Búcsú - Trónok harca 8. évad 2. rész

2019. április 23. - Mikesi Tomi

A keserédes múltba révedés epizódja a második felvonás, a sorozat pedig végre méltó régi nagy híréhez. SPOILERES ÍRÁS!

got8_21.png

Az epizód rögtön Jamie számonkérésével kezdődik. Daenerys arra számított, hogy a Lannister-sereg valóban megérkezik Északra, hiszen Tyrion azt tanácsolta neki, hogy bízzon Cerseiben. Jamie elmondja, hogy ha le is győzik a holtakat, akkor még szembe kell nézniük az Arany Kompánia 20 ezer fős seregével is. Sansa először Daenerysszel ért egyet, szerinte sem bízhatnak meg Jamieben, hiszen mindkettőjük családját el akarta pusztítani. Bran Jamiet idézi, mikor az akkor még ifjú oroszlán kilökte az ablakon. Mikor Jamie ügye veszni látszik, Brienne kiáll érte. Elmondja, hogy Jamie nélkül Sansa sem lenne életben, aki megbízik Brienne szavában, így Jamie megmenekül. A jelenet végén Jon elég hűvösen köszön el Daenerystől, ami az ifjú királynőt természetesen elég váratlanul érinti.

Daenerys beolvas Tyrionnak, hogy vagy áruló, vagy bolond, de akármelyik is, ha nem segít neki visszaszerezni a Vastrónt, talál helyette másik Segítőt. Tyrion baljós módon megjegyzi Varysnak és Ser Jorahnak, hogy könnyen meglehet, hogy közülük valaki fogja viselni a királynő jelvényét, mielőtt a háború véget érne. Gendryék rohamtempóban készítik a sárkányüveg fegyvereket, mikor betoppan Arya a fegyveréért. Mint kiderül, Gendrynek jobb dolga is volt, mint, hogy elkészítse, ráadásul nem is nagyon hitte, hogy Arya tudna bánni egy komolyabb fegyverrel, de az ifjabb Stark lány gyorsan eloszlatja kétségeit efelől.

got8_27.png

Jamie a varsafa előtt kér bocsánatot Brantől, meglepve tapasztalja, hogy Bran nem dühös rá. Megkérdezi, hogy Bran miért nem árulta el a többieknek, hogy mi is történt vele pontosan, aki erre azt válaszolja, hogy Jamie nem lenne túl nagy hasznukra, ha megölnék. Jamie megkérdezi, hogy de mi lesz később? Bran meg kicsit megpiszkálja azzal a válasszal, hogy milyen később?

Egész Deres lázasan készülődik a közelgő összecsapásra, az udvaron találkoznak a Lannister fivérek. Láthatóan az oroszlánosok nem örvendenek túl nagy népszerűségnek az északiak körében, és ugyan, ki hibáztatná ezért őket. Mindenesetre kiderül, hogy Jamie szerint Cersei valóban gyermeket vár. Vagy minden eddigi tapasztalata ellenére még mindig hisz a nővérének, aki persze megint csak kamuzott, vagy a királynő tényleg várandós volt, de elvetélt, Jamie viszont erről még nem tud, vagy Cersei tényleg a Hét Királyság legnagyobb barma és a születendő trónörökösét már most bő alkoholos fertőtlenítésben részesíti.

Podrick sokat fejlődött Brienne irányítása alatt, ezt Ser Jamie is örömmel jegyzi meg a fegyverhordozó mesterének. Ekkor kerül sor a Királyölő karakterfejlődésének egyik fénypontjára, Jamie elmondja, hogy bár nem a régi, megtiszteltetés lenne számára, ha csatlakozhatna Brienne alakulatához, hogy alatta szolgálhasson. És még azt mondják, hogy a romantika halott.

Ser Jorah mindenki meglepetésére kiáll Tyrion mellett, és arra kéri Daeneryst, hogy bízzon meg abban, aki amúgy őt túrta ki a Segítő pozíciójából. Nem mellesleg, még egy igen hasznos tanáccsal látja el a khaleesit, aki hallgatva erre meglátogatja Deres úrnőjét. Daenerys megpróbál baráti viszonyt kialakítani Sansával, ami egészen addig megy is míg Tyrionról, a családról, a női vezetők felelősségéről és Jonról beszélnek, de amint Észak jövője kerül terítékre, a levegő megfagy. Itt azért halkan megjegyezném, hogy Daeneryst talán először hallhatjuk igazán bölcsnek, mikor azt taglalja, ki is manipulált kit a Jonnal való kapcsolatukban. Szerencsére a fagyos hangulatot megmenti Theon érkezése, akit Sansa meglepő hévvel üdvözöl. Úgy tűnik a készítők próbálnak mindenkit párosítani, hogy jobban fájjon, mikor mindenki meghal. Előre is köszi!

got8_22.png

Ezután egy érzelmi zsarolással felérő jelenetsor következik, amiben Davos először csatát sosem látott parasztokat győzköd arról, hogy túl fogják élni a holtak támadását, ami persze irgalmatlan nagy blöff, aztán egy bátor gyermeket győz meg arról Szegfű segítségével, hogy nagyobb szolgálatot tesz, ha majd a kriptát őrzi a harc idején, mintha az ütközetben venne részt. Ekkor érkezik meg az Éjjeli Őrség maradéka Dondarion és Tormund oldalán. Jon ekkor tudja meg, hogy a holtak serege közel jár, legfeljebb napkeltééig van idejük.

A haditanácsot Jon vezeti, aki szerint a legcélravezetőbb stratégia, ha megölik az Éjkirályt. Micsoda lángelme. Bran szerint az Éjkirály érte jön, hogy megölje és beköszönthessen a végtelen éj. Őszinte leszek, ennél még a Marvel is nagyobb energiát pakolt bele a főgonosz motivációjának kidolgozásába, elég kiábrándító. Világuralom és nulla alatti hőmérséklet. Csak reménykedni tudok, hogy Bran téved, vagy legalább Martin valami eredetibbet ötlött ki a könyvsorozatban. Persze, hátra van még négy rész, semmi sincs veszve. Kiókumulálják, hogy Theon védje meg Brant az istenerdőben, míg az Éjkirály oda nem ér sárkányháton. Safety first. Daenerys hallgatott a többiek tanácsára és továbbra is igényt tart Tyrionra, leginkább az eszére, ezért megparancsolja neki, hogy üljön a seggén a kriptában, miközben zajlik a harc. Ja, és Brannek fogalma sincs róla, hogy a sárkánytűz megállítja-e az Éjkirályt. Bizalomgerjesztő. Tormund azzal oldja a feszültséget, hogy legalább együtt halnak meg. Jon megint hűvösen búcsúzik királynőjétől.

got8_28.png

Bran elbeszélget Tyrionnal a történetéről. Missandei és Szürke Féreg pedig felkészülnek rá, hogy, ha túlélik a háborút, elhagyják Westerost, de még előtte láthatjuk, hogy az északi gyerekek rasszisták. Valószínűleg ebből hatalmas konfliktus fog születni a sorozat hátralévő részében, vagyis érdemes odafigyelni! Jon elmondja Samnek, hogy még nem mondta el az igazat magáról Daenerysnek. Bánatos Eddel a volt éjjeli őr hármas a régi szép időkre emlékezik vissza.

A Nagyteremben Tyrion és Jamie beszélgetnek arról, hogyan tetszene az apjuknak, hogy Derest védve halnak meg. Csatlakozik hozzájuk Brienne és Podrick, Brienne persze mintha karót nyelt volna, szegény Podricknak is csak fél kupa bort engedélyez. Befut Davos és Tormund is, kezdődhet az évtized utolsó vacsorája! Tormund persze egyből kóstolgatni kezdi Jamiet és aztán bebizonyítja, hogy mekkora neveletlen tuskó.

got8_25.png

Sandor a vár falán várja a véget, mikor meglátogatja Arya. Látható, hogy hamisnak bizonyultak a pletykák, miszerint neheztelnének egymásra. A vak is láthatja, hogy inkább bajtársak, mintsem ellenségek. Beric elrontja a pillanatot és elüldözi Aryát. Na, ők tényleg nincsenek jóban. Arya később lőni gyakorol, mikor megérkezik Gendry a sárkányüveg fegyverrel. És itt elérkezünk a sorozat legkínosabb pillanatához, amit nézőként meg kellett élnünk. Mert látni Aryát egy ilyen jellegű jelenetben borzalmasan kínos. Persze, felnőtt ő is, megérett, egyedül lemészárol komplett családokat, szóval már benőtt a feje lágya, de ezt azért mégsem esik jól nézni.

Visszatérünk a Nagyterembe, ahol Tyrion arról beszél, milyen furcsa, hogy egy ponton mind a Starkok ellen harcoltak, mégis itt vannak és Derest védik. Kiderül, hogy Tyrion bízik benne, hogy valamilyen úton-módon, de túléli Deres ostromát. Tormund megtudja, hogy Brienne nem lehet lovag mert hölgy, ez pedig implikál egy újabb csodálatos jelenetet, mely során Jamie lovaggá üti. Ezek a Trónok harca igazán erős pillanatai, amikor a sorozat meg tudja villantani, milyen lehetett ez a kor, hogy mekkora tisztességet jelent, ha valakit lovaggá ütnek és ennek milyen jelentősége van.

got8_26.png

Sor kerül a várva várt Mormont családi kerekasztalra, ahol Lady Mormont természetesen annak rendje és módja szerint kiosztja rokonát. Sam pedig egy újabb figyelemre méltó jelenet során átadja Ser Jorahnak a Tarly ház kardját, Átokszívet.

A Nagyteremben Podrick csodás énekével szórakoztatja a nagyérdeműt, miközben egy montázst láthatunk arról, mi minden fog elveszni a rájuk váró csata során. Daenerys meglátogatja Jont a kriptában. Jon pedig végre veszi a bátorságot és elmondja szerelmének, ki volt Lyanna Stark és hogy szerette őt Rhaegar Targaryen és hogy az ő neve Aegon Thargaryen. Daenerys nem hisz a fülének, tudja, hogy ez azt jelenti, hogy Jon a Vastrón és a Hét Királyság jogos örököse. Mindkettőjük zavarodott és nem tudják, mit tegyenek, miközben láthatóan szeretik egymást. Ha komolyabban izgulhatnánk értük, talán szívszorító is lenne.

got8_24.png

Az utolsó jelenetben azt láthatjuk, ahogy a holtak serege megérkezik Deres alá, az Éjkirályt azonban nem tűnik fel.

A második epizódban nagyjából az történt, amire számíthattunk, Sansa és Theon kezdődő románca és Arya és Gendry jelenete talán meglepetés volt, sok történetszál került fókuszba, így szokatlanul eseménydús volt, de valójában alig történt valami igazán jelentőségteljes. Most viszont feltehetjük a kérdést, mi fog történni a harmadik részben? Vajon előfordulhat, hogy Jonék már most legyőzik az Éjkirályt? Kik fognak meghalni? Kiket láthattunk most utoljára? Ha életben maradnak, mi lesz Daenerysszel és Jonnal? Számtalan kérdés vár megválaszolásra a sorozat leghosszabb epizódjában. A második epizód az utolsó, nagy lélegzetvétel, mielőtt végleg búcsút mondanánk a sorozatnak és a karaktereknek, akiket az évek során megszerettünk. 

Az HBO Go linkje

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren 

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr6514780826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tony Almeida 2019.04.29. 13:21:43

Az egyik legjobb rész volt az egész sorozatban.