[Supernatural Movies]

Bostoni bűnök - Város a hegyen

Első évad

2019. augusztus 29. - hakos05

Nehezen tudom elképzelni, hogy a Város a hegyenből (City On A Hill) is olyan rajongói sorozat legyen, mint amilyen például a Breaking Bad, vagy a hozzá stílusában is közelebb álló Maffiózók. A második évad már be van rendelve, így idővel megtalálhat egy szélesebb közönséget is (megjegyzem, a Breaking Bad-nél is így volt), ám ehhez nem árt némi kompromisszum az írók részéről, hiszen a történetét tekintve meglehetősen széttartó sorozat lett, amit szerencsére ellensúlyoz az egyenletes tempó és nem utolsósorban Kevin Bacon kiváló alakítása.

city-7.jpg

A sorozat Chuck MacLean készítő első nagyobb projectje, ami egyrészt dicséretet érdemel, hiszen referenciamunkának tökéletes, másrészt az a gond, hogy nincs igazán arculata. Sok esetben a Maffiózók farvizén halad, rengeteg szereplőt mozgatva, de míg David Chase sorozatában mindenkinek megvolt a megfelelő helye a sztoriban, itt a megnyitott történetszálak inkább ad-hoc jellegűnek érződnek. Lehet az is egy írói szándék, hogy később varrják el ezeket, és az évad végére valóban sok minden összeér, de az epizódok közben sokszor voltam bizonytalan: itt vagy minden egyformán lényeges, vagy semmi se igazán. A néző feladata tehát, hogy eldöntse, belemerül-e a történet részleteibe, vagy egyszerűen csak úszik az árral. Nagy előny, hogy a sorozat mindkét befogadói hozzáállással is működőképes tud lenni.

city-6.jpg

Adva van a ’90-es évek eleji Boston, melyet áthat a korrupció és a rasszizmus. Itt próbál rendet tenni Decourcy Ward (Aldis Hodge) államügyész, akinek feketeként nincs könnyű dolga és egyébként sem biztos, hogy az ismert mocskos játékszabályok nélkül elérheti némileg idealista célját. Se veled, se nélküled szövetségest talál Jackie Rohr (Kevin Bacon) személyében, akinek egy percig sem célja, hogy bármikor is tisztességes eszközökhöz folyamodjon, és akit csak a hedonizmus és a siker érdekel. Egy igazi nagyképű barom, na. Kevin Bacon pedig mindent kihoz színészileg, amit ebből a karakterből ki lehet. A forgatókönyv nem kezeli őt kiemelten és akár Decourcyt is kinevezhetjük főhősnek, mégis ha feltűnik a színen, ő uralja a terepet, így nyugodtan beszélhetünk egyemberes sorozatról.

A történet in medias res kezdődik: egy eset utózöngéit láthatjuk, ezután rögtön az első epizód közepén történik egy gyilkosságba torkolló fegyveres rablás. Figyelmeztetés ez a néző számára: Boston városa bűnnel van átitatva. Ez utóbbi ügynek a felderítése az egész évadon át végigvonul majd. Mellette kapunk az évad során egy templomi lövöldözést és a #MeToo-ra reflektálva szexuális zaklatási és erőszakolási sztoriszálakból is akad majd jócskán. Ezek között lesz, amelyik szervesebben illeszkedik a sorozat világába és olyan is, amelyik kevésbé. Összességében egy kisebb regény kijönne abból, ha részletezném a Város a hegyenben ábrázolt azon szálakat, melyek valamilyen bűn elkövetésével vannak összefüggésben. Számos elemet a valóság ihletett és a sorozat autentikusságát az is növeli, hogy a készítő a városban nőtt fel.

city-4.jpg

Azonban jóval több a sorozat a rendőrségi jegyzőkönyvek felmondásánál, hiszen megismerjük a bűnök mögött az embert és azokat a jellemzően családtagokat, akiken lecsapódnak az események. A törvény oldalán álló, ám nyakig sáros Jackie Rohr feleségét, lányát és anyósát is láthatjuk, de az említett rablógyilkosság résztvevői közül elidőzik a sorozat Jimmy Ryan családjával is. Kapunk tehát egy körképet, ítélkezés nélkül. Ezt annyira komolyan veszi a sorozat, hogy ilyen vagy olyan okok miatt a történetben szinte mindenki bűnös és áldozat is egyszerre. Pozitív karaktereket, akikkel azonosulni lehet, és akiknek szurkolhatunk nem igazán találunk, ugyanakkor a rendezésnek és a vágásnak köszönhetően hamar elröppen az ötven perces játékidő és a sztoriban is akadnak bőven nézőmarasztaló elemek. Valójában a ruhákon kívül a ’90-es évek megidézésére nem játszik rá direkt, de nem is volt cél a romantikus nosztalgiázás, hiszen egy új korszak beköszöntéről szól a sorozat. A második évad még okozhat meglepetéseket. 7,5/10

A sorozat megnézhető az HBO GO-n

A sorozat MAFAB adatlapja

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr3415029496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maradokapénzemnél 2019.08.31. 12:57:37

nekem is tetszik. Az megvan, hogy a bandavezér a Bunyó Karácsonyig című film gyerekszereplője? Konkrétan BUD fia :)
süti beállítások módosítása