[Supernatural Movies]

Csatasor - Trónok harca 8. évad 1. rész

2019. április 16. - Mikesi Tomi

Teljesen érthető módon elképesztő várakozás előzte meg a Trónok harca utolsó évadát, ezúttal a megjelenésre ráadásul több, mint egy évet kellett várniuk a rajongóknak. SPOILERES írás következik!

got8_18.png

Az új intro cool, jelentős átdolgozáson esett át, a végeredmény szemet gyönyörködtető. A Makulátlan sereg megérkezett Deresbe, a helyiek nem helyeslik. A sárkányok természetesen félelmet keltenek. Arya a tömegben várakozik, nem ismeri fel se Jon, se Gendry, sem a Véreb.

Sor kerül Jon és Bran várva várt találkozására. Bran láthatóan máshogyan néz Jonra, mint régen. Daenerys és Sansa között érezhető a feszültség már az első találkozás pillanatában is. Daeneryst sokkolja, hogy Bran már tudta, hogy az Éjkirály megszerezte a sárkányát, de ennek persze semmi következménye, még csak hangot sem ad ennek.

got8_1.png

Sansa a nagyteremben elmondja, hogy amint meghallotta, hogy a Fal elesett, mindenkit Deresbe hívott, ekkor tudjuk meg, hogy az ifjú Lord Umber háza népe még nem érkezett meg, ezért Sansa felszólítja a fiút, hogy cselekedjen azonnal, ehhez pedig még segítséget is felajánl. Jon hollókat küldet a Fekete Várba, hogy megtudjon valamit az Éjjeli Őrség sorsáról.Lady Mormont, ahogyan az várható volt, hangot ad nemtetszésének, amiért Jon, akit ők királlyá választottak, magától lemond a koronájáról, ráadásul egy Targaryen javára. A kedélyeket tovább borzolja, mikor Tyrion azzal próbálja megnyugtatni az északiakat, hogy ne aggódjanak, egy Lannister-sereg is úton van. Jon elmondja, hogy mikor a korona, és Észak megmaradása között kellett választania, az utóbbit választotta. Sansa elkapja Daenerys pillantását, ahogy Jonra néz, és egyből megérti a helyzetet. Mégis csak tanult valamit.

Gendry felügyeli a sárkányüveg lepakolását a kocsikról, végre nekifoghat a munkájának, hogy fegyvereket kovácsoljon. Tyrion hosszú idő óta először találkozik Sansával. Egészen pontosan Joffrey balsikerű esküvője óta. Végig nagyon kimértek, de látszódik, hogy örülnek egymásnak. Sansa azonban megjegyzi, hogy ha Tyrion tényleg elhitte Cerseinek, hogy seregeket fog küldeni Északra segítségül, akkor nem ismeri elég jól a nővérét. Bran jelentőségteljes pillantásokat vet Tyrionra. Lehet, hogy látott valamit Tyrion múltjából?

Jon és Arya végre találkoznak, a deresi varsafa előtt. Arya láthatóan szégyelli Jon előtt, hogy milyen sok embert megölt, mikor a tőle kapott fegyvert megmutatja, azt mondja, hogy csak egyszer-kétszer használta. Arya meglepően kiáll Sansa mellett, amiért nem fogadja el a Targaryen királynőt, Jon figyelmét is felhívja rá, hogy bárkik is a szülei, ő is Stark.

got8_12.png

Cersei örömmel veszi tudomásul, hogy a Fal elesett, miközben a frissen befutott Arany Kompánia érkeztét figyeli. Euron a kabinjában tartja fogva Yarát, aki szerint a nagybátyja a vesztes oldalt választotta. Az Arany Kompánia 20.000 emberrel és 2000 lóval érkezett Westerosba, de sajnos elefántokat nem hoztak, mert annyi pénz már nem volt CGI-ra. Megtudjuk, hogy a Kompánia vezetője Strickland, várhatóan nem lesz túl nagy hatása az eseményekre. Euron megpróbálja behajtani Cersein az ígéretét, aki egyáltalán nem adja könnyen magát, Euron viszont olyan magabiztos, hogy végül sikerrel jár. Ebben a jelenetsorban Lena Headey egyszerűen káprázatosan játszik, olyan sokrétű érzelmeket jelenít meg az arcával, hogy csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni. A királynő érzékenyen reagál, mikor Euron azt mondja, hogy egy herceggel fogja megajándékozni.

got8_13.png

Bronn szeánszát megzavarja Qyburn, mert kurzgesagt, Cersei meg akarja öletni Tyriont, aki néhány perce még mellette állt ki. Bronn előtt nyilván nehéz döntés áll, de Qyburn emlékezteti arra, hogy a királynő milyen hálás is tud lenni.

Yarát, láss csodát, kiszabadítja az öccse, aki elsőre egy pofonnal jutalmazza e nemes cselekedetet. Persze azért örülnek ők egymásnak, de később kiderül, hogy Theon nagyon Deresbe akar menni a Strakok oldalán harcolni. Úgy látszik, úgy érzi, van még mit törlesztenie, vagy komolyan vette Jon szavait, miszerint ő is egy Stark.

Ser Davos, Varys és Tyrion kémlelik a történéseket, közben nagyon okosak, a sorozatot kevésbé követő nézők kedvéért is. Varys úgy foglalja össze Daenerys és Jon bimbódzó kapcsolatát, hogy semmi sem tart örökké. Megtudjuk, hogy a sárkányok nem esznek rendesen, mert nem bírják Északot, ezért a királyi pár sétarepülésre indul. Mert attól majd megéheznek a sárkányok. Jonnak persze a vérében van a sárkánylovaglás, elsőre is elég expert szinten tolja. Az intrikus triumvirátus az előző jelenetből figyelemmel kíséri Észak volt királyának debütjét 100 gyorson sárkányháton, ami azért nem kis mutatvány, elvégre ők mind tudják, hogy a sárkányok nem repülnek akárkivel, vajon leesik nekik a tantusz? Egy kis látványfieszta után Daenerysék leszállnak, szerelmesek, Drogon pedig nagyon szemezik Jonnal. Daenerys egy csodálatos vízesést látva benyúlja Ygritte dumáját, miszerint, itt maradhatnánk örökre, senki sem találna meg minket, etc. 

got8_15.png

Gendry egy elég pacek sárkányüveg fejszét készít a Vérebnek, amikor befut Arya. A Véreb és közte valósággal megáll a levegő, nagy a feszültség, egyikük sem mondja ki, de köztük végtelenül szoros kapcsolat van, amitől ez az egész jelenet kifejezetten erős lesz. Aztán persze ez sem tart örökké, és nézhetjük, ahogyan Gendry próbál ügyetlenül bókolni Aryának. Jon és Sansa elbeszélgetnek arról, hogy ki is viseli a koronát és kinek is kéne. Kifejezetten meddő történetszál, bár Sansa érdekes kérdést szegez a fivérének. Daenerys és Jorah Mormont meglátogatják Samet, mert meg akarják köszönni nekik, hogy megmentette a lovagot. A királynő ráébred, hogy Sam egy Tarly, így kénytelen közölni, hogy nemrég végezte ki Sam atyját és testvérét, aki a szörnyű hírt hallva könnyekben tör ki. Nincs könnyű napja, ahogy kilép az udvarra, Bran utasítja, hogy mondja el Jonnak az igazat a származásáról.

Jon épp gyertyát gyújt édesapjának a kriptában, mikor meghallja Sam közeledtét. Sam osztja az általános vélekedést, miszerint Jonnak kéne a királynak lennie. Amikor Jon ellenkezik, Sam végre nekidurálja magát és elmondja Jonnak, kik is voltak a szülei és, hogy ő a Vastrón jogos örököse. Jon persze nehezen tudja hová tenni az egészet, ahhoz meg végképp nem fűlik a foga, hogy hátba szúrja Daeneryst és magát nyilvánítsa királlyá.

Egy kihalt várba érkezik meg Tormund, Beric és megmaradt társaik, ahol összefutnak az Éjjeli Őrség parancsnokával, Edd-del és kíséretével, majd együtt bukkannak rá az ifjú Lord Umber holttestére, akit szerintük az Éjkirály szögelt fel a falra.

Az utolsó jelenetben egy csuklyás lovas érkezik Deresbe, aki nem más, mint Jamie Lannister. Felette sem múlt el az idő nyomtalanul, mikor észreveszik egymást Brannel, a Királyölő arcán tiszta fájdalom és megbánás jelenik meg.

got8_17.png

Az első epizód bevezetésnek még elmegy, bár fájóan nézőbarát, semmi váratlan nem történik benne, csak összeállnak a csapatok, mindenki készülődik a háborúra és próbál mindent tisztázni. Reméljük, hogy az évad további öt felvonása sokkal bevállalósabb, sokkolóbb és Martin könyveihez méltóbb lesz, bár várhatóan még a következő epizód sem hoz komoly összecsapásokat.

Az HBO Go linkje

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren 

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr6214766002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása