Kezdjük néhány számadattal: A Csempész Clint Eastwood negyvenedik rendezése, és ez volt a nyolcadik alkalom, hogy az idén nyolcvankilenc éves legenda egy éven belül két produkciót is tető alá hozott. (A párizsi vonat volt a másik.) Hetvenkét filmszerepe volt eddig, a 2008-as Gran Torino bemutatása idején pedig azt nyilatkozta, hogy többé nem lép a kamerák elé. Ezt az ígéretét szerencsére aztán négy évre rá meg is szegte Az utolsó csavar című sportfilmmel, arra viszont mostanáig kellett várni, hogy ismét önmagát dirigálja. De a jó dolgokra megéri türelmesen várni.
A Gran Torino-ért is felős Nick Sheck forgatókönyvét egy igaz történet, pontosabban Sam Dolnick a New York Times-nak írt cikke ihlette, ami egy 90 éves háborús veteránról szól, aki drogot csempészett egy mexikói drogkartellnek. Az igen szokatlan sztorira nem csoda, hogy felfigyelt Hollywood. A filmet eredetileg Ruben Fleischer (Zombieland, Venom) rendezte volna, hogy ebből mi sült volna ki, azt már nem fogjuk megtudni, mindenesetre az gyanítható, hogy szerényebb várakozás előzte volna meg, mint így, a jó öreg Clint nevével fémjelezve. És amúgy is, ez a sztori, és még inkább a központi karakter kiváló terepet biztosított Eastwoodnak hogy ismét – és ezúttal talán tényleg utoljára – előállhasson a megszokott színészi eszköztárával, ami nagyjából megfeleltethető annak, hogy önmagát adja. Az idős mester a koreai veterán, Earl Stone bőrébe bújva a saját szűrőjén átszitálva tárja elénk ezt az egyébként érdekes történetet, izgalmasan, érdekfeszítően, néha drámaian, de leginkább – és meglepő módon – halál lazán és kifejezetten szórakoztatóan.
Az öreg, virágnemesítéssel foglalkozó kertész egész életét a munkának, a vele járó utazásnak és az ebből egyenesen adódó kalandoknak szentelte, a családjáról közben gondoskodva, ugyanakkor háttérbe is szorítva azt. Olyan ő, mint a Nagy Hal Edward Bloomjának egy földhözragadtabb kiadása. Earl nem igazán halad a korral, így vénségére a családja után a megélhetése is kezd kicsúszni a kezéből, mígnem a lánya eljegyzési partiján váratlan, s mint később kiderül, igen jól jövedelmező munkaajánlatot kap. Earlnek kezdetben fogalma sincs róla, hogy rozoga furgonjában dollármilliókat érő kábítószert szállít, de miután tudomást szerez róla se nagyon ingatja meg a dolog, úgy gondolja, hogy az így szerzett pénzzel kiengesztelheti és segítheti azokat, akik fontosak számára, és akiket eddig elhanyagolt. Csupa szív fickó és némileg ellentmondásos figura is ő, olyan alak, aki folyton rosszul mérlegelt és rossz döntéseket hozott, folyamatosan kirúgva maga alól a talajt, ugyanakkor mindig is élvezte az életet. És nincs ez másképp azután sem, hogy a biznisz beindul.
A film másik fő cselekményszála a kartellt lebuktatni igyekvő nyomozóké, Laurence Fishbure, Bradley Cooper és Michael Pena tolmácsolásában. A csempész tevékenységét és a nyomozást bemutató jelentek folyamatosan váltakozva teremtik meg a kellő feszültséget, és amikor a két szál először összefut, az a film talán legerősebb pillanata, de aki egy halálosan komoly bűnügyi filmre számított az talán csalódni fog.
Az nem meglepő, hogy a show-t a végre ismét vásznon látható Eastwood viszi el, az már viszont sokkal inkább, hogy mennyire könnyed hangvétellel tárja elénk a szervezett bűnözésbe naiv módon belekeveredő veterán történetét. Earl, aki mindig is élvezte az életet, nem restelli kiélvezni az új munkája nyújtotta anyagi lehetőségeket. Táncol, bulizik, csajozik, és politikailag totál inkorrekt dumákat süt el, de közben nem feledkezik meg a számára fontos emberekről sem. Miközben pedig ezeket a meglehetősen vidám képsorokat nézzük arra gondolunk, hogy Eastwood valószínűleg nagyon élvezte ezt az egészet, öröme pedig a vászonról ránk is átszivárog.
Persze azt se gondolja senki, hogy egy harsány komédiával van dolgunk. A Csempész tulajdonképpen egy kissé talán szájbarágós, de egyszerre szikár és végtelenül kedves tanmese arról, hogy végső soron a család, a valahova tartozás a legfontosabb dolog a világon. Mert legyen bár egy vagonra való pénzed, egyedül akkor is baromi szar. És lehet, hogy ez elcsépelt és közhelyes, de ha Clint Eastwood adja elő, akkor kénytelenek vagyunk kerek szemekkel figyelni rá.
8/10
A film MAFAB adatlapja
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!
