonnak számít. Az egész környezet, a világ amiben játszódik olyan szinten él és mozog, olyan szinten a legapróbb részletig ki van benne dolgozva minden, hogy az ember helyenként tényleg az állát keresgéli, miközben elégedetten bólint, hogy "igen, erre is csak a Rockstar Games képes." Éppen ezért bosszantó, hogy az egyik leglényegesebb részét, a harcrendszert nem sikerült jól kidolgozni, és sajnálatos módon emiatt nem mindig őszinte az a bizonyos mosoly. Az viszont kijelenthető, hogy a CD Project Red után a Rockstar Games is megmutatta, hogy kell open world játékot csinálni, így a The Witcher 3 után született egy újabb cím a műfajban, amit kötelezően követendő példának kell tekinteni minden olyan studiónak, ami a jövőben hasonlóba vágja a fejszéjét. Ha nem érik el legalább ezt a minőséget, inkább bele se vágjanak. De komolyan. Olyan szint ez, amit mocsok nehéz lesz felülmúlni (de még elérni is) az elkövetkezendő években. Talán majd újra a CD Project Red lesz rá képes a Cyberpunk 2077-el. 9.5/10