A gyanús ügyleteket bonyolító biztosítótársaság egyik alkalmazottját felkeresi az FBI, hogy adjon információt soha nem látott főnöke hollétéről. Jimmy szeretne segíteni, de egy árva szót sem tudnak kihúzni belőle, és ahelyett, hogy a szövetségiek tanácsát megfogadva a seggén maradna, azonnal útnak indul Kambodzsába a főnöke, Marvin, után. Persze Jimmy korántsem az az ártatlan figura, akinek vallotta magát, és hamarosan kiderül, hogy ő is nyakig benne van a buliban. Ahogy aztán megérkezvén ez a mesés délkelet-ázsiai ország megnyitja előtte kapuit, rá kell döbbennie, hogy sem az itt uralkodó párás hőségre, se a helyi bűnszervezetek korrupt tevékenykedéseire nincs felkészülve. Matt Dillon első és egyelőre utolsó játékfilmes rendezése amolyan elfeledett gyöngyszem. Előástuk.
Ahogy Kambodzsába ér, Jimmy beveti magát egy közeli szállóba, ahol már várja egy üzenet főnöke utasításaival, csakhogy aztán semmi sem úgy történik, ahogy eltervezte. Egy fél nap sem telik bele, és a helyiek megszabadítják az útlevelétől, az est további részét pedig egy közeli kupi melletti sikátorban tölti, derekasan megagyalva. Megízlelvén a legendás kambodzsai vendégszeretet, Jimmy úgy dönt, a lehető legkevesebb időt szeretné a Földnek ezen a felén tölteni. Főnöke, Marvin, azonban a biztosítón keresztül ellopott pénzt egy itteni luxusszálloda felépítésébe fektetné, ehhez pedig szüksége lesz Kambodzsa milíciájának egyik korrupt tábornokának támogatására, aki segítene megolajozni a dolgok menetét a helyiekkel. Kaspar, Marvin üzlettársa viszont minél hamarabb szeretné a részét a pénzből.
A film legerősebb elemeit tulajdonképpen az egzotikus helyszínek és díszletek okozta sűrű hangulat adja, valamint a meglepően sok híres arc, akik közül Matt Dillon és Stellan Skarsgård adják a legtöbbet a filmhez, de még a kisebb szerepeket is olyan nevek viszik, mint James Caan, Gérald Depardieu, Rose Byrne vagy a romantikus szálért felelős Natascha McElhone (atya ég, azok a szemek!).
A rendezés kifejezetten stílusos, de Dillon nem csak rendezte, nagyrészt ő is írta a filmet, minthogy a főszerepet is magára osztotta. Jimmy karaktere egy tapasztalt gengszter, aki eljöttnek látja az időt a visszavonulásra. A figurát áthatja egyfajta szimpatikus “élni és élni hagyni” attitűd, ami segít neki lavírozni ebben az idegen környezetben. Van, hogy minden késlekedés nélkül becserkészi a rá küldött bérgyilkost, egy másik alkalommal meg elkent pofával, vérpettyes ingben, nyúzott arccal, tök ismeretlenül odamegy McElhone-hoz csevegni, és mindezt olyan ártatlan képpel csinálja, hogy a nő titkolja ugyan, de nem szívesen szabadul. Hát ilyen figura ez a Jimmy.
Ezekben a kora 2000-es évi filmekben még megvan az a kellemes, nosztalgikus romantika, hogy ha valaki fel akar hívni valakit, le kell mennie a hallba, és bedobni egy kis aprót a pult melletti fülkébe, ahelyett, hogy csak feloldaná a mobilja képernyőjét a budiról. Egy ilyen filmben mint ez, azzal, hogy a főszereplő lemegy telefonálni, vagy egyáltalán tart A pontból B pontba, könnyen arrébb mozdulhat a sztori. Megnőnek a változók, hirtelen megugrik a lehetséges interakciók száma mindenféle random szereplővel. Mivel a helyszínek pazarul lettek felhúzva, egyáltalán nem hatnak díszletnek, mindenhol nyüzsögnek az emberek, közülük pedig bármelyik előléphet a háttérből, hogy húzzon egyet a történet szálain – és olykor pontosan ez is történik.
Úgy váltják egymást az újabbnál újabb arcok és szereplők a történetben, mint valami titokzatos figurák egy álomban, hogy aztán pár jelenettel később ugyanilyen hirtelenséggel váljanak köddé, akárha elmosta volna őket a monszun. A remekül bemutatott millőnek köszönhetően minden további nélkül elhisszük, hogy Kambodzsa keményebb negyedeinek fojtogatóan sűrű levegője elől még a legmegátalkodottabb, legtapasztaltabb gengsztereknek sincs menekvés.
Mindezekkel a pozitívumokkal együtt azt kívántam, bár a végjáték lett volna egy fokkal érdekesebben tálalva, ugyanis az az egyetlen dolog, amibe bele tudnék kötni. A korabeli kritikák valamiért nem kifejezetten beszéltek igazán elismerően Dillon 2002-es rendezéséről, és a produkció inkább azzal kavart nem túl nagy hullámokat a filmes sajtóban, hogy ez volt az első hollywoodi produkció a Joseph Conrad regényéből készült 1965-ös Lord Jim óta, ami Kambodzsában forgott.
Mégis... ez a film valahogy kikerülhetetlen módon megkedvelteti magát bárkivel, aki hajlandó megnézni. A kevésbé ismert gyöngyszemek rajongóit könnyedén elkaphatja az egzotikus, régivágású, patinás hangulata. Tipikusan nem az a film, ami valakinek az abszolút kedvence lesz, de tagadhatatlanul van benne valami megmagyarázhatatlan báj, amire így, legalább 14-15 évvel az első megtekintése után is emlékszem. Anno még magyar DVD megjelenést is kapott, manapság viszont elég nehéz elcsípni a filmet bárhol is. Megtekintését a lehető legmelegebben ajánlom minden kitartó otthonülőnek. 7/10
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!
