A történet 1849-ben játszódik, nem sokkal a világosi fegyverletétel után, amiről azonban még sok, a szétszóródott seregből megmaradt szabadcsapat nem tud. A megtorlások már elkezdődtek, de vannak, akik még azt sem tudják, hogy Görgei letette a fegyvert, és amennyire lehet, harcra készen állva bujkálnak. Egy ilyen századot keres Barnabás a főszereplő, aki sebesült testvérét szeretné hazavinni Miskolcra.
A film ékes bizonyítéka annak, hogy a Filmalap törekvése a történelmi filmek készítésére nem egy ördögtől való ötlet. Sőt, végig tekintve a magyar történelem zivataros évszázadain nehéz nem észrevenni, mennyi vászonra kívánkozó történettel rendelkezik csak az elmúlt kétszáz év, vagy például a Gesta Hungarorum. A Guerilla mentes a nagy történelmi tablókra jellemző magasztos, távolságtartó moralizálástól és a Saul fiához hasonlóan egyéni sorsokra helyezi a hangsúlyt. A film itt is in medias res kezdődik, a hagyományos értelemben vett expozíció hiányzik, ennek köszönhetően a karaktereket is leginkább tetteik alapján ismerjük meg. A film néhány alapvetőnek tűnő kérdést nem tisztáz le, például a főszereplővel kapcsolatban, amitől még erősebb lesz az ismeretlen okozta feszültség.
Az erdő mélyén bujkáló gerillacsapat számára nem a császáriak elől való menekülés az egyetlen feladat, amivel meg kell birkózniuk, gondozniuk kell a sérülteket, folyamatosan élelmet kell biztosítaniuk a csapat minden tagja számára és még egy várandós édesanyára is gondot kell viselniük. A kis sereg úgy próbálja átvészelni a nehéz időszakot, hogy megpróbálják fenntartani egy zökkenőmentesen működő alakulat látszatát. Minden katonára hatalmas felelősség hárul, a tét az osztag túlélése. Ilyen, nem éppen hétköznapi körülmények között, mint a háború az ember néha levetkőzi emberi mivoltát, átvedlik állattá. Ez pedig iszonyatosan érzékletes módon válik félreérthetetlenné a néző számára.
A Guerilla 16 mm-es filmre forgott, ami egy rendkívül egyedi hangulatot és képi világot kölcsönöz neki. A végig a természetben játszódó történetet látva, az embernek önkénytelenül is eszébe jut Tarkovszkij hasonló megközelítése a természet és ember kapcsolatáról, a helybenhagyott század teljes mértékben kiszolgáltatva él az anyatermészet erőinek. A nem éppen klasszikus stílusú, különösen izgalmas filmzenét a Fehér Isten dallamvilágáért felelős Asher Goldschmidt komponálta. A történelmi hűség a Guerilla következő erénye, ami a kosztümökön, a fegyvereken, a díszleteken túl a zenei világban is érvényesül. Nagy tömegjelenetek nincsenek a filmben, a büdzsé is földhözragadt, így ez hitelesség nem annyira szembeötlő, ám annál inkább megsüvegelendő.
A rendező nagyjátékfilmes bemutatkozását látva semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy a magyar film jó irányba halad és a fiatal színészek frissítő erejű játéka szintúgy bizalomra ad okot. A Guerilla a történelmi filmek rajongói számára kötelező darab, de azoknak is erősen ajánlott, akik például a hazai vígjátékok színvonalát látva, teljesen jogosan, kételkednek a magyar film erejében. 8/10
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!
